Néhány héttel ezelőtt már olvashattatok egy átfogó interjút Bazsó Lászlóval a Testimony kapcsán, most pedig jelenlegi csapatát, a The Morning Star-t mutatja be.
2006-ban hoztad össze a The Morning Star-t; ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem akartál szakítani a metallal, a színtérrel, a zenéléssel?
A zeneszeretet nem múlt el a zenekarosdi abbahagyásával. Továbbra is figyeltem a színteret, eljártam koncertekre, csak zenélni nem akartam már. Volt bennem egy nagy adag csalódottság, be nem váltott ígéret, álom. Aztán valahogy 2006-környékén elkezdett viszketni a tenyerem, és Mazán Attila meghívására elmentem a Gyöngyvér zenekar próbájára, gondoltam, nosztalgiázzunk egy kicsit, hátha kisül ebből valami. Ők férfi énekest kerestek a meglévő női mellé. Amolyan Nightwish-szerű muzsikát toltak, és nekem tetszett is a zene. Gondoltam, „a szépség és a szörnyeteg” jelleggel, hörgéssel kiegészítem a zenét, de csakhamar kiderült, hogy ők nem erre gondoltak. Igazi énekest szerettek volna, én pedig ebben, mondjuk úgy, nem igazán vagyok otthon. Így néhány próba után elváltak útjaink, de persze nagyon jóban maradtunk. Amit mi sem mutat jobban, hogy a gyöngyvéres Mazán Attila segített ki az első Morning-bulikon gitárosként, vele mint producerrel/hangmérnökkel készítettük az első demókat, sőt az első albumot is.
Hogyan találtad meg a zenésztársaidat? Kik ők, milyen hangszeren játszanak, és mit kell tudnunk a zenei múltjukról?
Ők találtak meg engem. Nem volt titok, így eljutott hozzájuk a hír, hogy megint zenélek, mármint hogy próbálkoztunk a Gyöngyvérrel. Odajöttek hozzám a helyi rockkocsmában, és mondták, hogy ha már megint benne vagyok a mókuskerékben, lemennék-e egy próbájukra; összehozhatnánk valamit, mert rám gondoltak, mint énekesre. Egy instrumentális, amolyan thrash-es Dream Theater-szerű zenekar voltak hárman. Ismertem őket régebbről, megfordultak egy pár helyi bandában: jó zenészek, jó fej srácok voltak. Sokadik unszolásra, mert a lakhelyemtől 200 méterre volt a próbahely, lementem hozzájuk, és ott ragadtam, aminek most már több mint 13. éve.
Az akkori tagságban Buzási János (Janner) gitározott, jelenleg is övé a poszt. Előző, Heretic Fork nevű death metal bandájával járták az országot. Ő a zenekar riffgyárosa, szorgosan hozza a tonnás, nyakatekert gitártémákat, igazi hangszeres fejlesztő guru. Folyamatosan alakítja, finomítja a gitár-, és vele együtt a zenekar hangzását. A doboknál akkor és jelenleg is Merő Sándor (Ropi) ül, aki helyi thrash és prog zenekarokban játszott már nagyon régóta. Megfejti a 47/16-odos alapriffeket, számol, és közben hihetetlen dolgokat dobol rá. Végtelenül pontos, a zenekar atomórája. A basszusgitáros kezdetben Hosszú László (Hozé) volt, aki sokáig szinte minden formációban együtt zenélt a dobosunkkal.
Ahogy olvastam, stabil tagsággal működtök, hiszen eddig csak egy tagcserétek volt…
Kettő. Először az eredeti basszusgitáros, Hozé hullott ki az alaptagságból a második lemez után. Klasszikus és tipikusnak mondható okokból: külföldi munka, kevesebb idő. A helyére a banda benjáminja érkezett, Anda Vilmos (Willie), aki, ha lehet azt mondani, mind a 25 liter vérünket lecserélte hozzáállásával, szorgalmával, hangszeres fanatizmusával. Aztán a harmadik lemez után a gitárosunk, Berczi Gergő Imre került ki a képből, leginkább zenei okokból. Az ő helyére érkezett a negyedik lemez előtt Suplicz Bernát Gábor a szólógitárosi posztra. Főnyereménynek bizonyult, mind a szólómunkája, mind a zene iránti elkötelezettsége okán. Persze mindezzel együtt a csapat a kezdetektől egy óriási baráti társaság és vicces jófejek gyülekezete, mindenféle felállásban.
Zeneileg egy teljesen más irányt képviseltek a Testimony-hoz képest. Ezzel egyfajta tiszta lappal történő indulást akartál kifejezni? Szóba sem került, hogy a Testimony hagyatékát vigyétek tovább?
