Riot: The Privilege of Power (1990)

A New York-i Riot az egyik kedvenc amerikai zenekarom. Csaknem 40 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a munkásságukkal, már akkoriban visszaásva a kezdetekhez is. „A hatalom kiváltsága” az egyik legjobb és legkülönlegesebb alkotásuk. Közjátékokkal tűzdelt, fúziós, dzsesszes elemeket is felvonultató lemez ez, benne a hetvenes, nyolcvanas évekbeli Egyesült Államok hangulatával, életérzésével.

Tavaly november 9-én egy kitűnő hangulatú budapesti klubbulin (amelyről itt számoltam be) négy dalt is elnyomtak róla. Tony Moore 1990-es témáit az utóbbi években a zenekarban éneklő Todd Michael Hall igazán katartikusan, tökéletes technikával hozta. Nem véletlenül játszanak a Thundersteel és a The Privilege… albumról annyi dalt mostanság koncerteken is, hiszen egy ilyen tehetséges dalnokkal a mikrofonnál, mint Todd, garantált a libabőr. De térjünk vissza a 30 évvel ezelőtt napvilágot látott remekműhöz!

A bevezetőben az amerikai társadalom hírcsatornái elevenednek meg, a már említett dzsessz-elemekből növi ki magát az On Your Knees című power/speed nóta. A gitárszóló alá komponált fúvósokról még a San Francisco utcáin című filmsorozat is beugrik Karl Maldennel és az ifjú Michael Douglas-szel a főszerepben. Moore hangja pedig elképesztő tartományokban szárnyal, hihetetlen a pali!

Lebegős témával indít a Metal Soldiers. Híradások, hanghatások kavalkádja hallatszik majdnem két percig, hogy aztán egy jóféle Mark Reale-riffet követően óriási, középtempós Riot-himnusz váljék belőle.

Gyönyörű, könnyekig megható líra a Runaway, talán a zenekar munkásságának egyik legcsodálatosabb dala. Leírhatatlanul érzelem-gazdag, ezt hallani/hallgatni kell!

Tony Moore

Killer. Gyilkos téma. Ismét összeollózott, gyermeki kacagással megeffektelt szövegelés, aztán mintha a Hair-ből kimaradt, kevésbé slágeres betétdal kelne életre. Az afro-amerikaiak régi, klasszikus értelemben vett zenei világa – tehát nem holmi rap vagy a hetvenes évek Bronx-ából indult hiphop, sokkal inkább jazz és blues – kel életre. Abszolút furcsa dal egy heavy metal lemezen, viszont van hangulata, a gitárszóló pedig zseniális.

Ázsiai dallamok bejátszásával operál a Dance of Death: a kínai negyedben érzem magam, majd mindent elsöprő sebességre váltanak barátaink. Itt persze nem a Slayer Angel of Death-jére gondolok, hanem egy régi, megadallamos Helloween-szerzemény hozható fel összehasonlítási alapként. 😉

A korong legrövidebb, de annál szpídesebb darabja a Storming the Gates of Hell. Harci kürt hív a csatába, a korai Helloween-párhuzam itt is végig jelen van, egy mással nem összetéveszthető amerikai ízzel.

Mark Reale és Don Van Stavern

A Maryanne egy fenomenális power-lírai szerzemény, nagy sláger lehetne ma is, ha a kereskedelmi rádiók sokat játszanák…

Esküvői induló taktusai után jó kis középtempós nóta kerekedik a Little Miss Death-ből, ami akár az 1983-as, Rhett Forrester (R.I.P. 1994) által felénekelt Born in America lemezen is megállná a helyét. Semmi extra, csupán egyszerűen nagyszerű!

A mega-giga fémsláger Black Leather and Glittering Steel hétperces tekerése az utolsó Riot-szerzemény a korongon. Minden mozzanata tökéletes. Bob Jarzombek egyéni ízű dobjátéka, Don Van Stavern mókamester basszusjátéka, a még 2012-ben elhunyt, szegény Mark Reale kiváló gitárjátéka, Tony Moore magas tartományokban is magabiztos hangja garantálja a minőséget mindvégig, az album teljes játékideje alatt.

Bobby Jarzombek

Legvégül – mintegy bónuszként – Al Di Meola Racing with the Devil on a Spanish Highway dalának feldolgozását kapjuk, ami cseppet sem lóg ki a sorból, sőt, kimondottan illik a megközelítőleg egy óra játékidejű hanghordozó koncepciójába.

Zenei stílusok közötti utazásra nyitott, igazi ínyenceknek való ez a 30 esztendős mű! Amikor 1990-ben hazavittem, és feltettem a korongot a Pioneer lemezjátszóra, igencsak meglepődtem a helyenként kakofonikus felhangokat sem mellőző, mégis vérbeli metal anyagon. Fiatal voltam, de szerencsére ráéreztem a különleges hangulatra. Ahhoz, hogy minden csodája, apró finomsága kibontakozhasson, szükségeltetik némi muzikális érettség. Persze ez is – mint lényegében az egész ismertető – a saját érzéseimen alapuló, szubjektív véleményem. 🙂

Jó szórakozást minden kedves olvasónak, akinek sikerült kedvet csinálnom a The Privilege of Power-hez!

A cikk szerzője: John Quail24 további cikk
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*