Moon Chamber: Lore of the Land (2019)

Friss szereplő a nehézfém palettáján a Moon Chamber, hiszen még két éve sincs, hogy vitorlát bontottak az éjszakai égbolt holdvilág által megvilágított óceánján. A Saracen zenekar két oszlopos tagja, Rob Bendelow gitáros és Paul Bradder billentyűs mellé sorakozott fel a Pagan Altar dobosa, Andy Green, valamint a lemez felvétele előtt kevéssel csatlakozó Richard Bendelow basszer, aki egykoron szintén a Saracen zenésze volt. Valamennyiüknek jó renoméja van a szakmában, viszont a húzónév egyértelműen a vokalista, aki nem más, mint a Lengyelországból importált Marta Gabriel, akit a Crystal Viper-ből ismerhetünk. Marta nagyjából a tavalyi év közepéig basszusgitáron is játszott, ám Richard érkezését követően ma már csak a mikrofonnal kell foglalkoznia. Ez a négy fickó tolja a muzsikát a csodásan éneklő katowicei hölgy alá a múlt szeptemberben napvilágot (holdvilágot) látott, cirka 45 perces korongon. A tavaly ősszel megrendelt CD a napokban végre megérkezett hozzám, úgyhogy rögtön neki is veselkedtem az ismerkedésnek.

Mondhatni, az Avatarium színre lépése óta egyre többen próbálkoznak valami hasonló, a hetvenes években gyökeredző misztikummal, egyfajta sötét romantikával fűszerezett, sokszor fájdalmasan szép dallamokkal elővezetett femális katarzissal. Az említett svédek mellett például a New York-i Tanith nagyon jó ebben. A Moon Chamber annyiban azért mindenképpen különbözik tőlük, hogy még a háttérben sem hallhatunk férfikórust, nemhogy éneket. Kizárólag Martára építik fel zenei imidzsüket, na és persze a kiváló melódiákkal megáldott dalokra. A szövegvilág tradicionális, a népi folklórt sem mellőzve repít bennünket vissza a középkorba. Hol lovagok, hol boszorkányok és boszorkányüldözők, hol pedig romantikus szerelmesek története bontakozik ki a fülünk hallatára, amit a veretes muzsika kellemesen hangulatos, erőlködéstől mentes előadása támaszt alá.

Rob Bendelow és Paul Bradder régi motorosok, szerzeményeik ennek megfelelően roppant kifinomultak. Ugyanez elmondható a produceri és maszterizálási munkáról is, amelyekért Marta férje és egyben menedzsere, Bart Gabriel felel, de a hangmérnöki és keverési teendőket végző Rafal Kossalkowskit is dicséret illeti. Amint láthatjuk, igen komoly angol-lengyel koprodukcióról van szó, ami talán a szokatlansága folytán is képes az újdonság erejével hatni. Az anyagot egyben, odafigyelve érdemes befogadni, egy jobb fejhallgatóval még inkább előjönnek a muzsika finomságai. Igazán magával ragadó, ahogy a hangszeres szekció lazán, mindenféle magamutogatást kizárva segíti a jó hanggal megáldott, igencsak csinos hölgy által elővezetett dallamokat. Marta éneke erőteljes, karizmatikus. Minden tartományban magabiztosan mozog, még a magasabb üvöltések is remekül állnak neki.

A gyorsabb nyitódal, a De Temporum Ratione közepén hallható lebegős lassulás ugyanúgy repíti a zenével együtt utazót, mint a második, Only című nóta, amelynek kezdése a számomra oly’ kedves Lordian Guard-ra emlékeztet, míg a refrén egy jól sikerült Blackmore’s Night dalba is beférne. Jóleső tempóban folytatják a When Stakes Are High-jal, amely a brit történelem legvéresebb kezű boszorkányüldözőjéről, Matthew Hopkins-ról és az általa megkínoztatott, majd kivégeztetett több mint háromszáz, jellemzően lány, illetve asszony szenvedéséről szól.

Marta Gabriel

Itt tennék egy kis történelmi kitérőt, mert e pokolfajzatot nem intézhetem el egyetlen mondattal. Hopkins karrierje az angol polgárháború idején virágzott, kikiáltotta magát boszorkányvadász tábornoknak, úgynevezett Witchfinder General-nak, bár a parlamenttől hivatalosan soha nem kapta meg ezt a címet. Áldatlan tevékenysége főként Kelet-Angliát sújtotta, áldozatait 1644 és 1646 között gyilkoltatta meg. Volt egy bűntársa is, bizonyos John Stearne. A mindössze 27 éves „generális” ámokfutása 1647-re már Cromwell-ék számára is kínos volt, így érdemei elismerése mellett nyugdíjazták. Még annak az évnek az augusztusában mellhártya-tuberkolózis döntötte ágynak, és a hónap tizenkettedik napján elvitte magával az ördög. Szemléltetésképpen leírom, hogy 14 hónapot felölelő működése alatt több embert végeztetett ki boszorkányság vádjával, mint amennyi az előző 160 évben összesen áldozatául esett az efféle koholmányoknak angol földön!

Visszatérve az emberi elme sötétségének mélységeiből a zenéhez, a Ravenmaster simán felférne bármelyik Avatarium korongra. Kellemesen trappolós ritmusa, csodálatos refrénje valósággal elvarázsol az 1666. évet nyögő Angliába, II. Károly idejébe. Ebben az esztendőben volt a legpusztítóbb a londoni tűzvész, amely egy királyi pékségből kiindulva három napon át tombolt. A We’ll Find a Way című ballada Pierrot, a szomorú fehér bohóc reménytelen szerelméről szól, akinek szívét a gyönyörű Columbine törte össze. De van itt dal a nyári napforduló éjszakáján táncoló kilenc ifjú hölgyről (The Nine Ladies), akik a boszorkányszombat legendájához kötődnek, valamint az élet és halál örök körforgásáról, az újjászületésről és a nő istenségét hirdető fehér királynőről (The Goddess and the Green Man). Végezetül a számomra két legkedvesebb darabot említeném meg a lemezről. A The Plague az Angliát 1665-ben elérő nagy pestisjárványt mutatja be zseniális billentyű- és gitártémák segítségével, amiről Axel Rudi Pell munkássága ugrott be. A záró, kellőképpen ütemes Knight Errant (My Son) minden pillanata csoda, méltó végszóként tesz pontot középkori időutazásunk végére.

Aki kedveli az Avatarium-éhoz, Tanith-éhoz hasonló zenei világot, némileg slágeresebb kiadásban és/vagy a Crystal Viper albumait, annak mindenképpen érdemes megismerkednie a Moon Chamber-rel! Nálam ez a lemez a körülbelül 12 meghallgatás után egyértelműen 100 százalékos! 😉

A cikk szerzője: John Quail23 további cikk
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

2 Comments

  1. Kb. ket eve eljutottam egy Demon/Saracen koncertre, a buli utan volt lehetosegem beszelni egy par percet Paul Bradder-rel, a Vox In Excelso albumot tole vettem meg. Rendkivul baratsagos, udvarias embernek ismertem meg. Tisztara ugy nezett ki, mint Koltay Robert, mondtam is neki hogy hasonlit egy “legendary hungarian actor”-ra. Nem tudta hova tenni a dolgot, de azert kedvesen mosolygott. Nem tudtam errol a bandajarol, de a hangulatos iras alapjan kivancsi lettem ra, ha lesz egy kis szabadidom, belehellgatok.

  2. Örülök, így legalább nem írtam hiába. Az általam látott reakciók alapján a legsikertelenebb lemezismertetőm.
    Remélem, tetszeni fog!

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*