Winter: Into Darkness (1990)

Előző cikkemben egy olyan csapatról írtam, akiknél a gyorsaságé volt a főszerep, hát most írok egy olyanról, amelyiknél viszont a lassúságé. 1990-ben nem sok death/doom metal banda dobott ki albumot. A legtöbb halálfém-kovács egymással versenyezve emelte a sebességhatárt, de a New York-i Winter úgy gondolta, hogy nem száll be ebbe a küzdelembe, és megkíméli a talpát a gázpedál nyomása okozta zsibbadástól.

Az 1988-ban alakult csapat egy Amebix nótáról nevezte el magát, és 1989-ben már ki is nyomtak egy négyszámos demót. Érdekes, hogy ezen a felvételen még egy bizonyos Scott Lewis dobolt, aki később a Brutal Truth nevű grindcore bandában tornáztatta a végtagjait. Mint már említettem, ekkortájt nem sok death/doom kiadvánnyal szemezhettek a rajongók a metal shopok polcain, de az tudjuk, hogy ekkor már jó néhány csapat kísérletezgetett a halál lelassításával, ám ők csak később jelentkeztek albummal, vagy el sem jutottak odáig, hogy kiadjanak egy lemezt. Meg kell említenem a szintén amcsi Dream Death nevű formációt, akik már 1987-ben kiadták első anyagukat. Ők is death/doom stílusban nyomultak, de ott azért volt némi thrash-fertőzés is, arról nem is beszélve, hogy a Dream Death korántsem volt olyan súlyos és sötét, mint a Winter.

John Alman (basszus, vokál), Stephen Flam (gitár) és Joe Goncalves (dobok) egy olyan szörnyeteget szabadított a világra, amely biztos dobogós minden rajongónál, aki imádja, ha a halál baszott lassan lengeti a kaszáját. Egy instrumentális tétellel kezdik meg a lelkek ledózerolását. A dal az Opression Freedom/Opression (Reprise) címet kapta, és azonnal próbára teszi a felkészületlen hallgatókat. A gitár fájdalmas hangon nyögve araszol előre, miközben a háttérből bizarr hangok és zajok hallatszanak. A hatperces tételnek egy hirtelen csapással Alman hörgése vet véget, és rögtön kezdetét veszi a középtempós korbácscsapásokkal büntető “Servants of the Warsmen. A nóta közepén egy szóló is helyet kap, ami maga a megtestesült téboly. A dal mindössze négy és félpercnyi, de felkészít bennünket arra a kínhalálra, ami a Goden című harmadik nóta képében vár reánk. Ez az iszonytatóan lassú szerzemény szinte kifordítja magából a hallgatót, aki már azon gondolkozik, hogy széttöri a CD-tokot, és a szilánkjaival próbálja meg felvágni az ereit. De hogy a banda rádobjon még egy lapáttal az idegek sírjára, a nóta közepén még inkább levesz a tempóból. Itt a dal már úgy belassul, hogy annak hallatán még egy csiga is visszaadná a születési anyakönyvi kivonatát, de szinte még az idő is visszafelé kezd el peregni.

Ezután ismét egy instrumentális szerzemény következik, a Power and Might, ami még a három percet sem éri el, de ennyi idő alatt is képes lerántani a hallgatót a pokol legmélyebb, leghidegebb bugyrába. Elmebaj!!! Az ötödik istencsapás a Destiny, amiben a csapat megmutatja, hogy tudnak ők azért gyorsabban is játszani, bár lehet, hogy pont ezt a nótát rögzítették, amikor a stúdiózás közben elfogyasztott sör már feszítette a hólyagjukat, ezért egy kicsit rákapcsoltak, hogy kimehessenek a klotyóra. HEHEHE! Egy jó kis tuka-tuka témával indítanak, amely garantáltan megbizsergeti a fülcsatornában székelő erogén zónákat. Persze azért nem tudják magukat megtagadni, és a nóta közepe felé hirtelen úgy visszavesznek a sebességből, hogy még a pulzusom is lefagy tőle. Azért a tétel végéhez közeledvén visszakapjuk a jó öreg tuka-tuka tempót, így az olyan cantuszexuális (a zenéhez szexuálisan vonzódó) hallgatók, mint én, még el tudnak jutni a kielégülésig. HEHEHE!

A lemez hatodik szerzeménye a majd’ hétperces Eternal Frost, ami igencsak méltó a címéhez. Egy groteszk témával indítanak, ahol a gitár szinte könyörög, hogy eutanáziával segítsék a fájdalommentes öröklétbe. De Stephen nem kegyelmez, és átvált egy modortalan riffre, ami olyan érzéseket kelt a hallgatóban, mintha zsilettpengékkel összekevert izzó salakban venne frissítőfürdőt. Ha közel megyek a hangszóróhoz, magától kezd el lehámlani rólam a bőr. Ebbe a dalba is betűztek egy totálisan agybeteg részt, ami jól bizonyítja, hogy igencsak nagy kockázatot vállalt az az elmeorvos, aki akkoriban felügyelet nélkül kiengedte az utcára a Winter tagjait.

Az album zárótétele a kilenc és félperces címadó nóta. Egy fasza, a Celtic Frost titkos fiókjából elcsent riffel indítanak, ami kiváló háttérzene lenne egy olyan aratásról szóló dokumentumfilmben, ahol a kombájn nem a búza betakarítását mutatná be egy szakkommentátor közreműködésével, hanem olyan emberekét, akik egy hatalmas mezőn, a földbe derékig beásva várnák a végítéletet. S hogy ebben a dalban is megkapjuk-e a Winterre jellemző, ultra lassú betétként funkcionáló haláldózist? Ennek megfejtését a kedves olvasókra bízom. A helyes választ beküldők között egy doboz kedélyjavító tablettát sorsolunk ki, ami igencsak hasznos kellék az Into Darkess meghallgatásához. HEHEHE!

Ez az album maga a sötétség, a ridegség, az embertelenség és az örök tél!!!!!

A Winter nem volt hosszú életű, 1992 -ben feloszlottak. Igaz, a Nuclear Blast ’94-ben kiadott még egy EP-t, de akkor már nem voltak aktívak. Később Stephen Flam összehozott egy Thorn nevű csapatot Roy Mayorga (Stone Sour, Ministry, Soulfly stb.) dobossal, ami egy indusztriális metal-szerű cucc volt, de nem rengette meg a színteret. A Winter 2010-ben feltámadt, és a következő esztendőben nyomtak egy koncertet a Roadburn Fest-en. Le volt már szervezve számukra egy 2015-2016-ban zajló Európa-turné is, ami sajnos meghiúsult, mert Stephen súlyos halláskárosodást szenvedett, és az orvosok szigorúan eltiltották a koncertezéstől, így a Winter történetének újabb fejezete 2015-ben véget is ért. Nem tudom, hogy tervezték-e új album kiadását, de az a véleményem, hogy nem sok értelme lett volna. Szerintem az Into Darkness nyomába sem érhettek volna vele. Jobb ez így, bár Stephen-t sajnálom. Jó egészséget, hosszú életet neki, és mindenkinek, akinek köszönhető, hogy ez a páratlan alkotás megszülethetett!

A cikk szerzője: Size8 további cikk
1985 óta metálkodik! 2016 óta a Tales Of The Morbid Butchers Fanzine stábjának tagja. Versek és dalszövegek fabrikálásával, valamint logók tervezésével is foglalkozik. Főállásban több mint 20 éve boncmesterként dolgozik a kalocsai patológián.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*