Chevalier, Skelator, Traveler. Mi a közös bennük? Egyrészt, hogy tavaly mindegyikük egy-egy kiváló lemezt készített el, másrészt, hogy a ’80-as évek közepét idéző heavy/speed világát hivatottak életben tartani, harmadrészt pedig, a Gates Of Hell Records az otthonuk. Az utóbbi információ a kulcsa mindennek.
A kiadó a Cruz Del Sur-hoz tartozik, annak a labelje, azonban amíg a CDS repertoárja a metal széles spektrumát öleli fel, addig a GOH kizárólag régi vágású metalban utazik. Ahogy a honlapjukon olvasható, olyan zenekarok kiadványait jelentetik meg, amelyek a régi szellemet tartják életben. Céljuk, hogy visszamenjenek az időbe, amikor a metalt szenvedéllyel és fantáziával írták, játszották. Amikor minden banda hangzása személyes (jellegzetes) és felismerhető volt, ugyanakkor mélyen a metal műfaj talajában gyökerezik, divatok és trendek figyelembevétele, valamint bármilyen szennyeződés nélkül.
„Hagyd figyelmen kívül azokat a bandákat, amelyek a metalt non-metal zenével keverik, csakis a metal az igazi!” Ennek a szemléletnek rendelnek alá mindent, és szerződtetik le újabb együtteseiket, mint például a német Törpedo-t vagy a belga Terrifiant-et. S ha már Belgiumot említettem, úgy gondolom, komolyan kell számolni az ottani színtérrel, hiszen az Evil Invaders mögött/mellett újabb és újabb alakulatok bukkannak fel, így mostani cikkem tárgyán kívül ajánlom figyelmetekbe még a Bütchers-t vagy a Schizophrenia-t is.
A GOH maximálisan eleget tesz a fentebb megfogalmazottaknak, mert tényleg olyan érzése támad a hallgatónak, mintha ’85-ig repülne vissza az időben. A brüsszeli Terrifiant személyében új versenyzőt köszönthetünk a rajtvonalnál; tavalyi kétszámos demójukat követően most februárban jelenik meg a bemutatkozó lemezük. A tagságot Sniffany Baggs basszusgitáros, Alcoloic dobos, ZZ Slop és Simon „Slime Valdi” Lemaire gitárosok, illetve Lord TerrifianT énekes alkotja.
Miután Lord hangja, előadása nagyon hajaz Udo Dirkschneider-ére, így adja magát az Accept-tel kapcsolatos párhuzam, különösen a solingeni alapcsapat korai munkáira, időszakára kihegyezve, azaz a Restless and Wild-tól a Metal Heart-ig terjedő periódus az irányadó számukra, ugyanakkor olyan kultikus NWOBHM bandák is komoly hatást fejtettek ki rájuk, mint a Raven, a Tank, illetve a Jaguar. Lendületes riffekkel, húzós, feszes ritmusokkal támogatják meg szerzeményeiket, legyen szó a Devil in Transport-ról, a Bed Queen-ről, a Just Because I Can-ről, vagy a Speedline-ról. Értelemszerűen a gyors részek a dominánsak, de itt-ott azért lassabb tempók, váltások, harmóniák (Metal and More) is felütik a fejüket, hogy ne torkolljon tömény unalomba a végeredmény.
A 36 és fél perces játékidő abszolút ideális, optimális hossz egy ilyen muzsikához, egyedül az Iron Mountain lóg ki valamelyest a sorból (7:16); ez a tétel egyfajta epikus töltettel bír, a végén Hammond orgonával megspékelve. Zárásként Pat Benatar Heartbreaker című dalának feldolgozása, annak egy igen jól elcsípett, metalba átültetett változata hangzik el. (Emlékezzünk csak vissza, a Viking a Man of Straw-ra az énekesnőtől a Hell is for Children-t dolgozta fel.) Hangzás tekintetében is a 35 évvel ezelőtti „állapotok uralkodnak”, nem kiherélt, kizsigerelt, polírozott megszólalás, hanem vaskos sound jellemzi a végeredményt.
Amíg tavaly nagyjából márciusig kellett várnom, hogy valami történjen a lemezmegjelenések frontján, addig idén már jó pár kiváló anyag futott át a hallójárataimon, és ezek közül az egyik a Terrifiant. A magam részéről maximális bizalommal viseltetek irányukban, az idei év egyik legjobb old school metal albumát készítették el. Kellemes időutazást kívánok mindenkinek!
Leave a Reply