Screen: Begin the Season! (1993)

Már nem emlékszem, kinek köszönhetően és hogyan került be a gyűjteményembe ez az anyag, ami akkor két szempontból is kakukktojásnak számított a kollekciómban: magyar zenekar lemeze volt, és sokkal inkább hard rock, mint heavy metal. Ám ha megnézzük a dátumot, már valamivel érthetőbbé válik a sztori. 1993-at írtunk (vagy egy-két évvel többet, mindenesetre az album ekkor jelent meg), még javában tartott a grunge-láz, a klasszikus metal némiképp háttérbe szorult, és egy csomó egyéb irányzat került a reflektorfénybe, képviselőik pedig a szaklapok, fanzine-ek hasábjaira. Ekkortájt ismerkedhettünk meg olyan bandák nevével, mint a The Quireboys, a The Black Crowes, a Jane’s Addiction vagy éppen a Love/Hate, és a magyar rock/metal színtér is számos remek együttest termelt ki, akiknek aztán vagy sajnálatosan rövid karrier vagy máig ívelő pályafutás jutott osztályrészül.

Ezek egyike, a sajószentpéteri illetőségű Screen bármilyen hihetetlen, de csaknem három évtizedes pályafutása során mindössze egyetlen nagylemezt jelentetett meg. Erről írok most. Előtte-utána persze született egy rakás demó, közülük négy is egy teljes albumnyi nótát tartalmaz. Nekem azonban csupán ez a hivatalos kiadvány az egyetlen élményem tőlük. „Egyéjszakás kaland”, egyszervolt csoda: véleményem szerint ugyanis a csapat világszínvonalon játszotta azt a kissé karcos-füstös rockzenét, amit sokan a The Cult muzsikájához hasonlítanak, nekem viszont legalább ennyire ugrik be róluk a Circus Of Power is, az énekes Hernyó orgánuma, hajlításai pedig nem egy helyen a néhai Layne Staley-t idézik. A tagok által említett három fő hatás közül a Guns N’ Roses-ízt érzem a legkevésbé a Screen muzsikájában.

A csapat 1988 végén alakult, és már a rá következő esztendőben megszületett néhány klasszikus nóta, például az Endless Blue Sky, a Gimme Good Time! vagy a House Without Windows. 1991-ben állt össze a Screen klasszikus felállása – Helmeczi Zoltán „Hernyó” énekes, Nagy László „Husi” szólógitáros, Dudás Tamás ritmusgitáros, Virág Zsolt „Virág úr” basszusgitáros és Cserba Szabolcs „Szabóca” dobos – ám az áttörésre még egy évet kellett várni. A zenekar ekkor vette fel a Six Songs című demót, ami Szarka József, a Metal Hammer munkatársa kezébe is eljutott. Joseph hamarosan a Hungaroton-Gong égisze alatt futó Stone Music vezetője lett, és a Screen az első bandák egyike volt, akiknek lemezszerződést kínált.

Dudás Tomiék a törökbálinti P stúdióban, Küronya Miklós szakértő kezei alatt, mindössze tíz nap alatt rögzítették bemutatkozó nagylemezüket, a Begin the Season!-t. „Szarul szól, de legalább megvan” – írta róla a zenekarvezető (D.T.) az együttes honlapján, és valóban: ahhoz képest, hogy hivatalos, kiadó által megjelentetett korong, tényleg olyan a sound-ja, mint egy demóé. Egy kicsit vékonyan zizzennek a hathúrosok, ugyanakkor a srácoknak sikerült megtalálni egy nagyon jó, egyedi gitárhangzást. A basszus is tisztán, jól hallható. Hernyó hangja időnként férfiasan markáns, erőteljes, máshol viszont egy kissé elvész a hangok erdejében, ami valószínűleg a keverés, a felvétel nem megfelelő minősége számlájára írható.

A dalokba viszont nem lehet belekötni: tíz remek szerzeményt hallunk, a stílus hard rock, némi grunge- és southern-hatással. A kissé elszállós nóták a ’70-es évek és a ’80-as évek legelejének hangulatát idézik meg. Egyes témák az alternatív rock-kal rokonítják az anyagot, ami összességében egy teljesen egyedi érzés- és dallamvilágot fest képzeletünk vásznára – legalábbis hazai viszonylatban.

Sejtelmesen, fokozatosan indul be a szeánszot nyitó Nowhere Else, és az utazósebességet elérve tényleg nagyon érezhető a The Cult hatása, az énekhang azonban nem Astbury, sokkal inkább Staley orgánumára hajaz. Egy kicsit túl hamar jön a másodikként érkező Come Together: nem az „ilyet is tudunk” feliratú ráadásblokkban kapott helyet, hanem az „ezek vagyunk mi” zászlaja alatt berobbanó első felvonásban. Persze jól adják, az egyik legjobb átirata a Beatles-nótának, azok közül, amiket hallottam.

A Gimme Good Time! talán a kedvenc dalom erről a lemezről. Fél-akusztikusnak tűnő megszólalás, csörgődob; ahogy hallgatom, nagyon máshol érzem magam, a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti, nem létező Senkiföldjén. Rögtön ezután egy újabb favorit, az Another Somebody Inside Me, amely a The Cult líraibb oldalát idézi meg, most hirtelen a Spiritwalker jut róla eszembe.

A Runs in the Blood rock and roll-osan gyors tempója („hey, mama, hey, mama…”) kevésbé tetszik, viszont a vége felé a tekerős gitártéma, kvázi a szóló eleje és a vége nagyon is eltalál. Közben fütty, wah-wah pedál és tempóváltás – a dal utolsó két perce szimplán zseniális. A What a Shame! sodrása is magával ragad, miközben a torzított, nyávogó gitárhang egyedi ízt ad a nótának.

Nálam az Endless Blue Sky a harmadik dobogós szerzemény, verzedallama legalább olyan megnyerő, mint a nem túl komplikált, de hatásos refrén. Az It’s So Little-ben pedig a szóló keleties dallamaira, és az azt követő izgalmas ritmusra kapom fel a fejem.

Remek album a BtS!, amely abszolút kiállta az idő próbáját. Kár, hogy a zenekar ebből nem tudott profitálni. A megjelenését követően ugyan koncerteztek, sőt, még Hollandiában is voltak fellépéseik, ám a következő albumra már egyetlen kiadóval sem sikerült leszerződniük. Közben Virág úr és Hernyó is távozott a csapatból, előbbit Szabó Péter, utóbbit Oláh Tamás váltotta, majd miután az új énekes is dobbantott (konkrétan Amerikába), a mikrofont is Dudás Tamás örökölte meg. Az új évezred termése három nagyobb lélegzetű demó, amelyekből akár stúdióalbumok is lehettek volna… A kvartett lendülete végül 2014-ben fogyott el, a Screen-ről, erről a kiváló csapatról azóta csak múlt időben beszélhetünk.

Hogy milyen okok vezettek a feloszláshoz, és azóta mi történt, mindenekelőtt a frontember háza táján, arról egy interjú keretében holnap maga Dudás Tomi fog beszámolni.