1988. Stockholmban megalakul a Dismember. Tagjai Fred Estby dobos, David Blomquist és Fredrik gitárosok, Robert Sennebäck énekes, illetve Erik „Tex” Gustafsson basszusgitáros. Cikkem szempontjából további részletekbe nem bocsátkozom, legyen elég annyi, hogy 1990-ig öt demót készít a társaság, személyi átrendeződések zajlanak le soraikban (pl. Erik a Therionba igazol, majd Robert énekről gitárra vált, Fredrik lemorzsolódik), kibontakozófélben van egy új műfaj az undergroundban, amely svéd death metalként vonult be a történelembe. Egyszóval pezsgett a színtér a városban.
1988. Växjöben létrejön a Global Carnage. Nem egyazon térben, de ugyanabban az időben bont vitorlát a két formáció, mintegy 600 kilométer távolság van kettejük között. A Global Carnage grindcore együttesként kezdi pályafutását, soraiban Michael Amott gitárossal, Michael Nicklasson basszusgitárossal, Jeppe Larsson dobossal és Johan Axelsson, alias Johan Liiva énekessel. Rövid időn belül death metal bandává „vedlenek”, mind Michael, mind az őt váltó Ramon elhagyja a fedélzetet, így Liiva veszi át a basszusgitáros szerepkörét. A trió első kézzelfogható felvétele a The Day Man Lost… demó, 1989 januárjában, és noha Johnny Dordevic-et tüntették fel bőgősként, nevezett úriember egy árva hangot sem fogott le, mindent Liiva játszott fel.
Következő anyaguk, a szintén 1989-es (november) Infestation of Evil demó, amelyen viszont már Fred Estby dobolt, – elméletileg – Johnny basszusozott, a borítót pedig Jeff Walker (Carcass) készítette. Nagyjából itt futnak össze a szálak, mégpedig minden tekintetben. Ugyan elérhetőség, beszerzés, demórendelés kapcsán Liiva växjöi címét adták meg a kazetta borítóján, Michael Amott Stockholmba tette át a székhelyét. Fred Estby: „Csak Mike költözött Stockholmba a próbák és a lemezfelvétel miatt. Velem és a szüleimmel lakott, és a munkahelyemen dolgozott. A felvételek egy részének idején Johnny is Stockholmban élt.” Mindkét demót komoly ováció fogadta az undergroundban, és így kerültek az Earache labelje, a Necrosis látókörébe, amelyet Jeff Walker és Bill Steer vezettek. Milyen kicsi a világ! Végül, de nem utolsó sorban, miután a Dismember átmenetileg beszüntette tevékenységét, a két zenekar erőit egyesítve, a Necrosis égisze alatt jelentette meg a Dark Recollections-t,. Követhető a történet?
A Tiamat és az Entombed után harmadikként ők vonultak Tomas Skogsberg felügyelete mellett a később komoly reputációt kivívott Sunlight stúdióba, 1990 februárjában, hogy ott dolgozzanak. Mire nekiálltak a munkálatoknak, a mikrofont Matti Kärki vette át, míg Michael Amott „párja” David Blomquist lett. A kreditlistával kapcsolatban itt is ugyanaz a helyzet, mint a The Day Man Lost… demónál, a Stranger Aeons EP-nél és a Clandestine lemeznél: basszusgitárosként Johnny Dordevic-Lind-et tünették fel (aki Michael Nicklassonnal, Johan Liiva-val, illetve Fredrik Ernerottal 1987-1988 között a Mortal Abuse-ban volt érdekelt), akinek köze nem volt a végeredményhez, a basszusrészekért ugyanis Mike, Fred és David felelt, ahogy a szövegek is Fred és Mike tollából származtak.
A Dark Recollections tíz tételből négy Dismember nóta (Blasphemies of the Flesh, Deranged from Blood, Self Dissection, Death Evocation), míg az első demóról a Crime Against Humanity-t és a The Day Man Lost-ot a Gentle Exhuming-gé gyúrták egybe. Mindez természetesen semmit nem von le az összkép értékeiből, egy alapvető, irányadó klasszikus készült el a stúdió falai között. Más kérdés, hogy a Left Hand Path pár hónappal korábban került kiadásra. A korong kapcsán azért nem szükséges különösebb okfejtésbe, elemzésbe bocsátkozni, mert a dalok mindazon elemeket, ismérveket felvonultatják, amelyekről a stockholmi death metal megismerszik. Az intenzív, gyors témákat a pince legmélyéig torzított basszusfutamok, láncfűrész jellegű riffek kísérik kitűnő harmóniákkal, dallamokkal, doom-os váltásokkal, érthető hörgéssel, egyfajta bizarr, groteszk, hátborzongató hangulatba ágyazva.
A címadó tétel rövid intrója egyértelműen visszautal a Left Hand Path-ra, zseniálisak a Torn Apart vagy a Blasphemies of the Flesh doom-os részei, ugyanakkor az Infestation of Evil vagy a Malignant Epitaph a grindcore-korszakot vetíti elénk, bennük Fred Estby csapkodó dobjaival. A Left Hand Path-szel egyetemben ez az alkotás fektette le a stockholmi death metal alapjait, innentől kezdve már mindent másolás volt. Fred Estby: „Ha jól emlékszem, a korong 1990 novemberéig nem jelent meg, akkor viszont önálló albumként jött ki vinylen és kazettán. Azt hiszem, a Cadaverrel közös split mint megoldás (a norvégok a Hallucinating Anxiety-vel szerepeltek rajta) csak a későbbi CD-formátumon öltött testet.” Gondolom, komoly költségvetés nem állt a rendelkezésükre, de abból a maximumot hozták ki, egyszerűen gyalul a lemez megszólalása.
A zenekar feloszlását és a Dismember visszarendeződését Michael Amott-nak a Carcass-hoz történt csatlakozása eredményezte, de ez az anyag mint a svéd és az egyetemes death metal klasszikusa maradt fenn. Elkövetői joggal lehetnek büszkék rá.
Leave a Reply