A ’80-as években elképzelhetetlen volt, hogy egy underground zenekar ne alulról építkezett volna: egy-egy csapat két-három demót is rögzített, mire felfigyelt rájuk egy kiadó, és megkapták az áhított lemezszerződést. Különösen igaz volt ez a thrash metalra, amely aztán nagyon hamar a csúcsra járatódott, évekig uralva a földalatti metal színteret.
Ezen a 333 példányban megjelent kalózkiadványra két másodvonalbeli német thrash banda kettő-kettő demója került fel. Az 1984-ben, Velbertben alakult Violent Force-ot Stachel és Waldy gitárosok, Frank „Lemmy” Fellinger basszusgitáros/énekes, illetve Guido „Atomic Steif” Richter dobos hívták életre. Céljaikat, komoly hozzáállásukat egyértelműen jelzi, hogy mielőtt a Roadrunner leszerződtette őket, öt demót rögzítettek (ezek közül kettő koncertfelvétel volt), tulajdonképpen megelőlegezték a kiadónak a komplett Malevolent Assault of Tomorrow albumot, hiszen a demókon hallható dalok egy az egyben a lemezen landoltak, megtoldva az S.D.I. című nótával. Az sem elhanyagolható tény, hogy a zenekar szerepelt a Verlierer (Vesztesek) című filmhez készített válogatásanyagon, majd – a MAOT-ot megtámogatandó – a Teutonic Invasion Part One-on is.
Mindenképpen érdemes megemlékezni a Roadrunnerről is, ugyanis ekkoriban még – bármilyen furcsa – nem játszottak komoly szerepet a nemzetközi metal-vérkeringésben. A kiadó Hollandiában indult el 1980-ban (Cees Wessels alapította), eredetileg Roadracer Records néven. A Roadrunner kezdeti tevékenysége észak-amerikai zenekarok lemezeinek Európába történő importálása volt, majd a ’80-as évek második felében Monte Conner A&R-szakember vezetésével, az aktuális trendeket folyamatosan követve szerződtettek együtteseket a kiadóhoz. A Roadrunner 1986-ban nyitotta meg első Egyesült Államokbeli irodáját New Yorkban, később pedig Angliában, Németországban, Franciaországban, Japánban és Ausztráliában is megnyíltak az első Roadrunner-képviseletek.
A Violent Force tulajdonképpen a Sodom egyenesági leszármazottja volt, ők is a Venom, a Tank és a Motörhead fémjelezte egyszerű, punkos hatásokkal tűzdelt nehéz fémet munkálták meg, lendületesen, feszesen, igaz, nem túl nagy változatossággal előadva. Az 1985-ös Velbert Dead City, valamint az 1986-os Dead City: The Night demók négy-négy dalával képviseltetik magukat ezen a korongon, előbbin még Atomic Steif, utóbbin viszont már Jürgen „Hille” Hillebrand dobolt. Annak ellenére, hogy szerzeményeik pőre, csont-egyszerű témákból állnak, a zenekar kultikus hírnévre tett szert, mégpedig olyan tételek révén, mint a Dead City, a Destructed Life, a Sign of Evil vagy a Violent Force.
Megjegyzem, a második demó hangzása jóval gyengébb az elsőnél, de a tűz, a lelkesedés, az ifjonti hév abszolút tetten érhető rajta. Annak idején a debütáló album tíz dalából hármat Atomic Steif, hetet pedig Hille dobolt fel. 1989-ben, második, kiadásra már sohasem került albumuk felvételei után oszlottak fel, és ugyan 2009-től újraaktivizálták magukat, érdemi események nem történtek velük kapcsolatosan.
A másodvonalas német thrash egyik legismertebb, legkiemelkedőbb zenekara az Assassin volt. Kevesen tudják, hogy a Düsseldorfban alakult banda 1982-1983 között Satanica-ként kezdte meg ténykedését, az „orgyilkos”/”merénylő” nevet 1984-ben vették fel. Markus „Lulle” Ludwig basszusgitáros, Jason Kubke dobos, Dinko Vekic és Michael „Micha” Hoffmann (ő később a Sodomban bukkant fel) gitárosok indították el a bandát, amellyel a kezdeti időkben, bő két-három évig lényegében semmi nem történt. Már csak azért sem, mert tagcserék nehezítették előrelépésüket: Micha-t 1984-ben, rövid időre Mettmann váltotta, aki még ugyanabban az évben Jürgen „Scholli” Scholznak adta át a stafétát, míg egy évvel később Andreas „Psycho Danger” Süther foglalta el a dobszéket, énekesként pedig Robert Gonnella csatlakozott hozzájuk, kialakítva így – legalábbis az én szememben – az Assassin klasszikus felállását.
Ez a kvintett két demót (Holy Terror – 1985, The Saga of Nemesis – 1986) és egy koncertdemót (Live ’87) készített, mielőtt aláírtak volna a Steamhammerhez. Az anyagon a két demó hallható, és abból a szempontból egyezést mutatnak a Violent Force-szal, hogy ezekből a felvételekből állt össze későbbi bemutatkozásuk, a The Upcoming Terror. (Érdekesség, mert szerintem ezt sem sokan tudják: 1986-ban Robert Gonnella, Lulle, Micha, Necrobutcher és Euronymus (R.I.P.) a Checker Patrol projektben egyesítették erőiket (Metalion in the Park demó – 1986), de Lulle – mint Infernal Blood Lulle of Death – dobosként, Micha, alias Destroyer of Peace and Freedom basszusgitáron, Dinko Vecic pedig Hellish Bitchfucker of Hounds and Hades ének/gitár a Sadistban zajongtak /Infernal Blood Massacre/Innocent Mayhem demó – 1986/).
Az Assassin a gyors, durva, intenzív oldaláról közelített a thrash-hez, értelemszerűen változatosabban, technikásabban, mint a Violent Force, az Accuser, a Vectom vagy a Darkness. Roppant lehengerlően, brutálisan vezették elő olyan szerzeményeiket, mint a Fight (Stop the Tyranny), a Bullets, az Assassin, vagy a Holy Terror, ezzel szemben viszont a Religion egy lassú, vontatott darab. Jellemző volt a thrash csapatokra, hogy instrumentális dalokat is írtak, ami a Violent Force-nál a What About the Time After?, míg az Assassin esetében a Speed of Light volt. Nagyon nyersen, fésületlenül szólnak az Assassin demók, hallatszik, hogy ezek a fiatalok nem ismernek tréfát, felvételeiken a gyorsaság, az agresszió, a bárdolatlanság dominál.
Az 1988-as Interstellar Experience-re viszont már elfogyott a lendület, nem tudták felülmúlni debütáló anyagukat, és egy 1989-ben rögzített demót követően beleálltak a földbe. A nagy újjáalakulási láz őket sem kímélte: 2002-ben tértek vissza a színtérre, de kiadványaik minősége szerintem azt mutatja (2016 óta Frank Blackfire is erősíti soraikat), hogy erre semmi szükség nem volt, hiszen anyagaik köszönő viszonyban sincsenek a ’80-as években született lemezekkel. Ezt a bootleg cuccot azonban mindenképpen ajánlom az old school thrasherek figyelmébe, mivel egy letűnt és azóta megismételhetetlen időszak kiváló lenyomata.
Leave a Reply