Kétségtelen, hogy az Accept 1982-ben, a Restless and Wild lemezzel, azon belül is a Fast As A Shark nótával egy új, addig nem ismert stílust honosított meg és engedett útjára a heavy metalon belül, a speed metalt. Stefan Kaufmann őrületes kétlábgépes témái mindenkit váratlanul és felkészületlenül értek, ugyanakkor zenekarok ezreire voltak hatással. Ezzel egy időben indult el, bontakozott ki a német heavy/speed, majd később a thrash metal színtér. Németországban gyakorlatilag ugyanaz volt a helyzet, mint Nagy-Britanniában a New Wave Of British Heavy Metal mozgalom létrejöttével.
A Menekülő Vad története 1976-ban kezdődött, amikor Hamburgban Rolf „Rock ’n’ Rolf” Kasparek énekes/gitáros, Uwe Bendig gitáros, Matthias Kaufmann basszusgitáros és Wolfgang „Hasche” Hagemann dobos életre hívták a Granite Hearts névre keresztelt hard rock formációt. A Running Wild nevet egy Judas Priest nóta alapján, 1979-ben vették fel, és ezzel párhuzamosan a zenéjük is fokról fokra elkezdett keményedni. A Hanza-város egyébként komoly szerepet játszott a német underground színtéren, hiszen többek között a Grave Digger, a Holy Moses, az Iron Angel, a Mania, a Zed Yago, a Helloween, illetve később az Assorted Heap is innen indult el.
A Running Wild 1981-ben a Rock from Hell demóval debütált, majd 1982-ben az együttes egy rövid időre feloszlott. Rock ’n’ Rolf és Hasche azonban nem adták fel a küzdelmet, Gerald „Preacher” Warnecke gitáros és Stephan Boriss basszusgitáros személyében új tagok érkeztek, így a csapat folytathatta pályafutását. Magasabb sebességfokozatra kapcsoltak, és 1983-ban kettő, 1984-ben pedig egy demót készítettek. Ezeknek a felvételeknek köszönhetően kerültek az az idő tájt startoló Noise Records-hoz, szerepeltek a kiadó Rock From Hell – German Metal Attack, illetve Death Metal című válogatásalbumain, amelynek eredményeként egyre nagyobb népszerűségre és ismertségre tettek szert. 1984 igen termékeny év volt a csapat számára, hiszen a fentebb említett demón és Death Metal kompiláción kívül a Heavy Metal Like a Hammerblow demóválogatást, a Victim of States Power EP-t, valamint debütáló korongjukat, a Gates to Purgatory-t is ekkor jelentették meg.
Nem sokkal a bemutatkozó anyag megjelenése után Preacher távozott a zenekarból, és a stafétát Majk Moti vette át tőle. 1985 nyarán a berlini Casablanca stúdióban került sor a Branded and Exiled felvételeire, a keverés augusztusban a szintén berlini Hansa stúdióban folyt, a kész album pedig ősszel került a boltok polcaira. „Az Accept sikere visszacsatolás volt számomra, hogy ez működhet” – mondta Rock ’n’ Rolf. Mármint az, hogy a német bandák is labdába rúghatnak, sőt, komoly sikereket könyvelhetnek el a nemzetközi színtéren. Utóbbi a csapatnál tulajdonképpen az Under Jolly Roger-rel valósult meg, a zenekar korai periódusát illetően az lett a legnépszerűbb, kereskedelmileg pedig a legsikeresebb anyaguk.
Az album előkészületi munkálatai azonban a főnök szerint nem voltak felhőtlenek: „Röviddel a turnénk után kezdtük el a dalírást, ám azokban az időkben már komoly problémáink akadtak Preacher-rel. Hamarosan világossá vált számunkra, hogy nem akarja velünk folytatni. Folyton azt hajtogatta, hogy a Running Wild-ból nem tud megélni, és ha teljesen erre a zenekarra kell koncentrálnia, akkor muszáj valahogy ebből megélnie. Azaz vagy kiszáll a bandából, vagy több pénzt kap. Utóbbi nem volt kivitelezhető. Ezen kívül a turnén is különböző problémák adódtak vele, például összeveszett a Sinner tagjaival. A döntést végül közösen hoztuk meg, és az elválás baráti keretek között történt.”
