A HC/metal vonalon mozgó budapesti Wasted Struggle január közepén jelentkezett első teljes értékű albumával, a mindössze 20 perces Agenda of Fear-rel. A nagyjából egy évtizede aktív, de sajnos még csak szűk körben ismert zenekarból Karsay Máté basszusgitáros/énekest kértem fel a csapat bemutatására.
Szia! Ugyan már huzamosabb ideje működik a banda, viszont kevés információ lelhető fel rólatok, így javaslom, hogy egy bemutatkozással indítsunk! Mikor alakultatok, hogyan állt össze a jelenlegi felállás, aktívak vagytok-e további zenekarokban?
Sziasztok! Köszönjük szépen a felkérést! 2008 őszén alakultunk, és rá következő év februárjában volt az első koncertünk a Dürer kistermében az xBishopx, a Kingdom és a Motivation zenekarokkal. Igazából ugyanez volt a felállás akkoriban is, mint most, az énekesi posztot leszámítva, de lassan már négy éve Laci (Alakszai László) foglalja el ezt a pozíciót, és vele közösen írtuk meg az új lemez számait is.
Papíron nem ma kezdtük a zenekart, viszont az Agenda of Fear előtt nem volt annyi kiadott lemezünk. Az énekesünk, Laci a Touch-ban és a Contrában gitározik, Lali pedig a Kytaro-ban dobol és az Oaken-ben gitározik. Csekkoljátok le mind a négy zenekart, nem fogjátok megbánni!
Ki a fő dalszerző, illetve szövegíró nálatok?
Régebben, az első két anyagnál Csonti írta a szövegeket, Lali pedig a zenei részekért volt felelős. A Guillotines óta viszont körülbelül anyagonként változik, hogy ki írja a legtöbb szöveget vagy riffet az adott lemezre, viszont az Agenda of Fear esetében mindenki részéről több ötlet ment a közösbe.
2012-ben és 2014-ben egy-egy EP-vel jelentkeztetek. Mit kell tudni ezekről a kiadványokról? Kizárólag digitális formában publikáltátok az anyagokat, vagy készült belőlük hanghordozó is?
Volt egy demónk és egy EP-nk (Void), amelyek még nem voltak annyira kiforrottak hangzás/produkció szempontjából, de a mai napig büszkék vagyunk rájuk, mert az első perctől kezdve lehet látni a közös zenélésünk folyamatát. A demón még feljebb voltunk hangolva, és sokkal thrash-esebb, punkosabb zenével operáltunk, de a Void-on már lehetett érezni a „sötétebb” hatásokat.
Aztán 2012-ben kijött a Guillotines, amivel – úgy gondolom – a zenekaron belül magasabbra sikerült tenni a lécet. Ekkor kezdtünk el többet turnézni Európában, és a legtöbb visszhangot szerintem ennek az anyagnak köszönhettük. A Guillotines digitális formában a német Acuitymusic jóvoltából jelent meg, illetve saját részről CD-n lehetett tőlünk beszerezni. Az anyag nem sokkal ezután egy split formájában is megjelent az indonéz Violence of Crusade zenekarral közösen, ami szintén CD formájában volt kapható.
2014-ben egy háromszámos EP-t jelentettünk meg, Plaguebringer címmel, ami megint egy kicsit másabb lett, de igazából sosem ment az agyalás köztünk, hogy pontosan milyen zenét is kellene játszani. Szimplán éreztük, hogy mi az, ami belefér, még ha az zeneileg elég széles skálát is jelentett. Ez a háromszámos anyag csak digitális formában volt elérhető. Ugyanebben az évben egy további anyagunk is megjelent a szintén hazai Ghostchant zenekarral közösen, ami egy-egy saját számot és egy-egy feldolgozást takart mindkét bandától. Ez a split 7” formátumban jött ki, piros és fekete lemezen.
Az első albumotok január 17-én debütált a Bandcamp-oldalatokon. Az eredeti terv azonban még egy 2019 tavaszi megjelenés volt. Mi okozta a csúszást?
Addigra jóformán el is készültünk az egész lemezzel, még a keverésen agyaltunk valamennyit, azon, hogy hogyan kellene ennek a nyolc számnak megszólalnia. Alapból nem vagyunk egy gyors zenekar, de ezt még az a tény is megfejelte, hogy tavaly áprilisban az Oaken-nel közösen elhúztunk két hétre turnézni. Ez szintén késleltette a megjelenést.
Igazából nem tudtuk, hogyan szeretnénk megjelentetni az albumot, hogy érdemes lenne-e elküldeni kiadóknak, vagy csak rakjuk ki mi magunk a lemezt. Aztán addig húztuk-vontuk, hogy szeptemberben az angol Sludgelord (aki egy Aaron Pickford nevű zenefanatikus) leokézta a kiadást, de mivel ő is éppen megjelenések közepén volt, csúszott az egész még jó pár hónapot.
A kiváló hangzású anyagot az egyik legprofibb hazai stúdióban, a SuperSize-ban rögzítettétek. Ki dolgozott veletek hangmérnökként? Milyen emlékeitek vannak a felvételi munkálatokról?
