Tavaly egy zseniális, falbontó hangzású anyaggal tért vissza a Candlemass. A The Door to Doom méltó utódjává vált a csapat korai mesterműveinek, a különlegességét pedig az adta, hogy az Epicus Doomicus Metallicus-t feléneklő Johan Längquist szerepelt rajta, ergo, újra őt nyerték meg mikrofon mögé.
Mindazonáltal Johan nem egyik percről a másikra került ismét a csapat fókuszába. Már „elődje” (utóda), Messiah Marcolin távozását követően is meghallgatták őt (anno az Epicus…-on session zenészként tüntették fel), de a lehetőség végül Thomas Vikström ölébe hullott. Pár évvel később azonban Johan gyakran csatlakozott a színpadon a Candlemass-hoz, hogy teljes egészében eljátsszák az 1986-os albumot (néhány eseményt rögzítettek is), tehát nem varrták el a szálakat, így egyenes út vezetett a visszatéréséhez. Produktív, óriási formában volt a zenekar, már csak azért is, mert olyan tételek is születtek a műhelyükben, amelyek végül nem kerültek fel a korongra. Nagyjából erről szól ez az EP.
Rögtön hozzáteszem: bennem csalódást keltett a végeredmény. Noha papíron hat számról beszélünk, közülük csupán három teljes értékű dal, a többi „maszatolás”, amolyan próbatermi jammelés, dalvázlat, részlet. A The Pendulum-ra a címadó szám mellett öt kiadatlan demós tétel került fel a tavalyi lemez előtti munkálatok idejéből, ebből három instrumentális és alanyi jogon nem feltétlenül illeti meg őket a dal elnevezés. Leif Edling: „A The Pendulum az utolsó dal volt, amit a The Door to Doom-hoz írtam, de nem volt időnk befejezni. Imádom ezt a dalt, szerintem lemezminőségű, de nem rosszak az olyan nóták sem, mint a Porcelain Skull vagy a Snakes of Goliath, egyszerűen csak nem fértek fel a lemez végleges verziójára”.
Megjegyzem, a címadó szerzeményben vastagon benne vannak a Symptom of the Universe motívumai. Persze, örülök, hogy további két dal is napvilágot látott, de akkor ne „prüntyögésekkel” felhizlalva dobták volna piacra az anyagot, hanem, teszem azt, egy feldolgozással, illetve további két kidolgozott szerzeménnyel. Amúgy mind a Snakes of Goliath, mind a Porcelain Skull az eredeti hagyományokat követik, tehát, csalódásra semmi ok, csak a három rövid instrumentális nem biztos, hogy sokakat érdekel, és így, EP-ként kiadva valamelyest a kaszálás fogalmát meríti ki.
Persze tetszenek a dalok, de magát a végeredményt nem illesztettem be a gyűjteményembe. Gyanítom, hogy nem is fogom.
Szerintem a Candlemass kb. a 6. albumig volt jó, onnantól lejtmenet kisebb döccenőkkel.