Summoning: Lugburz és Minas Morgul (1995)

Dupla jubileum

Tegyük a kezünket a szívünkre: Ausztria nem zenei nagyhatalom. Leszámítva a klasszikus zeneszerzőket (pl. Mozart, Schubert, Haydn), Falco-n és az Opus-on kívül nem igazán volt olyan zenész vagy együttes, akik világhírűvé váltak volna ebből az országból. A metal műfaján belül akad azért néhány ismert név, ők underground szinten elég jól „elmuzsikálnak”, de ebből következően nagyobb népszerűségre ők sem tettek szert. Aki „járatos” a sógoroknál, annak a Pungent Stench, a Disharmonic Orchestra, a Belphegor, a Deadsoul Tribe, a Visions Of Atlantis neve ismerősen csenghet, és természetesen a Summoning is ebbe a körbe sorolható az Alpok országából. Rengeteg a szélsőséges zenekar, amelyek a sokad-vonalba száműzettek, de attól még természetesen közöttük is találhatunk értékes muzsikákat. Az egyik közönségtalálkozónkon Boda Péter kedves olvasónkkal azon viccelődtünk CD-k nézegetése közben, hogy az osztrák bandák mind „betegek”. 🙂

Nos, a Summoning nem annyira extrém, de ha szigorúan be akarjuk őket skatulyázni, akkor a black metal – ami, mint tudjuk, nem nagyiék teadélutánjához való muzsika – címkét ragaszthatjuk rájuk, ám szerencsére ez a zene jóval túlmutat a műfaji kliséken, mivel az osztrák banda egészen egyedi stílust teremtett meg, és nem a direkt polgárpukkasztásra alapozták karrierjüket. Szövegvilágát tekintve sem sátánista vagy szimplán vallásellenes dolgok kerülnek terítékre, mivel a zenekar tagjai J.R.R. Tolkien regényeinek színhelyéről, Középföldéből merítették mondandójukat, ezzel is úttörő szerepet vállalva. Persze, nem volt teljesen új ez a témakör, mert már korábban is megihlettek együtteseket a fantasy irodalom eme művei, de ilyen mélységekig és részletességgel (gyakorlatilag az összes Summoning-album erre a mondavilágra épül) senki nem ment bele. Úgyhogy, az osztrák banda minden tekintetben kuriózumnak számít a zene Univerzumában.

A Lugburz albumon még hárman szerepeltek: Protector (Richard Lederer – gitár, ének, billentyűk), Silenius (Michael Gregor – basszusgitár, ének, billentyűk) és Trifixion (dob, ének), de a megjelenés után nem sokkal Trifixion lelépett, és duóban folytatta a maradék tagság, ami a mai napig változatlan maradt. A Minas Morgul, ami ugyanebben az évben jött ki, már csak Protector és Silenius keze nyomát viseli. A duóban muzsikálás sem volt akkoriban túlságosan elterjedt dolog, szóval ez a lépés sem volt hétköznapi húzás a zenekar részéről, és ebből következően élő fellépéseket sem vállaltak Protector-ék, sőt, normális fotókat, infókat sem igen találni személyükről, de ez így van jól, mivel én mindig nagyra értékeltem azt, ha egy zenész nem a médiában pózol, hanem a zenét tartja elsődlegesnek.

A Lugburz még elég sok olyan jegyet hordozott magában, ami egy kicsit az átlag black metal-ra hajaz, de már simán érezhető volt az egyéniségre való törekvés, a műfaj megújítására tett kísérlet. Ezek leginkább a gyors darálások között felbukkanó hangulati betétekben, billentyűs hangszerekkel megtámogatott közjátékokban bukkannak fel, ami megint csak nem az osztrákok „spanyol viasza”, de azért még nem volt túlságosan elterjedt ebben a stílusban. De mivel a black metal egy folyamatosan változó, heterogén közeg, a zenekar gyorsan megtalálta a helyét a fekete fém egyik pólusán, amit a későbbiekben atmoszferikus black metal-nak „kereszteltek” el. A Lugburz-ról igazából többet nem írnék, nem rossz album, de nálam még csak egy ígéretes kezdés, viszont számomra az igazi nagy dobást a következő nagylemezzel, a Minas Morgul-lal követték el, úgyhogy át is térek a Summoning második munkájára.