A frontember még hozzátette: „Személyesen semmi összetűzésem nem volt Preacher-rel, sokkal inkább az jelentette a problémát, ahogy másokhoz viszonyult. Szuperül megértettük egymást, és továbbra is szívesen dolgoztam volna vele, de nem az akkori feltételek között. Ellenben Hasche és Preacher között gyakran volt feszültség, ami nem egyszer a tettlegességig fajult, mert mindketten nagyon lobbanékonyak voltak. Viszont, miután Preacher kikerült a bandából, azzal a problémával kellett szembesülnöm, hogy az új lemezt egyedüli dalíróként nekem kell összehoznom. Ez egy herkulesi feladat volt számomra, és ebből a szempontból nem vagyok száz százalékosan elégedett a Branded and Exiled-dal. Preacher utódja, Majk Moti nem sokkal a felvételek előtt csatlakozott hozzánk, így nem vett részt a dalszerzésben, csupán néhány szólóval járult hozzá a végeredményhez.”
Ami pedig a stúdiós munkálatokat illeti: „A zenei producerünk, Horst Müller a felvételek alatt folyamatosan be volt állva, így a munkáját nem tudta normálisan elvégezni. Számomra ez egy folyamatos stresszes szituáció volt.”
A dobos Hasche emlékei is hasonlóak Kasparekéhez: „A Gates to Purgatory idején négy fiatal kölyök voltunk, akik azt megelőzően sohasem dolgoztak igazi stúdióban, és szerencsénk volt, hogy Horst Müller személyében egy olyan producert kaptunk, aki megértette, hogy mit akarunk a zenénkkel, a hangzásunkkal kommunikálni. Ez az erőteljes bemutatkozó album nemcsak nekünk, hanem neki is köszönhető. Időközben azonban a stúdiót átépítették. Minden szebb és jobb lett, új név, új helyiségek, új technika, mindenből a legjobb. Amikor a második album felvételeire megérkeztünk a stúdióba, Horst Müller úgy viselkedett, mint egy szupersztár: mókás napszemüvegeket vett fel, és egész nap nyavalygott, a technika viszont nem működött olyan flottul, ahogy kellett volna. Folyton akadt egy hiba vagy valamilyen probléma, és mindig egy technikusnak kellett itt egy kábelt kicserélnie, vagy ott valamit átdugnia. Ezt az egészet szörnyen irritálónak találtuk, és „Fuck up Schwerdtfeger-szindrómának” neveztük el, mert a technikust Schwerdtfegernek hívták. Ez, és hogy minden gitárrészt neki kellett feljátszania, nagyon stresszelte Rolfot. Korábban Preacher felelt a szólókért, ő volt a jobb szólógitáros, Rolf pedig a jobb ritmusgitáros.”
A banda ezen a korongon is a Gates to Purgatory sátánista/okkult szöveg- és zenei világát követte, egy centivel sem tért le az előző lemez által kijelölt útról. A Branded and Exiled 36 percben elővezetett nyolc szerzeménye egy hibátlan, klasszikus, üresjáratok nélküli dalcsokrot eredményezett. Szinte valamennyi nóta a főnök nevéhez fűződik, mindössze kettőhöz van köze Stephan Boriss-nak: a Realm of Shades megalkotásában közreműködött, az Evil Spirit-et pedig egy az egyben ő írta.
A tematikát, a lemez felépítését tekintve gyakorlatilag semmi különbség nincs a debütáláshoz képest, az ott lefektetett, megismert védjegyek ezen az anyagon is visszaköszönnek, azaz minden képviselteti magát: a galoppozós középtempók (Branded and Exiled, Realm of Shades, Marching to Die), a Diabolic Force vagy az Adrian S.O.S. ikertestvérének tekinthető, energikus speed-tételek (Gods of Iron, Fight the Oppression), a lassabb szerzemények (Mordor, Evil Spirit), a végén pedig a himnusz – a la Prisoner of Our Time –, a Chains and Leather.
