Noha a Motörhead-et is a NWOBHM egyik zászlóshajójaként emlegetjük, az már akkor is nyilvánvaló volt, hogy alaposan kilógtak a mezőnyből: hangosabbak, zajosabbak, gyorsabbak voltak honfi- és pályatársaiknál (Samson, Iron Maiden, Judas Priest, Saxon, Diamond Head stb.). A zenekar (R.I.P. Lemmy, Philty Animal, Fast Eddie) komoly hatással volt például a Tank-re, a Raven-re és a Venom-ra, már csak a többiekhez képest merőben más felfogása, zenei beállítottsága okán is. A Venom aztán olyan jól fordította a maga javára a tanultakat, hogy egy komplett műfajt, a black metalt hívta életre.
Az 1985 februárjában kiadott In the Sign of Evil EP-t általában az elsővonalas black metal kiadványok közé sorolják. Ma már talán felesleges ezen elgondolkodni, de 35 évvel ezelőtt korának egyik legextrémebb, „legelőremutatóbb” anyaga volt ez az öt dal. Például komoly hatást kifejtve a Dream Theater-re… 🙂 Csak a rend kedvéért, a Sodom-ot 1981-ben, Gelsenkirchenben hívta életre Thomas „Angelripper” Such basszusgitáros/énekes, Frank „Aggressor” Terstegen gitáros és Rainer „Bloody Monster” Focke dobos, utóbbit azonban hamar lapátra tették, a helyét pedig Christian „Witchhunter” Dudek (R.I.P.) vette át.
Névválasztásuk önmagáért beszél, lévén, hogy a Venom One Thousand Days of Sodom című nótájára tettek vele utalást, valamint Tom-nak az a kétségbeesett próbálkozása is sokat nyomott a latban, hogy elhagyja akkori munkahelyét, egy gelsenkircheni szénbányát. Ezen kívül fontos tényező volt az is, hogy Witchhunter iskolai zenekarai révén tett már szert némi dalszerzői tapasztalatra, így ő oktatgatta a többieket, hogy hogyan kell igazi nótákat igazi írni. Az 1982-es Witching Metal, illetve az 1984-es Victims of Death demókkal (erre a kazettára az előző anyag négy dalát vették újra) alapozták meg a hírnevüket, megfejelve ezt két legendás koncerttel: 1984. szeptember 23-án, Frankfurtban a Venom és a Tankard előtt léptek fel, 1984. december 1-jén, Altenessenben pedig a Destruction-nek és az Iron Angel-nek nyitottak. A vízválasztónak utóbbi buli bizonyult, amelyet követően az SPV kiadótól Manfred Schütz kereste meg őket, mondván, „srácok, ti annyira rosszak vagytok, hogy rengeteg lemezt fogtok eladni”, és lemezszerződést kínált nekik.
Tulajdonképpen erre az időszakra datálható a német thrash színtér kialakulása, és az is nagyon gyorsan eldőlt, hogy kik lesznek a mozgalom vezetői. Schmier így emlékszik vissza azokra az időkre: „A mi esetünkben nem voltak konkurenciaharcok, a Ruhr-vidéken viszont annál inkább. A Sodom és a Kreator között mindig is volt egy egészséges rivalizálás, de mi délről jöttünk, és mind a Sodom-mal, mind a Kreator-rel jó barátságban voltunk. Tommy távozását követően Witchhunter egy rövid ideig kisegített nálunk, és már akkor észre lehetett venni a versengésüket a Kreator-rel.” Sajnos a dobos életvitele már akkor is hagyott némi kívánnivalót maga után. Schmier: „Nagyon sokat ivott, és problémái voltak azzal, hogy a dalokat jól jegyezze meg. Nem akartuk a Sodom-tól lenyúlni, hiszen barátok voltunk, arról nem is beszélve, hogy nem illett volna közénk.”
Mielőtt az EP felvételeire sor került volna, Aggressor-t Josef „Grave Violator” Dominik váltotta. Az 1984 októberében, a berlini Caet stúdióban rögzített EP munkálatai, gondolom, nem vettek sok időt igénybe (a maszterizálást a brémai Studio Nordban végezték), ahogy azt a végeredmény is tükrözi.
Miután nekem az Obsessed by Cruelty-vel közös, hangzásilag alaposan feljavított verzió van meg, így csak elképzelni tudom, mekkora (kulturális) sokkot okozott annak idején az anyag. Nyerseségében, szélsőségességében, primitívségében, minimalista megközelítésében az In the Sign of Evil abszolút „versenyképes” volt a Hellhammer Apocalyptic Raids EP-jével és az első Bathory-albummal. Komoly analízisbe e helyütt nem kell bocsátkoznom, az együttesen a 20 percet alulról súroló szerzemények roppant kaotikusan, brutálisan, gyorsan pörögnek le egymás után (a Witching Metal-t a demóról mentették át), az azonban jelent valamit, hogy az Outbreak of Evil, illetve a Blasphemer tulajdonképpen máig a koncertrepertoárjuk sztenderdjei. Az sem véletlen, hogy (black) bandák sokaságát inspirálta ez a „gyöngyszem”, nótáikat gyakran dolgozzák fel, ahogy például a Homage to the Gods és az In the Sign of Sodom tribute albumok is önmagukért beszélnek. In the Sign of Evil, Hellish Crossfire, Infernal Overkill, Endless Pain – a német thrash színtér elindult.
Manfred Schütz szavai értelmet nyertek, és a zenekar 1987-ben valóban a legnagyobbak közé verekedte fel magát. Az azonban, már egy másik, korábban általunk is dokumentált történet.
Válasz írása