A zenekar alapításánál szóba sem került a Testimony, mint viszonyítási pont. Később egy párszor felvetettem, hogy esetleg eljátszhatnánk egy számot, de ez nem talált nyitott fülekre, így nem is erőltettem. Igen, ezt a csapatot már mindenkinek, aki ismer, úgy tálaltam, hogy „új banda, új lap”. Igyekeztem a „Bazsó, neked már múltad van, hivatkozz rá!” típusú dolgokat, embereket elhessegetni magamtól és a bandától. Már az első próbára úgy mentem le ehhez a thrash/prog csapathoz, hogy feltételeim voltak a zenét illetően, ha beszállok. Nem árultam zsákbamacskát. Azt mondtam, hörgés, 2-3 perces számok, verze-refrén, verze-refrén, refrén-refrén, azt’ jó napot. Ehhez képest már azt első lemezen minden dal 5 perc közeli, és progos cuccokkal van tele. Hát ez van, ezt teszi a kompromisszum. Egy bandában mindenkinek magáénak kell éreznie a zenét. Másképpen talán nem is lehet ezt csinálni, csak kompromisszumokkal.
Adódik a kérdés, hogy melyek a legfőbb különbségek a Testimony és a The Morning Star között?
Most így, a negyedik lemezhez érve, zeneileg egyre jobban közelít egymáshoz a két világ. A Morning death-esedik, dallamosodik. Eleinte nagy különbség volt: a Morning egy thrash-alapú, progresszív, alapvetően riff-központú zenét játszik, a Testimony viszont egy death-alapú, doom-os, dallamközpontú banda volt. A szövegvilág a Testimony-ban leginkább befelé forduló, önmarcangoló, énközpontú volt, míg a Morning a kezdetektől inkább kifelé forduló, emberiség- és társadalomkritikus szövegekkel operál. A két banda mondanivalóját tekintve talán így jellemezhető a legjobban a különbség.
Az eddig eltelt 13 esztendő alatt egy EP, egy single és négy album a mérlegetek. Arra kérlek, mesélj ezekről a kiadványokról, oszd meg velünk az ezekkel az anyagokkal kapcsolatos legfontosabb információkat!
Már a kezdetektől próbálkoztunk, méghozzá elég nagy elánnal, hogy hanghordozón is meg tudjuk mutatni, hogy létezünk. Már az első évben két demót is készítettünk a helyi stúdiókban, és terjesztettük online, kezdetleges honlappal, valamint a MySpace-en keresztül. Az első kiadványunk a Revolution online demó volt. Az első lemezünk a próbatermünkben készült a gyöngyvéres Mazán Attila mobilstúdiójával. A Revoltution Blues-t így, nagyobb időtávból szemlélve inkább egy hosszú demónak mondanám. Mindenesetre a sajtóból biztató kritikákat kaptunk rá, és végre volt egy albumunk. Jó érzéssel töltött el bennünket, sőt, ez után az album után jelentkezett egy osztrák kiadó, hogy felvenné és kiadná a kettes lemezünket, de olyan feltételeket szabott, hogy végül nem mentünk bele. Volt egy félig kész demónk is, amit szintén online terjesztettünk, ez volt az ötszámos Your Cancer.
A második lemezünket már jobb hangszerekkel, erősítőkkel, egy kicsit death-esebb komorabb irányba fordulva készítettük el egy kicsi hazai stúdióban. Ez volt a Hedgehoglife – ami eredetileg a kettes, készülőben lévő Testimony-lemez címe lett volna. Valamelyest itt csatol vissza a történet, illetve a felhasznált maradék szövegek terén és a borító újrahasznosításában jelent meg az első zenekarom szelleme. Online és kis példányszámú CD-n a feldolgozásokat, remixeket igyekeztünk kiadni magunkból. Az egyes albumok között ezekkel akartuk megtörni a banda körüli csendet. Így jöhetett a Life és a Life 2.0 anyag a sorban.
A hármas album, ahogy az kell, még profibb körülmények között készült, és zeneileg talán a legszerteágazóbb lemezünk lett. Nem is tudom, hogy a fenében készítettünk egy ennyire tüskés zenei amőbát, mint az Eleve LP. Magyar címet kapott, hogy még kacifántosabb legyen a történet. A négyes album még friss, ropogós, és a többivel szemben télen készült, ami talán – az album komorságát tekintve – egy kicsit rá is nyomta a bélyegét a produkcióra. Az eddigi legegységesebb, a Morning magját leginkább kifejező anyag lett a Harvesters. Igazi, lecsontozott, magyar death metal, legalábbis ahogy az én fogalmaim között él ez a kifejezés.
Hazai szinten milyen ismertségnek örvendenek a kiadványok?
Azt gondolom, hogy ebben a nemzetközi és hazai zenei dömpingben elég nehéz állni a sarat. Egyszerűen annyi a kiadvány, hogy szinte lehetetlen követni, mindenre elegendő időt fordítani, megemészteni a sok-sok zenét. Van még hová fejlődnünk ismertség, marketing terén, főleg, hogy eddig mindent kisipari módon, saját magunk végeztünk. Most szerencsére itt van már mögöttünk a Metal.hu, és talán velük sikerül egy újabb szintet lépünk. De nem megkerülve a kérdésedet, nem egy négylemezes, 13 éves banda szintjén vagyunk ismertségben. Szerintem, mondjuk, a Tiszántúlon rá is csodálkozna egy hazai death metalos, hogy van ilyen zenekar itthon. Azon dolgozunk, hogy mindenkihez eljussunk, aki kíváncsi az effajta zenére.
