„A legbrutálisabb zenékben is nagyon fontosak a harmóniák”

Levélváltás Maniak-kal, az Angerseed frontemberével – 1. rész

A hazai death metal mozgalom (egyik) legkitartóbb, legaktívabb figurája Mányák „Maniak” Péter. A Carbon Cage-es időktől fogva tolja a kompromisszumot még csak hírből sem ismerő durva, komplex death metalt, fanatizmusa nem ismer határokat. A Neochrome feloszlása után Maniak az Angerseed-et hívta életre, amely tavaly év végén egy briliáns EP-vel jelentkezett. Kérdéseimre az énekes adta a válaszokat.

Peti, sok szeretettel köszöntelek magazinunk nevében! Tavaly egy izmos, kiváló EP-vel, a Forever Burning Hatred-del jelentkeztetek. Mennyi idő alatt készült el az anyag, illetve álltak össze a nóták?

Üdvözlet neked és minden olvasónak, köszönjük az interjúlehetőséget! Nagyon köszönjük a dicséretet az EP-t illetően, örülünk, hogy elnyerte a tetszésed! Már eltelt egy kis idő a megjelenése óta, így nagyjából meg tudjuk ítélni, hogy mik a hibái és az előnyei, de szerencsére még most is elégedettek vagyunk vele. 2017 végén, 2018 elején indult el a dalszerzés, és csaknem egy éven keresztül írtuk a nótákat, közben persze folyamatosan koncerteztünk is. 2018 végére lettek teljesen készen a számok, 2019 legelején feldemóztuk az anyagot, februárban pedig már indultak is a felvételek.

A dalszerzést illetően változott-e valami? Milyen munkamódszerrel írjátok a nótáitokat?

Mivel szinte minden lemez más felállással íródott, így értelemszerűen mindegyik lemeznek más volt a dalírási metódusa is. Viszont azért sok közös vonás is volt a módszerekben. Most talán annyi volt a fontosabb eltérés, hogy nem minden dal a próbateremben íródott. Nyilván a majdnem végső verziót a próbateremben öntöttük formába, viszont most nagyon sok ötlet jött otthoni agyalásból. Azaz összefűzött ötletek, illetve komplett számok is érkeztek, gyakorlatilag egyben, amiket már csak alakítgatni kellett, illetve sakkozni a részletekkel, és véglegesíteni a próbateremben. Ezért volt egy kicsit más, mint a régebbi lemezek esetében, amikor is a dalok nagyobb része a próbateremben született meg.

A próbákra, jammelésekre is komoly hangsúlyt fektettetek?

Úgy vélem, hogy ez a műfaj nem annyira a jammelésekről szól, mint inkább az egyéni vagy közös ötletelésről. Talán még egyetlen dalunk sem indult ki jammelésből, vagyis ez nem annyira jellemző ránk. A próbákra természetesen nagy hangsúlyt fektettünk, mindig is elég intenzíven próbáltunk, és ez a mostani lemezt megelőzően sem volt másképp, igyekeztünk minél jobban felkészülni a felvételekre.

Tavaly februártól júniusig stúdióztatok. Hol és milyen légkörben zajlottak a felvételek? Gyorsan haladtatok a melóval? Minden a terveitek szerint alakult?

Elég hosszú időt vett igénybe a stúdiózás, amit persze úgy kell elképzelni, hogy nem folyamatosan dolgoztunk, hanem amikor ráértek azok, akiknek a része jött, és természetesen, amikor ráért a felvételt készítő Vincze Tamás (Nemere, Orv Productions). Ha mondhatok ilyet, Tamásnak ez volt az első olyan igazán nagyobb volumenű és lélegzetvételű munkája, ahol tényleg maximálisan ki akarta tágítani a határait és a lehetőségeit. Mivel nem folyamatosan stúdióztunk, így elég sok időt öleltek át a felvételek. A lehető legalaposabbak akartunk lenni, így júniusban fejeztük be az utolsó felvételi fázisokat. De utána még többször összegyűltünk alakítgatni az anyagon, effekteket berakni, minden kis részletet átfésülni stb. Így lett kész a lemez határidőre, és jelenhetett meg november 30-án.

Nem titok, a felvételek a próbahelyünkön készültek, ez is egy új dolog volt számunkra, hiszen eddig még nem vettünk fel ott lemezt. De mivel az új termünknek elég jó adottságai vannak, hangszigetelés, satöbbi, illetve Tamásnak is adottak a technikai feltételei, így alkalmas volt minden egy ilyen stúdiózásra. A felvételek és a sok közös összeülés abszolúte oldott hangulatban folytak, előzetesen nem tudtuk megjósolni, hogy mi is fog ebből kisülni, de hamar megnyugodtunk. Mindkét fél eléggé kimaxolta magát, Tamás is nagyon sokat fejlődött a felvételek közben, azóta pedig a technikai arzenálja tovább is bővült, úgyhogy nagyon szívesen stúdióznánk vele a jövőben is. Egyébként, ha jól tudom, referenciamunkának is fogja használni a lemez anyagát. Nyilván nem volt minden teljesen zökkenőmentes, sok meredek és megoldandó helyzet felmerült, de ez is a stúdiózás része, és mi sikerrel vettük az akadályokat.

