Def Leppard: On Through the Night (1980)

1980. Micsoda évszám! Márciusban, amikor a brit Def Leppard piacra dobta első hanghordozóját, John Lennon még élt és alkotott. Senki nem gondolta, hogy néhány hónap múlva, december 8-án este az őrült Mark David Chapman öt lövést ad le a művészre annak New York-i lakása előtt. Az orvosok a Roosevelt Hospitalban 20 percig küzdöttek érte, de a vérveszteség végül halálosnak bizonyult. Ekkor Jimmy Carter volt az Amerikai Egyesült Államok – sorrendben 39. – elnöke, és április közepéig a mai Zimbabwét még Rodéziának hívták. Május végén pedig Farkas Bertalan személyében először jutott magyar asztronauta a világűrbe, akinek tartalék pilótája a két évvel ezelőtt elhunyt Magyari Béla volt.

Ebben az évben a kedves Misa mackó mosolygott ránk a XXII., Moszkvában rendezett nyári olimpiai játékok emblematikus figurájaként, amely sporteseményt 65 nyugati ország bojkottált a Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt. Itt lett Wladár Sándor 17 évesen olimpiai bajnok 200 méteres hátúszásban, és Magyar Zoltán Montréal után ismételten verhetetlennek bizonyult lólengésben. Baczakó Péter súlyemelésben, Varga Károly sportlövészetben, míg Foltán László és Vaskuti István a férfi kenu kettes 500 méteres távján állhatott a dobogó legfelső fokára, valamint itt nem talált legyőzőre Kocsis Ferenc és Növényi Norbert kötöttfogású birkózásban. Annyira jó visszaemlékezni erre az évre: aki élt már akkor, és a koránál fogva nagyjából értette a világ dolgait, talán ugyanígy érez.

Tehát március elsején, kereken egy hónappal a Black Sabbath Heaven and Hell lemezének, illetve másfél hónappal az első Iron Maiden album és a Judas Priest British Steel-jének megjelenése előtt debütál a Def Leppard az On Through the Night címre keresztelt alkotásával. Színtiszta N.W.O.B.H.M. hallható rajta, elejétől a végéig kiváló dalokkal, bár a következő évben még erre is sikerült rátenniük egy lapáttal a High ’n’ Dry-on.

Az 1991-ben, kábítószer-túladagolás és alkoholmérgezés halálos kombinációjában életét vesztő Steve „Steamin” Clark gitáros tudott dalokat írni, annyi szent. Személy szerint úgy vagyok vele, hogy addig jelentett nekem a Leppard zeneileg nagyszerű élményt, amíg ő is a csapatban volt, utána már csak egy elnyálasodott, amerikai stílusú hard rock bandává váltak. Gyorsan hozzáteszem: sajnos. Pedig még az a szörnyű autóbaleset sem állhatott az útjukba, amelyben tehetséges dobosuk, Rick Allen elvesztette a bal karját. 1984. december 31-én Sheffield közelében túl gyorsan száguldott autójával, és rosszul számította ki egy kanyar ívét. Amikor kiszedték a járműből, leszakadt karja a kocsiban maradt. Egy közelben élő orvos jégbe csomagolta a dobos végtagját, de azt az előrehaladott fertőződés miatt már nem lehetett visszavarrni. Allen és a zenekar nem adták fel, a többiek igaz barátként kitartottak mellette, és rehabilitációja után Rick olyan dobszerkót tervezett saját maga számára, amelyben egy speciális lábpedál helyettesíti hiányzó végtagját.

Visszatérve 1980-ba, akkor még senki nem láthatta előre, milyen tragédiák érik majdan a csapatot. 20 év körüli srácok voltak, a dobos pedig még csak előző ősszel múlt 16! Nagy hévvel vetették magukat a heavy metal világába, a zenekritikusok az új Black Sabbath-ként emlegették őket. Nyilván inkább a sikeres jövőjükre utaltak ezzel, mivel játékstílusban különböztek a nagy öregektől.

Clark egyszerű, de fogós riffjével indul az album, amelyre egy kissé Maiden-szerű, galoppozó dob érkezik, és Joe Elliott a maga összetéveszthetetlen hangján már énekli is a Rock Brigade nótát.

Az ütemes kezdés után egy kicsit az Újvilág felé kacsintanak a Hello America slágeres megközelítésével. Nem bonyolítják túl: Steve szólói jól ülnek Pete Willis korrekt ritmusgitározásán, és a refrén alatti billentyűs effektek teszik egyedivé a számot.

Elérkezik a harmadik, lírai húrokat pengető dal, a Sorrow Is a Woman, amelyben jó érzékkel váltanak a refrénnél keményebb hangnemre, a végén pedig kitűnően fokozzák a feszültséget. Rick Savage basszusjátéka élményszámba megy, fejhallgatóval a fülünkön hallhatjuk igazán a finom részleteket.

Az It Could Be You egy gyorsabb darab, ennél fogva hamar véget is ér, mindössze két és fél perces, de nagyon fogós, remek dallamvezetéssel. Igazi, kőkemény rock ’n’ roll Elliott egyedi orrhangján prezentálva. 🙂

A Satellite témája a technikai fejlődés új korszakát boncolgatja, miközben hangulata kitűnően adja vissza a korszak virágzásnak indult, új erőre kapó brit metal-életét a punk térhódítása után.

Ugyanez elmondható a When the Walls CameTumbling Down akkoriban újszerű hangzásvilágáról is, amely gyönyörűséges „csendélettel” indul, majd keményebb hangvételre vált, a végén pedig a falak nagy robajjal leomlanak.

A Wasted nagyszerű gitárriffjére ismét ütemesebb taktusok érkeznek, a refrénben a kórus felelget Joe dallamaira.

A tempós Rocks Off-ba helyenként közönségzajt kevertek, ezért számomra mindig koncerthangulatot áraszt, ahányszor csak meghallom.

It Don’t Matter: nem számít, mennyiszer hallgatom, nem tudom megunni. 🙂

Az Answer to the Master nagy kedvenc nálam, főleg a közepe táján lévő, üresben hallható dobjáték és az abból kicsúcsosodó gitárszóló miatt.

Meglepő módon a záró tétel kapta a „Nyitány” címet. Úgy kezdődik, mint egy csodás altatódal. A csaknem nyolcperces, már-már epikus műnek beillő alkotás két perc után sebességet vált, és hamisítatlan brit fémzenével örvendezteti meg hallgatóját. A végén teátrális tetőponttal fokozzák a zenei élményt, majd a visszatérő kezdőtéma lírai lecsengésével foglalják keretes szerkezetbe dalkölteményüket, ezzel koronázva meg a zenekar remekbe szabott bemutatkozását.

Az On Through the Night a maga idejében korszakalkotó album volt, és véleményem szerint kiállta az idő próbáját. Aki nem ismeri ezt a „középkorúvá” érett klasszikust, de kedveli a Brit Heavy Metal Új Hullámát, nem tévedhet nagyot vele, ha rákeres a világháló megfelelő csatornáin. Akinek pedig a polcán van CD/LP formátumban, annak talán ideje leporolni a kerek évforduló alkalmából! 🙂

A cikk szerzője: John Quail 31 további cikk
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*