A Guillotines óta az összes anyagot Dexter közreműködésével rögzítettük, aki a SuperSize-ban dolgozik, és jelenleg a Kytaro-ban gitározik. Korábban majdnem mindent ott vettünk fel helyben, de ezúttal csak a dobfelvétel és a reampolás (erősítőkön átjátszottuk a gitárokat) zajlott a SuperSize-ban, a gitárokat és énekeket a próbatermünkben rögzítettük Dexter stúdiós kellékeivel. Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy mással nem nagyon tudnánk elképzelni a közös munkát, mint vele, mert megszólalás, hangzás, ízlés szempontjából hasonlóak az elképzeléseink.
A korábbi stúdiózásokhoz képest most gyorsabban haladtunk, ami annak (is) volt köszönhető, hogy már kész ötletekkel, szövegekkel álltunk neki a felvételeknek. Való igaz, hogy a próbatermi körülmények miatt nem hajtott minket a tatár, de ennek ellenére nem ültünk az anyagon, hanem megpróbáltuk a maximumot kihozni belőle.
Az Agenda of Fear a digitális verzió mellett fizikai formában kazettaként került kiadásra. Honnan jött az ötlet, hogy éppen ez a formátum legyen a befutó? CD- vagy LP-megjelenés várható a későbbiekben?
Aaron, a Sludgelord-ból dobta be az ötletet, hogy egyelőre nézzük meg a kazettát, mi sül ki belőle, és talán következő nekifutásra az LP is szóba kerülhet.
Mit ábrázol a kazetta borítója? Személy szerint egy fővárosi aluljáróra tippelnék…
A borítón egy városban lefotózott hirdetőtábla látható, amivel egy adott hangulatot szerettünk volna kifejezni. Természetesen mindenki azt lát bele, amit szeretne (ez volt az egyik célunk vele), de a modern társadalom üressége, az egymástól való elidegenedés, az önálló gondolatok és az individuum teljes megszűnésének a ténye volt a fő inspiráció a borító elkészítéséhez. A szövegek több témát boncolgatnak, de tartalmilag és megközelítésükben szintén összekapcsolhatók a borítóval.
Hogyan kerültetek a Sheffield-i Sludgelord Records-hoz? Az angol kiadó a promócióban is tud segíteni, vagy akár kinti koncertekről is szó lehet?
Hobbiszinten szoktam koncerteket szervezni, aminek köszönhetően sok általam kedvelt zenekar tud Budapesten játszani. Az egyik ilyen alkalommal járt itt a Kurokuma nevű Sheffield-i sludge banda. A dobosuk, Joe segített nekünk egy ottani koncerttel, amikor az Oaken-nel jártuk be Európát, majd pedig továbbpasszolta Aaronnak a lemezünket, amit nagyon köszönünk neki.
Egyébként hogy álltok az élő fellépésekkel: terveztek országszerte is mozgolódni, vagy inkább a fővárosra koncentráltok?
A dobosunknak, Tamásnak nemrég született meg a kislánya, ezért ezt az évet szerintem nem fogjuk rommá koncertezni, de azért próbálunk pár olyan bulit összehozni, amelyek mindenki időbeosztásához passzolnak. Ami már biztos, hogy április 24-én Budapesten, az Aurórában bennünket is el tudtok majd csípni, de mellettünk a zseniális Cloud Rat (USA) és a Leechfeast is tiszteletét fogja tenni az estén. Májusban, illetve júniusban egy lemezbemutató-szerűség van még kilátásban, de azon kívül egyelőre nincsenek terveink.
Videó várható esetleg valamelyik új dalhoz?
Az Agenda of Fear című számhoz már készült egy videó, amit április környékén publikáltunk. Nem beszéltünk további tervekről, de lehet, hogy bedobom majd a többieknek.
Hardcore-fronton a közelmúltban több remek kiadvány is megjelent itthon, gondolok itt rajtatok kívül például a Touch és a Havária lemezeire. Ismeritek ezeket az albumokat? Kapcsolatban vagytok az említett zenekarokkal?
Hazai fronton elég jó a felhozatal, főleg underground szinten. A Touch szerintem az egyik legjobb itthoni hardcore banda, és ezt nem csak azért mondom, mert Laci gitározik benne. Rengeteg melót raktak bele, és pörgetik, ahogy egy ilyen zenekart pörgetni kell, ezért teljesen megérdemelt az egyre növekvő népszerűségük. A Havária egy relatív új zenekar, amit a Rákosi/Something Against You/Igor két tagja működtet. Nagyon király, old school, primkó black metal-lal átitatott hardcore punk, ami élőben még erősebb. Sajnos még nem játszottunk együtt, de remélhetőleg ez változik a jövőben.
Mivel az oldalunk fő profilja a metal, a hardcore-ra nyitott olvasóknak tudnál ajánlani olyan fiatal hazai bandákat, akikre érdemes odafigyelni?
Első körben a Touch-ot említeném, de rengeteg zenekar van, akiket nagyon szeretünk, és jóban is vagyunk velük: Contra, Oaken, Kytaro, Gyilkos, On Graves, Torn From Earth, Exterminating Angel, Gear, Duna, Rivers Run Dry, Önkiirtás, Gipsy SS, Berriloom and the Doom, Sote, KIRIII. Rengeteg zenekart kihagytam, amiért elnézést kérek tőlük!
Nameless
Leave a Reply