„A borítót leszámítva mindent én csinálok”

Beszélgetés Bakos Attilával

Mi ad aktualitást ma egy Bakos Attila interjúnak? Ezt a kérdést maga Attila is feltette nekem a megkeresésemre adott válaszában. Úgy gondolom, ha aktualitás nincs is a szerző körül, egy bemutatkozás, az eddigi életmű áttekintése soha nem árthat, hiszen ma sem késő felfedezni az Attila közreműködésével készült Thy Catafalque CD-ket, a Taranis Kingdom című albumát, vagy a Woodland Choir jubiláló második nagylemezét; nem is beszélve az idén ötéves Aranyhajnalról, amely a szerző saját neve alatt jelent meg. Többek között ezeket a kiadványokat, illetve a talán kevésbé közismert, nemzetközi vonatkozású közreműködéseket is érintettük a beszélgetés során.

Szia! Üdvözöllek a Rattle Inc. stábja és olvasói nevében! Megkeresésemre néhány órán belül visszajeleztél, vállalva a kérdések megválaszolását azzal, hogy már öt éve nem vagy aktív. Mi történt veled az Aranyhajnal 2015-ös megjelenését követően, amit a szakma és a hallgatók is egyöntetűen pozitívan fogadtak? Jelenleg dolgozol valamilyen zenei projekten?

Szia! Az Aranyhajnal óta az élet más területein volt rám szükség, nem volt lehetőségem zenélni. Belefogtunk egy hosszadalmas építkezésbe, mindeközben nagyon pici helyen laktunk, született két gyerekem, illetve volt egy elhúzódó egészségi problémám is. Nem sokkal a megkeresésed előtt rendeződött minden, a Bakonyba költöztünk, a szomszédunk az erdő, csend van, nyugalom, és jó nagy hely, úgyhogy előbb-utóbb újraindul minden.

Azt javaslom, hogy tekintsük át szerteágazó zenei életművedet! Mik voltak a legkorábbi zenei hatásaid? Hogyan kezdtél dalokat írni?

Még a ’90-es években kezdtem zenét írni. A közvetlen családi környezetben nem volt zenész, ez csak úgy magától kialakult. Szerettem a számítógépekkel bíbelődni, aztán egyszer csak elém került egy Fasttracker 2-es, és beleszerettem az alkotásba. Nem kimondottan egy stílus érdekelt, hanem inkább az, hogy a fantáziámat valahogy kifejezhessem; a Woodland Choir kezdeti ambientes demóival is csak ennyi volt a cél. A keményebb zenék világába a Bathory volt a belépőm, ezért ez a csapat a mai napig fontos számomra, szerintem elektromos gitárt is miattuk ragadtam. Ebből lett később az atmoszferikus black metalos Taranis projekt, ahol már énekeltem is.

Első kiadványod, a Woodland Choir 1999-es demója egy nagylélegzetű bemutatkozás volt, kifejezetten hosszú játékidővel, amelyet 2000-ben követett a második Woodland Choir felvétel, illetve a Taranis első demója. Milyen emlékeid vannak ezekről a korai felvételekről, illetve a Woodland Choir 2002-es nagylemezéről?

Ez még a szárnypróbálgatás időszaka volt, tele voltam lelkesedéssel és lendülettel. Az akkori dark/black zenei közeget átitatta egyfajta misztikum, ami nagy motiváló erővel bírt, én legalábbis így éltem meg. A Woodland Choir demók még Veszprémben, a gimnazista éveim alatt készültek; ott leginkább a természet szeretete inspirált. A Taranis dalok is ez idő tájt születtek, ott a kelta mitológia volt a fő forrás. A demó felvételei akkori jó barátom és zenésztársam, Halmosi Erik garázsában készültek, ha jól emlékszem, indokolatlanul sok sörrel és minimális technikával. A Woodland Choir nagylemezt már Budapesten írtam és vettem fel a fősulis évek elején, ami egyfajta menekülőút is volt a panelek szürke világából.

Következett egy talán kevésbé ismert kitérő, a Descend, ahol a korábbi Neochrome-, jelenleg Perihelion-muzsikusokkal készítettél egy szűk körben elterjedt lemezt. Mit kell tudni erről a projektről?

