Nem tudom, kinek mennyit mond a Mindless Sinner zenekar neve. Azok, akik hirtelen nem tudják hová tenni őket, nem kell, hogy szégyelljék magukat, mert ez a svéd heavy metal csapat sosem tartozott a műfaj sűrűn emlegetett előadói közé, pályájuk első szakaszában mindössze két kiadványuk jelent meg: egy minialbum 1983-ban, majd egy nagylemez 1986-ban, Turn On the Power címmel.
A fent említett album egy tehetséges, ám semmiképpen sem világmegváltó, tipikusan másodvonalbeli metal csapatot mutatott, akik a későbbiekben akár valami igazán maradandót is alkothattak volna, ha adnak maguknak még egy-két lemeznyi esélyt. De ők úgy látszik, a türelmetlenebb bandák közé tartoztak: rövidíteni akartak a hőn áhított sikerhez vezető úton, és ennek kulcsát a kommerszebb rockzenében látták meg. Mindless néven próbálkoztak is ezzel egy darabig, egy lemezük is megjelent, de ahogy általában az ilyen esetekben lenni szokott, a műfajváltásnak bukás lett a jutalma, a kilencvenes éveket már meg sem élte a zenekar.
Nagyon sokáig nem is történt semmi említésre méltó a csapat háza táján, mondjuk a Turn On the Power lemez az évek során azért kivívott egy kisebb kult státuszt számukra, de leginkább talán a szülővárosukban, Linköpingben számíthattak helyi hősöknek. Na, igen, Linköping. Naprakészebb zenerajongók talán tisztában vannak vele, hogy napjaink egyik legnépszerűbb svéd rockzenekara, a Ghost is ebből a városból indult világhódító útjára. Ahogy a helyi rockerek többsége, valószínűleg az ifjú Tobias Forge is igazi héroszként tekintett a Mindless Sinner énekesére, Christer Göransson-ra.
A Ghost zenekari legendáriuma szerint, a banda indulása idején Tobias eredetileg nem is akart énekelni, csupán gitárosként szeretett volna részt venni újonnan alapított csapatában, ezért először ismert svéd énekeseket próbált megnyerni magának. Olyan dalnokoknál próbálkozott sikertelenül, mint Messiah Marcolin, Mats Levén, JB Christoffersson, és ami a jelen írás szempontjából a legfontosabb, bizony a jó öreg Christer is elhajtotta Tobias-t az ajánlattal; ki tudja, talán nem látott többet az egészben egy morbid viccnél. A többi énekes részéről abszolút érthető az elutasítás, hiszen ők már akkor is mindannyian jól ismert, keresett nevei, népszerű alakjai voltak a svéd rockéletnek, szemben Christer barátunkkal, akinek ezzel az elbaltázott lépéssel bizony sikerült alaposan tökön lőnie nem létező zenei karrierjét.
Mondhat bárki bármit, de ide a rozsdás bökőt, hogy a történtek katalizátorként szolgáltak Christer számára a Mindless Sinner újjáalakításához. Talán ha leülnénk vele egy korsó sörre, akkor sem szívesen vallaná be, hogy mekkora bakot sikerült lőnie. Megértem, nem lehet könnyű neki feldolgozni, hogy mekkora lehetőséget szalasztott el, a világ legnagyobb rockfesztiváljain játszhatna fő műsoridőben, egy olyan bandában, amelynek pólóit a műfaj krémjéhez tartozó zenészek hordják előszeretettel. Egy kicsit úgy érezheti magát, mint a Beatles első dobosa, Pete Best, akit a gombafejűek az első lemez előtt dobtak ki a csapatból. De őt legalább kidobták, s így nem kell marcangolnia magát egy rossz döntés miatt, ezzel szemben Christer akár a Metallicával is turnézhatott volna, ha annak idején nem pattintotta volna le azt a Tobias gyereket. Nyilván nem gondolta, hogy a kis mitugrász ilyen sokra fogja vinni.