Mindegyik anyagotokat önerőből hoztátok ki, saját magatok jelentettétek meg? Kiadói érdeklődés nem mutatkozott irántuk?
A stúdió, a CD-kiadás, az online marketing és a merch költségeit eddig mi magunk álltuk. Most, a negyedik lemezre, a CD-, merch- és promóügyekre állt be mögénk a Metal.hu. Az évek során volt pár kiadói megkeresés, német, portugál, osztrák, de mind jelentős anyagi befektetést kért volna részünkről is, így passzoltuk ezeket a lehetőségeket.
Van arról statisztikád, információd, hogy az egyes albumokból hány példány kelt el? Egyáltalán, hány példányban készültek?
Tyű, ezt nekem kellene a legjobban tudni, mivel ezért én vagyok a felelős a bandán belül, de igazából nem tudom pontosan. Olyan száz körüli CD mehetett el albumonként, és több mint ezer póló, merch-termék összesen, ez utóbbiban hagyományosan erősek vagyunk. Az online letöltést olyan 500 körül saccolom per album. Nem maradt szinte semmiből, tehát ezek a „készültségi” példányszámok is.
Koncertfronton mi a helyzet? Milyen gyakran tudtok fellépni?
Igyekszünk mindenütt játszani, ahol lehetséges. Akár benzinpénzért is, csak úton legyünk, terjesszük az igét, és szerezzünk jó barátokat, kapcsolatokat. Nagyon örülünk, ha havonta egy koncertet sikerül abszolválni. Sajnos már a koncertek terén sem a nyüzsgő ’90-es éveket éljük.
A ’90-es évek közepéhez képest miben, mennyiben változott a színtér?
A hőskorszakban gyakorlatilag minden zenekart megnéztünk. Belépős bulik voltak, ezekre kuporgattuk a zsebpénzünket. Minden hétvégén, de akár hétköznap is a helyi klubban lógtunk. A zenéért jártunk oda, meg a sörért, és persze a csajok miatt. Mára ez sokat változott: akik koncertre járnak, kevés kivételtől eltekintve még mindig a mi generációnk egyedei. A kölykök valahol eltévedtek a YouTube és a karaoke-bulik között félúton. A szervezők ma már feleakkora kocsmákat sem képesek megtölteni élőzene iránt érdeklődőkkel, mint régen. A hazai klubok közönsége inkább kint, a koncerttermen kívül dohányzik, sörözik, mint hogy bent esetleg megnézze a produkciót, netán beszélgessen róla utána a haverjaival, ne adj’ isten, bólogasson. Ez a nagyja. ahol néha még az útiköltség sem jön be. Persze azért vannak üdítően jó helyek, emberek, akikért érdemes ezt a bandázósdit vállalni. Egy jó szó, egy mail, egy „jó volt a koncert” üzenet ilyenkor sokat tud javítani a zenekar lelkiállapotán, még ha nem is Doningtonban léptél fel.
Naprakészen követed a metal zenében zajló eseményeket, történéseket?
Azt hiszem, naprakész vagyok trendekben, információkban, új zenékben. Habzsolom az infót, szerzem be a zenéket, osztogatom a jobbakat. Tartom a kapcsolatot régi és új zenészekkel, zenésztársakkal – asszem, belepusztulnék, ha nem így lenne. Most már igazi metalhead maradok, amíg csak élek.
Volt olyan lemez az elmúlt tíz évben, amelyikre felkaptad a fejed? Avattál új kedvenceket?
Ohh, tíz év! Sok ilyen van, igyekszem most belőlük mintát, ötletet adni, hátha valakinek ezek elsiklottak volna a füle mellett. Próbálok egy pár hazait és külföldit ajánlani sokféle műfajból, hogy látsszon mennyire szerteágazó a zenei paletta, amit szeretek és figyelek. Hátha mást is úgy megfognak ezek a bandák, mint engem.
Az új Carcass-t mindenképpen ajánlom, pont oda illesztették ezt az albumot, ahol a legjobbak voltak. Ugyanezen ok miatt favorizálom az alulértékelt, 2015-ös Morgoth-lemezt. Az új hangok közül, bármennyire is populáris, imádom a Ghost zenéjét. Hazai vonalon tetszik, hogy a Road bekeményített; szerintem a Nomad és a Nova Prospect dalai is méregerősek, ahogy az Ördögöt sem hagynám ki ebből a sorból. Akad ezer és száz, amit a gurmandságom végett itt felsorolhatnék, a lényeg, hogy kutasson mindenki, mert világszerte óriási dolgokra lelhet zeneileg.
Laci, köszönöm szépen a válaszaidat, és minden jót, sok sikert és szerencsét kívánok!
Én köszönöm az érdeklődést, és azt, hogy áttekinthettem veled ezt a néhány halálfém-évet, ami vastagon borítja eddigi életem gerincét – hogy egy elég tipikus death metal-felütéssel fejezzük be ezt az interjút. Minden jót! Long live death!
Leave a Reply