
Ha azt mondom, Glenn Tipton, te valószínűleg gondolkodás nélkül rávágod, hogy K. K. Downing. Ez a két úriember a heavy metal egyik leghíresebb gitáros- és szerzőpárosa – volt, sajnos, most már csak így, múlt időben. 1974–2011 között sorra alkották a műfaj klasszikusait; a tökéletes összhang juthat róluk eszünkbe, holott a két muzsikus között szinte a kezdetektől személyes és szakmai ellentétek feszültek, és egyre szaporodó konfliktusaik vezettek végül oda, hogy K. K. elhagyta az akkor már pályafutása csúcspontján jócskán túljutott együttest.
Jómagam mindig is inkább Tipton-nal szimpatizáltam, és enyhén kínosnak érzem, ahogy Downing mostanában egykori anyazenekara farvizén igyekszik újra a reflektorfénybe kerülni, létrehozva többek között az ellen-Judas Priest-et. Ennek ellenére nagy érdeklődéssel vártam és vettem kezembe a könyvet, amely legalább annyira szól egyik kedvenc csapatom történetéről, mint amennyire a szőke gitáros önéletrajza.
K. K.-nek az újságíró Mark Eglinton segített abban, hogy gördülékeny, élvezetes stílusban ossza meg velünk történeteit és gondolatait. Ami természetesen csupán az egyik változata a sztorinak, egy valamennyire csalódott, megkeseredett, a kerítésen kívülre került alapító tag szemszögéből, ezért a kötetben leírtakat, azt gondolom, érdemes némi fenntartással kezelni. Downing természetesen maximálisan jó fej benne: a végsőkig elkötelezett, engedékeny, kreatív és józan életű, míg Tiptonról sajnos nem sok jót tudhatunk meg.
A mesélő és Ian Hill volt az „új” Judas Priest alapítója. Új, mivel Al Atkins vezetésével már 1970 előtt is létezett egy ilyen nevű banda. Az említett énekes 1973-as távozását követően jelent meg a színen előbb Halford, majd pedig Tipton. Állítólag Downing öltött először szegecses bőrszerelést, és ösztönözte erre társait is. Mint írja, jó ideig ő volt a domináns dalszerző és a szólógitáros is, és csak idővel – részben akarata ellenére, részben néma jóváhagyásával – tolódtak el a súlypontok Glenn javára. A könyvből az is kiderül, hősünk fejében már a ’70-es évek végén, majd a Painkiller album megjelenését követően is megfordult a lelécelés gondolata.
Nem lövöm le az összes poént, kedvcsinálónak legyen elég ennyi. És ha nem is ez a teljes kép Birmingham második leghíresebb heavy metal zenekaráról, Downing számos, a csapattal kapcsolatos kulisszatitokról lebbenti fel a fátylat, kezdve az egyes albumok születésének körülményeivel, Halford és a két gitáros magánéletén, az Iron Maiden és a Judas Priest puskaporos viszonyán át egészen az utóbbi banda relatív sikertelenségének okaiig.
Engem beszippantott a könyv, bő egy nap alatt elolvastam, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek.
Kiadó: Trubadúr Könyvek
Ára: 3999 Ft
Leave a Reply