Mint említettem, ennek a korongnak az elkészítésében már csak Protector és Silenius vett részt, és itt annyira kitolták a műfaji határokat, hogy ezzel meg is teremtették azt a tipikusnak nevezhető Summoning-világot, amely napjainkig is megőrizte állandóságát. A szövegi koncepció semmit nem változott, a Minas Morgul lemezcím önmagáért beszél, ami nem más, mint Középfölde világából egy város neve (Boszorkányság Tornya), viszont a zenében egy kissé megváltoztak a dolgok.

Egészen biztosan hatott a duóra a klasszikus zene is, mert rengeteg olyan elemet átemeltek a muzsikájukba, ami ehhez a stílushoz amúgy remekül passzol. Azt is jól tudjuk, hogy a komolyzene és a rock/metal párosítása nem akkori találmány, hanem még régebbről jön, de a Summoning kikerülte a kitaposott utat, mivel ők teljesen másképp közelítettek az ötvözéshez. Ők nem nagyzenekart állítottak a torzított gitár-basszus-dob hangszeres szekció mögé, hanem különböző hangulati eszközökkel vegyítették komor muzsikájukat, amivel félelmetes és egyedi atmoszférát tudtak elővarázsolni műhelyükből. A Minas Morgul hatalmas erénye, hogy billentyűkkel, effektekkel megtűzdelt dalai szigorúságuk ellenére is jól megjegyezhető témákból állnak össze, amelyekben kitapintható a klasszikus zene jelenléte.

A metal zenében megszokott hangszerek, mint a torzított gitár is egy kiaknázatlan területre kalandozott, nemcsak a gyors riff-gyár hasít, hanem a hangulatos, ismétlődő témákkal telepakolt hangszőnyegek is, amelyek szinte kiömlenek a hangszórókból. Néha olyan érzésem van, mintha egy hatalmas kőgolyót gördítene a hathúros, olyan súllyal és intenzitással vezeti a nótákat. Erre a monoton dob(gép) még rá is tesz egy lapáttal, tovább fokozva a ridegség jelenlétét.

Az ének megmaradt a szigorú hörgés, károgás szintjén, de ez sem annyira tipikus, néha dallamos részeket is felfedezhetünk a duó jóvoltából, amelyek jól illeszkednek a lávaként hömpölygő zenei folyam mellé. Szóval, a Summoning ezen az albumon kiterítette kártyáit, és egy olyan egyéni panelekből összerakott, különleges muzsikát tett le az asztalra, amire nyugodtan rárakhatnák a „trade mark” jelzést. Talán 1995-ben könnyebb volt a black metal-on belül egyedit alkotni, mint manapság, de ez persze akkoriban sem ment mindenkinek, viszont az osztrák duó megmutatta, hogy ők képesek újat és különlegeset alkotni. Összességében elmondható, hogy a Minas Morgul filmzene-érzéseket kelt, ami biztos, hogy célja volt a zenészeknek, és milyen más filmhez illene ez a muzsika, mint, mondjuk, A Gyűrűk Urához. Én csak az első részt láttam (oké, kövezzetek meg ezért, de én nem vagyok Tolkien-rajongó), de simán beleillene a Summoning zenéje.

Az osztrákok a következő albumokon is magukkal hozták ezt az általuk létrehozott lényt, mégpedig úgy, hogy egy picit mindig pofoztak rajta, így a színvonal nem hogy csökkent vagy stagnált volna, hanem lemezről-lemezre emelkedett. Mindenképpen egy nagy hatással bíró együttes a Summoning.

A cikk szerzője: Zozzie 328 további cikk
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari vállalatnál tudományos segédmunkatárs.

1 Comment

  1. Ausztria: Abigor, Blind Petition, Maniac, Disastrous Mumur. Nagyot mondjuk ezek a bandák sem gurítottak.

1 Trackback / Pingback

  1. Pungent Stench: For God Your Soul…For Me Your Flesh (1990) – Rattle Inc.

Hozzászólás a(z) Dávid László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*