Michael Schenker gitáros (Scorpions, UFO, MSG) a németek Malmsteen-je. Nem akkora ujjvarázsló ugyan, de lényegében mindent tud a gitározásról, a gitározási technikákról. Sőt, manapság is képes kiváló albumokat készíteni, míg svéd gitármágusunk – ha Yngwie rajongói meg is köveznek érte – már lassan 20 éve küzd az ötlettelenséggel. Természetesen nem vitatom, hogy a késői lemezein is vannak remek pillanatok, de véleményem szerint egységesen magas színvonalú dalokat már nem ír a War to End All Wars óta. Ellenben Rudolf Schenker (aki nélkül ugyebár nincs Scorpions) jelenleg 65. évét taposó „kisöccse”, Michael csak úgy ontja magából a jobbnál jobb zenéket különböző projektjeiben, nevezzük azt Michael Schenker Group-nak, McAuley Schenker Group-nak, Michael Schenker & Friends-nek, Michael Schenker’s Temple of Rock-nak, vagy éppen Michael Schenker Fest-nek.
A Michael Schenker Fest 2017-ben kelt életre, a Revelation pedig a csapat 2019 őszén megjelent második anyaga. A zenekar fő érdekessége, hogy gitárhősünk egykori és jelenlegi zenésztársaival, énekeseivel készíti az albumokat. Az illusztris közreműködők névsora önmagáért beszél, sokan közülük egymagukban is képesek lennének elvinni egy produkciót. A hangszeres szekciót Michael mellett Chris Glen, Steve Mann, Bodo Schopf és Simon Phillips képviseli, míg a mikrofon mögött olyan óriási torkokat üdvözölhetünk, mint Gary Barden, Doogie White, Robin McAuley és a jó öreg Graham Bonnet. A sors iróniája, hogy White és Bonnet is éveken át dolgozott Yngwie Johann Malmsteen mellett (előbbi a gitáros szólózenekarában, utóbbi a kultikus Alcatrazz-ban).
Minden nóta kitűnően sikerült az idei albumon, valóban a hard rock és a heavy metal ünnepe ez! A fő hangsúly Schenker gitárjátéka mellett természetesen a négy különböző orgánumú dalnok előadásán van. Egyaránt énekelnek közös számokat, valamint szólóban is. Számomra a csúcspontokat a Graham Bonnet által prezentált dalok jelentik, pedig a többiek sem nyújtanak kispályás teljesítményt. Különösen a The Beast in the Shadows és a Still in the Fight süt nagyon, mintha nem is egy hetven év feletti úriember énekelné ezeket, hanem a harmincas éveit taposó, öltönyös rocker elevenedne meg előttem… Frenetikus, leírhatatlan, energiától duzzadó, érzelem-gazdag előadás, mint egykor a Rainbow-ban vagy éppen az Alcatrazz-ban! Ezeket a gyöngyszemeket egyszerűen mindenkinek hallania kell, aki egy kicsit is kedveli a felsorolt zenekarok munkásságát!
A Rock Steady nyitja az albumot, amelyben mindenki kieresztheti a hangját. Jó darab, de talán a legátlagosabb szerzemény a lemezen, utána csak jobbak következnek. Az Under a Blood Red Sky már egy gyorsabb, amerikai ízű nóta, amelyben Doogie White remekel. A Silent Again-ben Robin McAuley varázsol el bennünket, mintha csak visszautaznánk a ’80-as évek végére, a McAuley Schenker Group dicsőséges korszakába. Az ír hangja fikarcnyit sem kopott az elmúlt évtizedekben.
Kiválóan sikerült a Sleeping with the Light On, amelyben felváltva adják egymásnak a lehetőséget énekeseink. A Behind the Smile-ból indulószerű kezdése után, hangulatos billentyűszőnyeg támogatásával akkora hard rock kerekedik, hogy a stílust preferáló hallgató csak csettinthet. Persze ehhez nélkülözhetetlen a számtalan zenekart – köztük a már fentebb említett Malmsteen mellett a Rainbow, Cornerstone, Pink Cream 69, Praying Mantis és a Tank együtteseket is – megjárt Doogie White előadása. 🙂
A Crazy Daze a brit Gary Barden jutalomjátéka, aki az angliai Kent megyében, a hangzatos nevű Royal Tunbridge Wells-ben született 1955-ben, nem mellesleg pedig a Michael Schenker Group legelső énekese volt, annak negyven évvel ezelőtti megalakulásakor. Ismét Robin McAuley játszhatja a főszerepet a tempós Lead You Astray-ben, nem is okoz csalódást. A sebesség a We Are the Voice alatt sem lassul, ahol ismét mindenki énekelhet felváltva és közösen is, amit a közepén fülbemászó, a végén pedig virtuóz szólóval spékelve tálalnak zenészeink.
A szintén gyorsabb, vastag kórusokkal és gitárokkal megtámogatott Headed for the Sun-ban ismét Barden kap teret. „Old Man” – dalolják valamennyien ezt a középtempós himnuszt, akik közül a legifjabb, Doogie White is már a 60. életévében jár. Az Aerosmith-szerű kezdés után a bridge és a refrén, valamint a líraibb, akusztikus rész csodálatos dallamokkal repít bennünket egy álomvilágba, amelyet a szép melódiák uralnak.
A 13. track a CD-n az instrumentális Ascension, ahol Michael Flying V gitárjáé a főszerep. Itt meg kell emlékeznem a jól megkomponált festményről is, amely a borítót díszíti. A Jézus kivégzésének történetét újraértelmező alkotáson magát Schenkert láthatjuk, amint – kereszt helyett – egy hatalmas Flying V-n feszítik meg. A képen szereplő lovas éppen a végzet lándzsáját szúrja az oldalába, miközben a lábainál római katonák próbálják visszaszorítani az őt megmenteni igyekvő, elkeseredett rockerek tömegét. Igazán ötletes, pofás borító!
A digipack kiadáson szerepel még három, Japánban rögzített koncertnóta is, az Armed and Ready, a Bad Boys és a Rock Bottom. A bónuszokkal megspékelt, szép kiállítású kiadvány hossza így 77 perc fölé rúg, amely igazi csemege a gyűjtőknek. Csak ajánlani tudom ezt az elejétől végéig remekbe szabott produkciót az irányzatot és/vagy a lemezen szereplő előadókat kedvelő közönségnek!
Leave a Reply