Levélváltás Fekete Szilárddal, a Rotor együttes dobosával – 2. rész
Késői korszakotok egyik kiemelkedő albuma a 2007-es Acélba zárva lemez volt, amely a megjelenésekor elismerő szakmai visszhangot váltott ki. Te is az átlagnál magasabb színvonalúnak érzed ezt a CD-t? Milyen volt a közönség reakciója?
Nos, igen, ez minden szempontból egy kiemelkedő album. A sajtó részéről is kaptunk elismerő szakmai véleményeket, ami azért korábban nem így volt, de ennek ellenére nem nagyon tudtunk a saját árnyékunkon átlépni. Nem igazán tudom, hogy miért. Valahogy pesti koncerteket sem tudtunk szervezni, és ez a „vidéki zenekar” bélyeg mégiscsak rajtunk maradt az évek során. Több volt az albumban, mint amennyi végül kijött belőle. A DVD-n is beszélünk erről. Mindenesetre ez a lemez tényleg jól sikerült. A közönség szerette és a mai napig is szereti azokat a dalokat, amiket erről a lemezről játszunk a koncertjeinken.
Mi volt az oka a legutóbbi, több mint egy évtizedes lemezmentes időszaknak? A köztes időben is rendszeresen felléptetek?
Az Acélba zárva lemez után következett egy törés a zenekar életében. Tagcserék történtek, gitáros-váltás, basszusgitáros-keresés, mert Laci vissza akart térni a gitározáshoz. Teljes joggal, hiszen kiváló gitáros, nem pedig basszusgitáros. Közben Jancsinál súlyos cukorbetegséget diagnosztizáltak, kórház…stb…stb. Megannyi probléma, ami nem segítette a zenekar egészséges működését. Közben, amíg Jancsi nem tudott a zenével foglalkozni, Laci összehozott egy projektet, és abban a csapatban zenélgetett. Kellett oda egy másik gitáros is, aki jó. Plósz Józsi ugye éppen szabad volt. Na, meg kellene egy dobos is, aki tudja, hogyan kell ebben a stílusban dobolni. Véletlenül ugye éppen én is ráértem. Így aztán szépen alakult egy új zenekar a régi Rotor-tagokból. Játszottunk rengeteg helyen, kezdett beindulni a dolog, elkészült egy komplett lemezanyag, ami jelenleg is a fiókban pihen. 🙂
Jancsi közben rendbe jött, de akkoriban ő is inkább a saját projektjeivel foglalkozott. Vagyis senkinek nem a Rotor volt a fókuszban. Aztán a kiadó szerette volna egy válogatáslemez megjelentetésével lezárni, vagy esetleg újranyitni a zenekar történetét. Nos, ez utóbbi végül sikerült, de az elején még nem így indult. Újra felvettük a dalokat a válogatáslemezhez, és akkor kezdtünk el egy kicsit újból egymásra találni. Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. Ekkor jött létre a jelenlegi felállás, immár Wágner Gabival a basszusgitárnál.
Idén két albummal is jelentkeztetek. Most vagy soha! címmel végre elkészült a következő sorlemez, valamint elérhetővé vált Még élünk címmel egy gyűjteményes válogatás is. Mit kell tudnunk erről a két anyagról?
Nem úgy indultunk neki a sztorinak, hogy egyszerre jelennek majd meg az albumok, de az élet ezeket a kártyákat dobta. A válogatáslemezről az előbb már mondtam egy-két dolgot, de talán még azt tartanám fontosnak megemlíteni, hogy szerettem volna, hogy a Tépj szét minden láncot borítón látható fej végre egy hozzáillő megjelenést kapjon. Szerintem megkapta, köszönhetően Paul Smith grafikus barátom munkájának. Sokan kérdezik, hogy ez a dal miért nincs rajta, meg az a dal miért nincs rajta, de hát minden nóta nem kerülhetett fel rá. 🙂 Viszont azok, amik rákerültek, elég népszerű dalok a rajongóink körében.
A Most vagy soha pedig egy igazi „szerelemgyerek”. Minden teher nélkül készült, a munkának minden percét imádtuk. Laci folyamatosan hozta az újabb ötleteket, mi pedig kapkodtuk a fejünket, hogy akkor most mit hová kellene, és mi hogyan legyen. A szövegek is jöttek maguktól. Csodálkozva olvasom azokat a megnyilvánulásokat, akár újságírótól, akár nem szakmabelitől, hogy ezek a szövegek már ezeréves lerágott csontok, és már ’90-ben is gáz volt ilyenekről énekelni, nem csak most. Ezek ugye a metalos szövegekre vonatkozó kijelentések. Ilyenkor persze tudom, hogy az illető nem hallgatta meg a teljes albumot, mert ha megtette volna, akkor tudná, hogy minden dal más, és nem csak vasporos dalszövegeink vannak.