Mire utal a korong címe?

A lemez címe már nagyon régóta megvan. Általában jó előre kitalálom az egyes lemezek címeit és dalcímeit, például a második album összes címe, számcíme és alapkoncepciója is megvan már. A Forever Burning Hatred cím tehát már igen régi, eredetileg ez lett volna a 2016-os nagylemez címe, csak akkor a The Proclamation című dal jobban bejött a többieknek, mint lemezcím-lehetőség, így végül az maradt. Akkor határoztam el, hogy ez majd egy későbbi EP címe lesz, amiből aztán végül egy nagylemez hosszúságú cucc lett, de most már hivatalosan is EP marad. 🙂

Úgy gondolom, hogy ha körülnézünk a mai világban, igen negatív folyamatoknak lehetünk szemtanúi. Ez mind az egyén, mind az egész társadalom szempontjából egy folyamatos düh, illetve megvetés érzésében ölt alakot, mármint azokéban, akik nem vakon élik az életüket, és még nincsenek elhülyítve a hazug szennymédia által. Ahogy mindig, az összes szövegem most is több síkon értelmezhető: egyrészt ugye rólam, a belső érzéseimről és meglátásaimról szólnak, másrészt egy külső személy gondolatai is lehetnek, harmadrészt egy globális érzelem kivetülése is lehet.

Az utóbbi években elképesztően negatív emberi viselkedésformákat tapasztaltunk meg, sötét és zavarodott személyiségformákkal találkoztunk, akik közül páran a zenekarnak is ártani akartak – sikertelenül. Ez nyilván generál az emberben egy alapvető dühöt, undort és megvetést az ilyen személyek iránt, illetve egy példát is, hogy hová nem süllyedhetünk soha le. Mondhatjuk tehát, hogy az egész koncepció és maga a szövegvilág is sötét, dühös és őszinte – nagyjából így lehetne összefoglalni.

Egyetértesz azzal, hogy a The Proclamation komplex zenei vonalát, világát vittétek tovább, vagy te személy szerint látsz különbséget a két kiadvány között?

Nem tudom, hogy mennyire nevezhető az Angerseed zenéje komplexnek, én a komplexitást főleg a dalszerkezetekben és a különleges megoldásokban mérem, nem a gitárok vagy a dobok nehézségi fokán, bár az tuti, hogy nem túl egyszerű lejátszani ezeket a szerzeményeket. A zenénket valahol a technikásabb, régebbi old school és a kevésbé technikás, újabb death metal irányok közé lőném be. Persze egyáltalán nincs kiszámítva, hogy most ilyen vagy olyan legyen, itt tényleg az jött, aminek belülről jönnie kellett. Én abban látom a fő különbséget a két anyag között, hogy az új lemez a jóval kerekebb dalok felé mozdult el, ami tudatos húzás volt. A dalok és a tempók is okosabban átgondoltak, nincs bennük annyi „darálás”, mint a 2016-os lemezen; egy picit ebből visszavettünk, így még jobban ki tudtak teljesedni a számok. Összességében továbbra is elég gyors zenéről beszélünk, de én kimondottan üdvözlöm a lassulást és a kompaktabb dalokat, mert a jobban átlátható szerkezetek könnyebben megfoghatók. A jövőben további lassulás és rövidebb dalok várhatók, de nem kell megijedni, sosem fogjuk hanyagolni a blastbeat-eket, és a brutalitásból sem veszünk vissza, mi kitartunk a death metal mellett!

Én úgy látom, nagyon markánsan érezhető a Cannibal Corpse, valamint a korai Deicide hatása. Erről mi a véleményed?

Ezeken nem igazán szoktunk gondolkozni, maximum, ha valami véletlenül nagyon direktben hasonlít, akkor nyilván kiszedjük azokat a részeket. Mindannyian rengetegféle műfajt és zenét szeretünk, speciel nekem a Cannibal soha nem volt olyan igazi nagy kedvencem, akkor már inkább a Suffocation hatását emelném ki. A Deicide hatalmas kedvenc, talán nem mondok hülyeséget azzal, hogy az énekben lehet ezt érezni, ugyanis a 40 feletti generációk a vokális, refrén-centrikus zenéken nőttek fel, és ezt markánsan lehet is érezni a régebbi death bandák vokáltémáinál, ritmizálásainál.

