Pink Cigs: Pink Cigs (2020)

Három teória futott át az agyamon, miután többször is végighallgattam a lemezt. 1.) Pepper Keenan titokban összehozott egy projektet pár cimborájával. 2.) Pepper Keenan törvénytelen testvérei szerepelnek a zenekarban. 3.) Egy C.O.C. tribute bandát fedeztem fel.

Az idióta (nevetséges) név mögé Chris Law gitáros/énekes, Fids gitáros/énekes, Kyle Hall dobos és Babs basszusgitáros sorakozott fel. Sajnos sem Bandcamp-, sem Facebook-oldalukon nem találtam róluk kézzel fogható információkat, így tovább kellett nyomoznom, ami végül kifizetődött. 2016-ban alakultak Sheffieldben, egészen pontosan a DIY, Lughole nevű punk klubban. (A tagok korábban már megfordultak egyéb formációkban.) Miután a város punk színtere egy szorosan összefüggő, jól felépített közösséget alkot, nem volt nehéz megvalósítani, hogy a zenészek útjai keresztezzék egymást, majd összejöttek egy közös jammelésre. Ennek az eredménye lett a Rózsaszín Cigaretták.

A srácok hamarosan neki is álltak dalokat írni, így született meg 2018-ban az EP-jük James Atkinson (Gentleman’s Pistols) segítségével, amelynek dalai szerepeltek a Classic Rock magazin „A legjobb bandák a planétán” válogatásalbumán, mi több, a BBC Introducing’s Februheavy című műsorában is felléptek. Ezek is azt igazolták, hogy valamit tud a kvartett, hogy van bennük potenciál, érdemes rájuk odafigyelni. Sokáig nem is húzták az időt, mivel tavaly novemberben, a bradfordi 1 in 12 stúdióban, Bri Doom felügyelete (keverés, maszterizálás) mellett rögzítették első anyagukat.

Nem hiszem, hogy a felvételek hónapokig húzódtak volna, ugyanis a 34 perces, tíztételes lemez önmagáért beszél. Ez a zenekar visszanyúl a kezdetekig, nevezetesen a korai Black Sabbath (1972/1973 éra) világáig, olyannyira, hogy a Whiskey Woman-ben a War Pigs motívumai (pl. susogó cinek) mutathatók ki. Zsíros, húzós riffekből, mély, dohogó basszusfutamokból, egyszerű dobtémákból építkeznek a nóták; itt nincsenek felesleges, oda nem illő részek, a muzsikusok nem villognak, csak nyomják az ős, „dinoszaurusz” rockzenét. „A kevesebb néha több” elvét szem előtt tartva születtek a dalok, a hallgató szinte azonnal felveszi a ritmust, és égnek a fülébe a szerzemények.

Nem véletlenül említettem meg fentebb Pepper Keenan-t, mivel Chris hangja totálisan hasonlít Pepper orgánumára, ilyetén módon a nyitó Noose, valamint az azt követő Low Blow a Deliverance/Wiseblood korszakos C.O.C.-t juttatták eszembe. A Leecher-ből az jön le, hogy a Trouble sem ismeretlen előttük, egészen pontosan a Manic Frustration világa köszön vissza a nótából. Nincsenek töltelékek a végeredményen, egyik dal sem lóg ki az összképből, egy egységes egészet (Shiver, Dirty Trick, Devils Grip, Black Widow) alkotott meg a Pink Cigs; röviden, tömören, velősen vezetik elő mindazt, amijük van.

Tényleg felesleges (igaz, nem is tudnám) túlelemezni a korongot (hozzáteszem, bivaly módon szól az anyag); egyfajta örömzenélést mutat az album. Kellemes hallgatnivaló, műfajában, az idei évet illetően, egy kiemelkedő mű. Remélem, sokat hallunk még felőlük a jövőben. Jóllehet, az anyagot 45-50 percig is elhallgattam volna.

A cikk szerzője: Dávid László707 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*