A projekt indulására már nem emlékszem pontosan, de valamikor 2000 tájékán kezdtünk együtt dolgozni Gyulával (Vasvári Gy., a Perihelion énekese/dalszerzője). Úgy rémlik, a Metal Hammer demós rovatán keresztül ismerkedtem meg a zenéjével, és fel is vettem vele a kapcsolatot, hogy csináljunk valamit együtt. 2001-ben a Disillusioned demóval teszteltük a közös munkát, ami végül a 2003-as Sunflow albumon teljesedett ki. Az egy jól sikerült lemez, de valóban elég kevesen ismerik.

Ebben, a 2003-ig terjedő időszakban tehát sűrűn jelentettél meg kiadványokat, azonban ezután hosszú időre eltűntél. Mi volt az oka annak, hogy a 2009-es Thy Catafalque lemezig, tehát több évre felhagytál a zenéléssel?

Nehéz egy kimondott okot találni, egyszerűen másfelé vitt az élet. Nem voltam teljesen inaktív, a hangomat időközben folyamatosan edzettem, ezek az évek egyfajta testi/lelki felkészülésről szóltak.

Visszatérve az előző kérdésre, Kátai Tamásnál három lemezen működtél közre, közülük a középső, Rengeteg című albumot – amellyel a projekt a nemzetközi színtéren debütált – sokan máig a legjobb Thy Catafalque anyagnak tartják. Hogyan ismerkedtél meg Tamással? Hogyan zajlott a közös munka? Szerzőként is közreműködtél a CD-ken, vagy kész énekdallamokat kaptál tőle?

Tamás 2008-ban keresett meg, hogy lenne két dalrészlet, amire kipróbálhatnánk a hangom. Tetszett neki, amit csináltam, így végül sokkal több lett belőle. Volt, hogy kész dallamokat énekeltem fel, de volt, ahol teljesen szabad kezet kaptam, főleg a többszólamos részeknél. Eléggé gördülékenyen ment a munka, Tamás általában egyből jóváhagyta, amiket csináltam.

Kapcsolatban vagy még Tamással, követed az újabb lemezeit?

Csak akkor voltunk aktív kapcsolatban, amikor együtt dolgoztunk, én utána inkább a saját dolgaim felé fordultam. De persze, követem a munkásságát.

Ebben az időszakban hogyan keveredtél a norvég Quadrivium 2012-es, második lemezére? Mit lehet tudni a zenekarról? A közreműködéseddel készült CD óta nem adtak életjelet magukról?!

Még 2007-ben kontárkodtam bele az egyik demós nótájukba: vettem fel pár éneksávot oda, ahol eredetileg nem volt, és gondoltam, elküldöm nekik. Erre írt a zeneszerző, Erlend, hogy akkor dolgozzunk együtt. Először 2009-ben megcsináltuk az Arcturus Wintry Grey című dalának feldolgozását, utána kezdtünk csak aktívabban a nagylemezzel foglalkozni. Elég lassan haladtunk, bő három év kellett ahhoz, hogy minden összeálljon. A 2012-es lemezt követően jeleztem Erlendnek, hogy a saját projektemre szeretnék összpontosítani, több Quadriviumot nem tudok vállalni. Ő sem írt már több dalt ehhez a projekthez, manapság leköti a stúdiózás, más bandák lemezein dolgozik. Volt egy másik projektünk is, az akusztikus Avelian, ahol sok év után végül 2015-ben jelent meg a River’s End lemez. Annyi a megállapodás közöttünk, hogy ha valaha lesz következő Avelian lemez, akkor azon még hallható leszek.

Majd egy évtized után újraindítottad a szimfonikus black metalos Taranist, illetve az ambient vonalon mozgó Woodland Choirt is. Mindkét projekttel lemezt is jelentettél meg; kérlek, mesélj ezekről az albumokról!