Talán ez is egy olyan fontos dolog, ami megkülönböztet bennünket a többi hasonszőrű zenekartól, mármint az a tény, hogy igyekszem átlátható és tiszta szerkezetekre utazni, és relatíve megfogható verzével és refrénnel is ellátott dalokban gondolkozni – nem tudom, hogy ez mennyire jön le kifelé, de a jövőben ez is erősödni fog. Ebben biztosan domináns a Deicide hatása és nyilván a régi rock/metal zenéké is. Másfelől úgy gondolom, hogy a műfajban már szinte elkerülhetetlenek az áthallások, de azért igyekszünk egy valamilyen szinten ránk jellemző hangzásvilágot létrehozni.

Noha összetettek a dalszerkezetek, a harmóniák révén meg lehet bennük kapaszkodni, de említhetem a címadó tétel és a Created for Failure doom-os szaggatását is, amiből jól látható, hogy a változatosságra törekedtetek…

Igen, pontosan erre utaltam az előző válaszomban. Egyrészt a legbrutálisabb zenékben is nagyon fontosak a harmóniák, még ha ezt először nehéz is kihallani, mert ugye a zúzás könnyebben lejön, például egy hozzá nem értő ember számára. Elég összetettek a dalszerkezetek, és tényleg figyeltünk a harmóniákra is, valamit arra, hogy változatos legyen az egész. Ez félig tudatos volt, félig pedig ösztönös, de fontosnak tartjuk, hogy ne legyen egysíkú a végeredmény, és maguktól pörögjenek, hömpölyögjenek a dalok. Nagyon fontos a változatosság és ezt mindig is igyekszünk majd szem előtt tartani.

A Fragile Patterns-ben magyarul is énekelsz, a zenekar történetében ez az első alkalom, hogy magyar nyelvű rész bukkan fel egy dalban, igaz?

Korábban tényleg nem volt még ilyen jellegű törekvésünk, de már régóta érett bennem a gondolat, hogy ki kellene próbálni. Ennek ellenére mégis hirtelen ötlet volt, hogy magyar szöveg jöjjön a dal végére. Már megírtam rá az angol szöveget, amikor kiderült, hogy ennyire el lesz húzva a vége. Kapott egy ilyen epikus lezárást a dal, amit én kimondottan szeretek, főleg ha a lemezek végén vannak az ilyen típusú dalok. És hirtelen beugrott ez a nagyon régi szövegem, amit ’98 körül írtam, csak akkor nem használtuk fel. Egyből éreztem, hogy ez passzolni fog oda, és az sem volt kérdés, hogy magyarul menjen. Tudtam, hogy koncepcióban az angol szöveghez is passzolni fog, direkt van is egy kis szövegi átfedés a magyar és az angol sorok között. Mindenkinek egyből megtetszett ebben a formában, és így egy kicsit talán azok is jobban tudnak kapcsolódni hozzá, akik esetleg nem értik az angol szöveget. Lelövöm a poént: a következő lemezre is várható hasonló megmozdulás, de egészen más formában, egyelőre ennyit árulnék el… 🙂

Az anyag végére feltettétek a Born Against Them 2019-es változatát Re-Born Against Them/MMXIX címmel. Mennyiben tér el ez az eredetitől?

Ez már egy nagyon régi terv volt a részemről, felújítani és felturbózni azokat a régi dalokat, amelyeket annak idején nem rendes minőségben vettünk fel. A 2016-os lemezen a The Ultimate Burden lett újravéve, de azt nem írtuk át, csak felvettük egy ütős hangzással. Itt viszont nem szerettem volna ezt a ziccert kihagyni, így a Born Against Them-et eléggé újraértelmeztük, és részben új címet is kapott. Jelentősen különbözik az eredeti verziótól, de azért a főbb szerkezetei nyilván megmaradtak és felismerhetők. Így szólna ez a dal, ha 2019-ben írjuk meg, de hogy ne legyen kavarodás az új dalokkal, bónusznak jeleztük a borítón, tehát nem az új anyag szerves része, csak egy érdekesség. A dal vége pedig mindent elmond arról, hogy hogyan oldanánk meg a körülöttünk lévő sok jellemtelen ember sorsát a saját eszközeinkkel. 🙂

A hangzás nagyon telt és vastag; elégedetten távoztatok a stúdióból a felvételeket követően?

Igen, említettem is már, hogy felettébb elégedettek vagyunk a hangzással. Bár a végén igen tempósan kellett haladnunk, hogy határidőre befejezzük a munkálatokat, de végül is minden jól sült el. Féltem pár hét után tiszta füllel meghallgatni, de akkor is kellemes csalódás ért. Természetesen ma már sok mindent másképp csinálnánk, de akkor tényleg kihoztuk a maximumot a helyzetből, a stúdióból és magunkból is.

(holnap folytatjuk)