Death metal. Tudjuk jól, a stílus aranykora nagyjából 1990-1992-re tehető, akkor születtek a legmeghatározóbb alapművek. Az irányzat tulajdonképpen később sem ítéltetett rabszolgasorsra, az undergroundban ma is húzónév, maximum manapság már ritkán kapjuk fel a fejünket az onnan származó alkotásokra.
Hazai death metal. A „klasszikusokig” nálunk a 28-30 évvel ezelőtti időkig kell visszaásnunk. Sajnos a death metal hazai képviselői nem tudtak betörni a nyugati piacra, de nekünk hungarikumoknak számítanak: Extreme Deformity, korai Subject, Necrotomy, Cultic Pulp stb, ha pedig a jelent vesszük alapul, akkor Gutted, Kill With Hate, Age Of Agony, Angerseed és a takaréklángon működő Malediction. (Ha valakit kihagytam a felsorolásból, elnézést kérek.)
Death metal palettánk idén új névvel bővült, mégpedig a budapesti Deprived Of Salvation-nel. Már most felhívom e zenei irány rajongóinak a figyelmét erre a csapatra, érdemes rájuk odafigyelni, támogatni őket. Sőt, azt is elárulom, hogy bemutatkozó lemezük, a Destination: Decay kibérelte év végi 10-es listám egyik helyét. Kik ők, mit tudnak, mit képviselnek? A tagságot Borisz Sarafutgyinov gitáros/énekes, Mácsai Dániel gitáros és Suvada Péter basszusgitáros alkotja; a lemezt egy japán vendégmunkással vették fel, de ha úgy adódik, Hajdú Farkas és/vagy Metzger Dávid dobos áll a rendelkezésükre.
Tudnak mindent, amit a svéd death metalról tudni kell, ezt az irányvonalat képviselik, mégpedig professzionális kivitelben. Mácsai Dánielt idézem: „Egy friss, ropogós halálosztó gépezet egyenesen a budapesti underground legmélyebb bugyraiból. Idézve a régi svéd nagyokat, és maximumra pörgetve a HM2-t, frontális támadást intézve az agy és a hallójáratok ellen. Az első lemezzel útnak indulva, 2020-ban hivatalosan öttagúra bővülve igyekszünk osztani a mocskos igét, és közben nem elfelejteni a Jägermeister és a sör mellett vizet is inni (néha). Találkozunk az utakon!”
Na már most, aki az útjukba kerül, azt kíméletlenül lesöprik, megeszik reggelire, a maradékot pedig kiköpik. Emberünk hozzáteszi még, hogy „a banda ötlete nem kicsit ittas állapotban született :-), a pultos szerint majdnem az egész Jägermeister- és Valhalla-készletet megittuk Borisszal”. Nem kell őket ezért sem elítélni, sem felelősségre vonni, ilyenkor születnek a legjobb ötletek, gondoljunk csak a Bloodbath-ra! Ez az öt (a lemezen három) fiatalember bizony a klasszikus svéd death metal (a kulcsszó: Stockholm) tökéletes hazai leképezését nyújtja. Önmagáért beszél, ahogy a Release the Wretched másfél perces intróját követő Gutted Visions berobban, a hallgató már kapásból vágja is rá, hogy korai Dismember, Entombed, Carnage stb., és teszik ezt a fiatalok roppan professzionális, önmagától értetődő, autentikus módon, kivitelben.
Miután adott keretekről, panelekről, kőbe vésett szabályokról beszélünk, a zenekar attól egy centit sem tér el, meglepetésekkel sem szolgálnak, kiváló, hibátlan dalokkal viszont annál inkább. A Destined to Rot, a Defile the Sacred Mass vagy a Derailed Mortality fülbemászó dallamai, harmóniái elől nincs menekvés, ahogy az Inhale the Judgement is menthetetlenül befészkeli magát a hallójáratokba. Amikor a tempókat felgyorsítják, ott black metalos hatásokkal, amikor lelassítják, az Asphyx-szel találkozunk; a lényeg, hogy értő kezek adagolják a halálos fémet. Exorted Evolution, The Everflowing Sands of Time – egyszerűen semmit nem kell ragozni ezeken a tételeken. Mondom még egyszer: roppant felkészült és professzionális színvonalon vezetik elő a szerzeményeiket, a hangzásban szintén nem lehet kivetnivalót találni, ez bizony egy hibátlan budapesti „stockholmi” death metal anyag.
Száz szónak is egy a vége: a Destination: Decay egy óriási death metal album, amely maximálisan alátámasztja alkotóinak a svéd vonal iránti elkötelezettségét, rajongását. Jövőre akár már a folytatás is jöhetne.
Leave a Reply