Demons and Wizards: III (2020)

Még csak február van, de máris megérkezett az első olyan album, amit nagyon vártam 2020-ban, ez pedig a Demons and Wizards egyszerűen csak III-nak elkeresztelt műve (elvégre a harmadik kiadványukról van szó). A csapat nem nevezhető termékenynek, a legutóbbi alkotása is 15 éves, de ez talán érthető, hiszen két olyan zenész alkotja a bandát Hansi Kürsch és Jon Schaffer személyében, akik meglehetősen elfoglaltak a saját bandáikkal, konkrétan a Blind Guardian-nel és az Iced Earth-szel. Ám tavaly turnéra indultak (sajnos én lemaradtam róla) és ez már előrevetítette, hogy ismét aktívabbá válik a közös projekt, és most februárra meg is született az új album.

Nagy elvárásokkal álltam neki a meghallgatásának, hiszen 1.) Imádom a Blind Guardian-t és mindent, amit Hansi Kürsch csinál. 2.) Az első két album nagyon betalált nálam, mert tökéletesen vegyítette a Blind Guardian dallamosságát, kifinomultságát és az Iced Earth nyersebb, keményebb stílusát. Ennek örömére az első szám, a Diabolic mintha laborban készült volna, pont a nyerseség és a kifinomultság általam annyira szeretett, tökéletes keverékét hozza. A dal felvezetése fantasztikusan hangulatos, a hallgató már ebből tudhatja, hogy mi vár rá a következő nyolc percben, mert hát hogyan is lehetne rövidebb a két mester nyitó alkotása? Hansi hozza a tőle megszokott énekminőséget, a refrén ül, a zene pedig végig zaklatottan zakatol, kellően sötét tónust adva a Diabolic-nak. Pacsi a srácoknak, így kell elkezdeni egy Demons and Wizards albumot! Már ezen a számon is érződik, hogy minden egyes másodpercén rengeteget dolgoztak, patikamérlegen mérték ki a tökéletességet.

Viszont ezután kezdőnek a bajok. Hallgatás közben szépen felírtam a következő három szám címét, hogy jegyzetelgessek, de egyszerűen SEMMI kiemelkedő dolgot nem tudtam leírni róluk. Félre ne értsetek, ezek a számok (Invincible, Wolves in Winter, Final Warning) is mind alaposan kidolgozottak, de egyszerűen nincs bennük számomra emlékezetes pillanat, többszöri meghallgatás után is csak átfolytak rajtam.

Aztán nagyon kiszámíthatóan jön az első ballada, a Timeless Spirit, ami szép, cirádás, de hát nem hiszem, hogy valaha erre fog koncerten a közönség énekelni. A „vérszegény” a szó, amit kerestem. Mintha csak muszájból került volna az albumra, mert KELL egy ballada. És biztos vagyok benne, hogy nem ez az utolsó, amit az albumon hallani fogok.

A következő, Dark Side of Her Majesty ismét visszaadta egy kicsit a hitem az együttesben, mert megint a D&W esszenciáját halljuk: feszes ritmus és Hansi eltéveszthetetlen hangja, démoni harmóniákkal körítve. Ez is az album egyik csúcspontja számomra, simán hozza az előző két album színvonalát.

A Midas Disease volt annak idején a második előzetes/kislemez a teljes lemez megjelenése előtt, és már akkor sem nyűgözött le és ez most sem sikerült neki. Kicsit giccses, kicsit sablonos, különösen a refrén, mintha némileg elfogyott volna az ötlet, ezt a dalt én egy az egyben kivágnám az albumról. A New Dawn sem pörgeti fel az embert, de ez legalább tisztességesen megírt darab, bár inkább iparos munka nagyobb (és sajnos kisebb) izgalmak nélkül, a Universal Truth személyében pedig ismét egy kötelező lassú nóta jön, szép, íves dallamokkal, de többszöri meghallgatás után sem ragadt meg a fejemben – mármint ez sem.

A Split viszont azt hozza, amit vártam az albumtól, az erősebb, izgalmasabb darabok közé tartozik, ám az utolsó szám, a Children of Cain megint elrontja az örömömet, mert amikor azt hinném, végre rendes sebességbe kapcsol a lemez, akkor ismét cserben hagy, ezzel kissé langymelegen lezárva a több, min 60 perces anyagot.

Akárhogy csűröm-csavarom, keresem a felmentést, ez számomra vaskos csalódás. Nem kétséges, hogy két fantasztikus zenész alkotásáról van szó, de valahogy hiányzik belőle nekem a lélek, mintha csak meggyőzték volna magukat a srácok, hogy 15 év után tényleg illene már kiadni valamit, de már nem élt a régi tűz. Ettől függetlenül tényleg minden másodperc ki van dolgozva, fantasztikus a minőség – de sajnos csak ennyi. A második album zsenialitása csak nyomokban lelhető fel a III-ban. Szégyenszemre csak pár számot fogok átmenteni belőle a listámra, ami nagyon szomorú, egy picit szégyellem is magam, de nincs mit tenni, nekem ez most kevés. Ahogy egy versben olvastam: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam…”

A cikk szerzője: Buga B 33 további cikk
Bogdán László „Buga B”: Az egykori Brutal Metal, később pedig a Pulling Teeth fanzine szerkesztője. Koncertfanatikus, civilben egy fordítóiroda projektmenedzsere.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*