Fattyú – Silvae Spiritus
„Vén Istenek kegyeltje lettem”
2020. március 20-án, a tavaszi napéjegyenlőség alkalmából megjelent az ambient black metalban utazó Fattyú legújabb lemeze, a Silvae Spiritus. A háromtételes EP felépítésileg visszanyúlik a norvég black metal másod frontjához, az első két dal a „düh oldal” ékes példája, míg a zárótétel a „fagy oldal” hamisítatlan ambient jegyeit hordozza magán billogként, ekképpen tisztelegve e jeles csillagászati esemény előtt.
A Silvae Spiritus I. intróként is szolgál a lemezen, amelyből kiderül, hogy ismét a történetmesélésé lesz a főszerep az elkövetkezendő közel 30 percben. Az EP-n egy idős harcost kísérhetünk el a végső nagy csatába, ahonnét már a túlvilágra vezet az útja.
„A Silvae Spiritus ötlete még a Rigor Mortis készítése közben született meg. Szerettem volna valami kifejezetten pagan vonalú anyagot, valami olyat, ami visszatér arra a sötét és ősi útra, amelyet a Hagyaték lemez idején már kijelöltem, és folytatni szeretnék, hogy Földanya babonákkal átitatott, kérges testébe új életet leheljek” – fogalmazta meg a Fattyú atyja, Avius.
Facebook: https://www.facebook.com/fattyumetal
Spotify: https://open.spotify.com/album/6WwaOeaBSZ3a3BI6Ph4QkB
További információ a Fattyúról:
„Új árny emelkedett fel az Alföld végtelen és kietlen pusztaságából, hogy Földanya babonákkal átitatott kérges testébe új életet leheljen!”
A Fattyú, Avius által létrehozott, egyszemélyes pagan black metal, illetve dark ambient alapokon nyugvó „zenekar”, amely 2017 telén kelt életre. Zenéjében a ’90-es évek kásás és karcos black metálja keveredik a rideg szimfóniákkal, valamint a Kárpát-medence és közvetlen környezetében élő népek folklórjával. A fekete fémen sejtelmesen felfénylik, hogy kik voltak rá nagy hatással. Időnként a nyers és sötét ambient zár minket sötét keblére, máskor pedig a kísérletezgető népi hangszerelés éri el a megfelelő hatást.
2018 decemberében jelent meg első, Hagyaték névre hallgató, 7 számos albuma, amin a 25 percnyi játékidő jól tükrözi vissza az egyedül megalkotott lemezek szerzői szertelenségét.
2019 áprilisában pedig a Ritu Paganorum kislemez 3 tételes, 20 perc játékidővel rendelkező pogány rituálé formájában tárulkozott ki a hallgatóság előtt.
2019 októberében jelent meg a Rigor Mortis album. Tematikáját tekintve egy jól elkülönülő split lemezről van szó, amelyen részt vett Pápai Csaba, a Korona zenekar dobosa, Sulfurus, a Nemezis énekes-basszusgitárosa, valamint Peredi Péter, a Goblinworkshop üzemeltetője, aki már az előző lemezeken is a mesélő szerepét töltötte be.
Avius – minden hangszer
Session:
Pápai Csaba (Korona zenekar) – dob – Ritu Paganorum, Rigor Mortis, Silvea Spiritus
Peredi Péter – Goblin Király, a mesélő – Hagyaték, Ritu Paganorum, Rigor Mortis, Silvea Spiritus
Sulfurus (Nemezis zenekar) – gitár, vokál – Rigor Mortis
Leave a Reply