Ezek a projektek mindvégig nyitottak voltak, tudtam, hogy valamikor folytatni fogom őket, csak egy kicsit sok idő kellett hozzá. A Woodland Choir-nál 2010-re jött össze annyi ötlet, amennyi elég lett a Serenity Rise albumra. Itt kiadót is sikerült találni: ugyanott jött ki (Epidemie Records), ahol a Thy Catafalque Róka Hasa Rádió albuma, talán még pont Tamás ajánlotta őket. A Taranis esetén még 2000 környékén megírt dalokat vettem elő, amiket a demó után készítettem, de sosem kerültek kidolgozásra. Ezekből lett a Kingdom, ami méltó kiteljesedése ennek a projektnek. Ez már saját kiadásban jelent meg, nem sikerült hozzá kiadót találni, bár nem is nagyon kerestem. A két lemez megjelenése után szép lassan egyértelművé vált, hogy önállóan egyik vonalon sincs több mondanivalóm, de a hatásaik tovább élnek a saját nevemet viselő projektben.

Ahogy a bevezetőben említettem, idén lesz ötéves legutóbbi nagylemezed, a saját neved alatt megjelentett, szemet gyönyörködtető borítóba „csomagolt” Aranyhajnal. Hogyan zajlott a dalszerzés, mennyi idő alatt álltak össze a szerzemények?

A dalok vázlatait még 2012-ben, nagyjából fél év alatt készítettem el. Alapvetően gitáron kezdem a dalokat, utána a dobokat írom meg, majd jön a szinti és végül az ének. Mindig a szöveg az utolsó, azzal nálam nagyon sok idő elmegy. A tényleges felvételek és utómunkálatok nagyjából két éven át zajlottak.

Úgy gondolom, sokan tudják rólad, hogy egyedül készítetted a lemezeidet. Ezt szó szerint kell érteni? Tehát a dalszerzéstől kezdve a végső masterig minden a te munkád?

Igen, a borítót leszámítva mindent én csinálok. Általában nagyon pontosan tudom, hogy mit szeretnék, ezért számomra testhezálló így dolgozni, de hogy ez örökre így marad-e, azt nem tudom. Mindent az adott lemez mögötti szellemiség diktál, amit megpróbálok a legtisztábban megformálni. Ha ehhez egyszer úgy érzem, hogy egyedül kevés vagyok, akkor mások felé is nyitni fogok.

Úgy gondolom, hogy minden kiadványt áttekintettünk, így visszatérve a beszélgetés elejéhez: jelenleg hogyan telnek a mindennapjaid?

Ahogy említettem, nemrég költöztünk, és rengeteg munka van még a ház körül, úgyhogy mostanában főleg ezzel foglalkozom. Programozóként dolgozom, és már a koronavírusos szituáció előtt is távmunkás voltam, úgyhogy nekem nem volt ebben váltás, és hál’istennek továbbra is van munkám, még ha nem is különösebben szeretem, amit csinálok. Ha van időm, a gyerekekkel kijárunk a mellettünk lévő erdőbe, az ottani nyugalom mindig segít visszatalálni önmagamhoz, ezért is jöttünk ide. Szeretek futni, versenyekre járni, itt a környéken nagyon jó erdei útvonalak vannak a felkészüléshez. Mindemellett szerintem pont úgy telnek a mindennapjaim, mint a legtöbbünknek, teljesen átlagosan, de igyekszem magam az átlagos dolgokba is teljesen beletenni.

A késői kiadványaid az impozáns lemezborítók ellenére kizárólag digitális formában jelentek meg. Nem merült fel akár egy CD-, akár egy LP-kiadás ötlete? Kiadói háttéren nem gondolkodtál?

Az utolsó Taranis és a Woodland Choir lemez is megjelent CD-n. Csak az Aranyhajnalnál döntöttem úgy, hogy nem lesz CD, és kiadót sem keresek. Számomra már a webes megjelenés is elég fizikai, én magam sem veszek CD-ket. Tudom, hogy sokan szeretik kézben tartani a kiadványokat, de ezt az igényt én már nem szeretném kiszolgálni. Kiadóm szerintem nem lesz, az Aranyhajnal is viszonylag ismertté vált úgy, hogy azért én egy fűszálat nem tettem keresztbe.

Nameless

A cikk szerzője: Rattle Inc.160 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*