Ami viszont a lényeg, hogy hibátlan, 100 százalékos anyag született a csapat műhelyében, szemernyi okuk sem lehetett a szégyenkezésre, mi több, meggyőződésem, hogy ez a lemez előrevetítette a banda későbbi, dicsőséges hadjáratát, ami, igaz, már egy megváltozott koncepcióval következett be. Hangzásban sincs különbség a Gates to Purgatory és a Branded and Exiled között, mindkettőt a jellegzetes, dinamikus, riff-orientált, de tiszta német megszólalás jellemzi, ami annyira jellemző volt a korai heavy/speed csapatokra.
A végeredménnyel azonban Rock ’n’ Rolf nem volt maradéktalanul elégedett. „Tény, hogy jobb körülmények között dolgoztunk, és több időnk is volt a stúdióban, mint a Gates to Purgatory idején, ám amikor elkészültünk a Branded… felvételeivel, belém hasított az elégedetlenség érzése, mert kétségeim voltak az album minőségét illetően. De ezzel együtt kellett élnem. Nem mondhattam, hogy hagyjatok minket újra mindent az elejétől felvenni.”
A borító mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen az is klasszikus-státuszba került. Rolf: „Egy kovács a zenekari logót bélyegzővasnak készítette el, és ezt a folyamatot fotózták le. A logónak 25-30 centiméter volt az átmérője, és később kisorsoltuk a rajongóink között.”
A lemez fogadtatását illetően is megoszlanak a vélemények. Rolf: „Vannak emberek, akik úgy vélik, hogy a debütáló anyagunk jobb volt. Mindazonáltal a Branded and Exiled is tartalmazott néhány klasszikust: a Chains and Leather és a Mordor például príma nóták. A lényeg, hogy a lemez bebetonozta a státuszunkat. Noha a Branded… kezdetben nem fogyott olyan jól a boltokból, mint a Gates…, a Mötley Crüe-vel közös turnénk során az is beindult, és Németországban nagyjából azokat az eladási számokat érte el, mint az első lemez.”
Az album megjelenését komoly promóció, reklámhadjárat követte. Rolf-ék felléptek az 1985. szeptember 14-én, St. Goarshausenben (Freilichtbühne Loreley) megrendezett Metal Hammer fesztiválon, ahol a Heavy Pettin’-nel, a Metallica-val, a Nazareth-tel, a Pretty Maids-szel, a Restless-szel, a Tyran’ Pace-szel, a Warlock-kal, a Savage Grace-szel és a Venommal játszottak (ez a bulijuk jelent meg később kalózkiadványként, Black Demons on Stage címmel), majd a Mötley Crüe Theater of Pain turnéján voltak nyitózenekar, a Scorpions, az Accept és a Destruction után negyedik német bandaként eljutva az Egyesült Államokba. (Ezen kívül a Voivod és a Celtic Frost társaságában is játszottak Amerikában.)
A harmadikként, 1987-ben kiadott Under Jolly Roger szintén klasszikus lett, azonban a sátánista/okkult imázst azon már egy kalózos tematika váltotta, amivel szintén rengeteg bandát inspiráltak, és ami a mai napig megmaradt. Ezután a ritmusszekció távozott, a helyükre érkezett Jens Becker basszusgitárossal, illetve Stefan Schwarzmann dobossal készített, 1988-ban megjelentetett Port Royal-lal folytatták sikeres „zsákmányszerző körútjukat”. 1989-ben még nagyot gurítottak a szintén klasszikus Death or Glory-val, ezzel viszont a banda szerintem el is lőtte az összes puskaporát, és azt ezt követően megjelent kiadványaik csak közepesre sikerültek.
Ettől függetlenül pályafutásuk előtt le a kalappal, az egyik legkitartóbb, legelkötelezettebb, rajongóihoz leglojálisabb bandáról van szó (gondoljunk csak a „metal-mentes” ’90-es évekre!). Rock ’n’ Rolfnak mindenképpen a heavy metal Hall of Fame-jében a helye. Az idén 35 éves Branded And Exiled a metaltörténelem egyik legnagyobb, zenekarok ezreire az egyik legnagyobb hatást kifejtő alkotása, de hogy a Running Wild életmű legjobbja, az teljesen biztos.
Leave a Reply