Erről alapvetően azt gondolom, hogy az embernek kell, hogy legyen egy megfelelő értékrendje, számára fontos sarokpontokkal. Kell, hogy valami mellett letegye a voksát. Az sem baj, ha ez nem mindenkinek tetszik. Nem vagyunk egyformák, nem kell mindenben egyetértenünk. De nem is kell kioktatniuk bennünket arról, hogy mi az, ami szerintük jó. Másnak pedig más a jó. Nem tudom érted-e, hogy mire gondolok… Visszatérve a lemezhez, élvezet volt új dalokat írni, az alkotás öröme mindenkit magával ragadott. Szerettük az egész sztorit.
A korai időszakban Dél-Európában is turnéztatok, sőt, az ezredforduló környékén Finnországban is adtatok ki egy LP-t, ami lényegében a korábban szerzői kiadásban megjelent Hard&Light című albumotok hanganyagát tartalmazta. Ezek mellett Mexikóban is jelent meg egy Rotor-kiadvány. Ezek hatására tapasztaltatok-e érdeklődést a zenekar iránt a határainkon túlról? Vannak-e még külföldi terveitek?
Valóban volt egy francia turné, amiről én csak hallomásból tudok, akkor ugyanis még nem voltam a zenekar tagja, de azt tudom, hogy óriási élményként emlékeznek rá a srácok. Végignyomultak a tengerparton, vitték a magyar heavy metal hírét a franciáknak. A finn kiadvány és a mexikói CD-megjelenés ellenére nem volt számottevő külföldi mozgolódásunk. De éppen most zajlanak külföldi fellépésekkel kapcsolatban kezdeti tapogatózások és egyeztetések.
Keveset koncerteztek. Nem gondolkodtok egy belföldi klubturnéban?
Ez sajnos valóban igaz. Szívesen mennénk, gondolkodtunk már rajta, sőt, többször neki is futottunk. De ez nem csak rajtunk múlik. Sokszor ütközünk falakba.
Mik a Rotor aktuális tervei?
Készül az új lemez. Egy pár dal demóverziójával már meg is vagyunk. Valamikor nyáron szeretnénk is megjelentetni az új anyagot. Régóta tervezem egy könyv megírását, lehet, hogy hamarosan bele is kezdek. Aztán persze koncertek és koncertek…
Rajongóként figyelemmel követed még a friss megjelenéseket, vagy kizárólag a régi kedvenceket hallgatod? Melyik volt az az utolsó új anyag, amire felkaptad a fejed?
Korábbi énemmel ellentétben, ma már rengeteg különböző stílusú zenét hallgatok. A Spotify segít abban, hogy mindent meg tudjak hallgatni, amit akarok. Megvásárolni azonban csak a kedvenceimet szoktam, de azokat mindenképpen! A favoritjaim pedig maradtak a régi bandák. Náluk találom meg azt a minőséget, amire vevő vagyok. A zeneipar mára egy óriási cápává nőtte ki magát, futószalagon gyártva az aktuális slágereket és előadókat, akik általában tizenöt perc hírnevet kapnak. Ez nem az én világom. Én egy régi vágású pali vagyok, vannak dolgok, amelyek nálam számítanak. Nem baj, ha van hangszeres tudás, énektudás meg ilyesmi. De ez nem mindenkinél szempont. 🙂 A friss megjelenések esetén is inkább a régiek új anyagaira figyelek. Belehallgatok az új bandák lemezeibe is, de azok nem igazán jönnek be. Hát ez van.
Van esetleg valami, amit elfelejtettem megkérdezni, de lényegesnek tartod megemlíteni?
Nem is tudom, talán egy picit beszélnék arról, ami a zenekarban összeköt bennünket. Mi négyen már huszonöt éve együtt zenélünk, Gáborral kb. öt éve vagyunk együtt, de őt is legalább negyedszázada ismerjük. Ennyi idő alatt sok minden történt velünk, mégis megmaradtunk egymás mellett. Van bennünk egyfajta bölcsesség, ami már a korunkkal együtt jár. Megtanultuk elfogadni egymást, minden hibánkkal és erényünkkel együtt. Szentül hiszem és vallom, hogy egy zenekar elsősorban nem attól lesz jó, ha nagyon jó zenei képességekkel megáldott emberek alkotják. Nem árt persze a hangszeres tudás, de talán fontosabb, ha az együtt zenélő emberek tisztelik és szeretik egymást. Ha jó energiák mozognak, az jó dolgokat szül. A zene öröm kell, hogy legyen. Mindenkinek. A zene te vagy, a zene mi vagyunk. Belőlünk születik. Amilyen tiszta a lelkünk, olyan tiszta lesz az üzenet, amit közvetítünk. Akinek hasonló a lelke, az pedig befogadja. A többi igazából nem számít. Nem lényeges. A zene maga az élet. Élni pedig jó. Nagyon jó. Köszönöm a beszélgetést! A ROCK LEGYEN VELETEK!
Nameless
Leave a Reply