Akárhogy is, a lényeg az, hogy Christer-nek újra megjött a kedve a zenéléshez, a Mindless Sinner újra aktív, ráadásul egy kisebb csodával határos módon, az összes régi tagot sikerült rávenni a bandázásra. A most megjelent Poltergeist már a második lemez a visszatérés óta; a 2015- ös The New Messiah valahogy kimaradt nálam, így hát az aktuális lemezzel kell becsatlakoznom a zenekar sztorijába.
Mivel eddig csak a Turn On the Power albumukhoz volt szerencsém, így az ott hallható nyers heavy metal szolgált egyfajta támpontként ahhoz, hogy mire számítsak, ha elindítom az új korongot. Ehhez képest a címadó dal alaposan rám ijesztett, mert vidámkodó hangulatával, kissé geil dallamaival sajnos a számomra csaknem emészthetetlen „europower” vonulatot juttatta eszembe, a Helloween és az Edguy legrosszabb pillanatait felidézve. Ne értsetek félre, a tökfejes bandát kifejezetten kedvelem, de tény, hogy vannak olyan dalaik, amelyeknek a létezéséről próbálok tudomást sem venni, a Weikath-ékat utánzó csapatokról pedig inkább nem is nyilatkoznék, mert meggyőződésem, hogy rengeteget rontottak a klasszikus heavy metal megítélésén. Nem indul tehát valami biztatóan az album, de az legalább már itt kiderül, hogy Christer hangszálai még mindig kiváló formában vannak.
A Heavy Metal Mayhem már sokkal jobb képet mutat: címéhez méltóan egy nyersebb, lényegre törőbb heavy metal tétel, ami tokkal-vonóval együtt simán elférne valamelyik újkori Grim Reaper lemezen, még ez a szerethetően naiv dalcím is jól passzolna oda. Innentől kezdve szerencsére már komolyabb ballépések nélkül halad tovább a lemez, egy kellemesen változatos dalcsokrot kapunk ezektől az öreg rókáktól.
A Valkyrie pontosan az, amit egy vérbeli északi csapattól megkövetel a haza: egy epikus metal nóta, az elmaradhatatlan viking témakört taglaló szöveggel, és egy olyan refrénnel megkoronázva, amely újfent bizonyítja, hogy a svéd zenészekbe a kiváló dallamérzék egész egyszerűen genetikailag kódolva van, és kész. Az északi mitológia egyébként később is előkerül, viszont a Hammer of Thor című dal már egy igazi kalapálós heavy metal támadás, éppen olyan, amilyet egy viharistenről írni illik.
A kiemelkedő dalok közé tartozik még a kissé keményebb hangvételű World of Madness, a misztikus Road to Nowhere, vagy az abszolút kedvencem, az egyszerre keménykötésű és mégis emelkedett hangulatú Altar of the King. Összességében gyenge dalt nem igen találni a lemezen, egyedül a már említett, műfajilag kissé kilógó címadó szerzeményt spórolhatták volna le, jót tett volna az összképnek.
Ettől eltekintve, szerintem egy nagyszerűen sikerült lemez a Poltergeist, mondjuk, jól is néznénk ki, ha nem így lenne, hiszen a zenekarnak bő két évtizede volt rákészülni a visszatérésre, volt idejük kiérlelni, csiszolgatni a jobbnál-jobb dalokat. Bízom benne, hogy maradt a raktárukban még néhány lemeznyi hasonlóan erős szerzemény, és ha így van, remélem, nem lesznek restek mihamarabb megosztani ezeket a nagyközönséggel! Véleményem szerint ez a lemez kitűnő belepőként szolgálhat a Mindless Sinner világába azoknak, akik még nem hallottak erről a remek zenekarról. Az év egyik első kellemes meglepetése számomra ez az album, ajánlom minden olyan heavy metal rajongónak, akik a híresebb zenekarok aktuális lemezei mellett időnként egy-egy underground gyöngyszemre is szeretnek rálelni.
Leave a Reply