1985-re viharos gyorsasággal járt csúcsra a német speed metal hullám. Zenekarai az akkoriban kibontakozófélben lévő thrash-mozgalom csapataival karöltve versengtek a rajongók kegyeiért. Amíg azonban a thrash idővel megújult, és több irányzata alakult ki, addig a speed metal megrekedt bizonyos keretek között. Ami Teutonföldet illeti, ott volt a Grave Digger, a Running Wild, a Living Death, a Warlock, a Stormwind, a Warrant stb., aztán jött egy hamburgi zenekar, amelynek debütáló alkotása gyakorlatilag reggelire megette az addig megjelent kiadványokat, mintegy zsebre vágva az egész színteret. Ez az alkotás pedig a Walls of Jericho, azaz a Jerikó falai címet viselte.
Előzmények: Hosszú utat járt be a banda az album megjelentetéséig. Noha „hivatalosan” 1983-ban alakult, előzményei a Gentry-ig (1978-1981), a Second Hell-ig (1981-1982) és az Iron Fist-ig (1982-1983) vezethetők vissza. Érdemes kitérni arra, hogy a Gentry-t Kai Hansen (ex-Ancient Call) és Piet Sielck (később Iron Savior) hozta össze (utóbbi több dalban is társszerző volt, amelyek később a Helloween EP-n és a Walls of Jericho-n jelentek meg, de minden kreditet Kai Hansen-nek adtak), majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Ingo Schwichtenberg dobos (R.I.P.), valamint Markus Grosskopf (ex-Blast Furnace) basszusgitáros.
Ezeknek az időknek a termékei voltak a Murderer, az Iron Savior, a Gorgar, a Metal Invaders, a Save Us és a Victim of Fate című nóták, valamint az első Gamma Ray-album, a Heading for Tomorrow egyes részei. Aztán jött a névváltoztatás Second Hell-re, majd Iron Fist-re (utóbbi néven egy demót is rögzítettek 1983-ban), hivatalosan pedig akkor lettek Helloween, amikor 1983-ban Piet Sielck elhagyta a csapatot, átadva a helyét Michael „Weiki” Weikath gitárosnak (ex-Powerfool), aki többek között a How Many Tears, valamint a Sea of Fears korai verzióit tette be a közösbe. Kai szerint azért választották a Helloween nevet, mert „Halloween csak egyszer van egy évben, de Helloween-ed minden nap lehet.”
Ettől a ponttól kezdve „szakadt Kai nyakába” az énekesi teendők ellátása. A négyes 1984-ben a Death Metal demóval jelentkezett, rajta a Metal Invaders-szel és az Oernst of Life-fal. Ezt követte a Death Metal válogatás (rajta ugyanezzel a két nótával és egy Noise Records-os szerződéssel a zsebükben), 1985 áprilisában pedig a Helloween EP került a piacra. Lehet, hogy nem értetek velem egyet, de szerintem sokan nem voltak felkészülve arra, hogy mi következik be ugyanazon év decemberében, egészen pontosan december 1-jén.
Felvételek: 1985. szeptember-október, Nyugat Berlin, Music Lab stúdió, Harris Johns producerrel.
Dalok, végeredmény: Mit lehet erre mondani? Miután egy szimplán tökéletes, töltelékektől mentes anyagról beszélünk, amit mindenki ismer, sőt, kötelező jelleggel ismernie kell, nem érdemes felesleges szócséplésbe bocsátkoznom. Legyen elég annyi, hogy kortársait mind intenzitás, mind dalszerzés tekintetében, és úgy en bloc mindenben maga mögé utasította, lepipálta a lemez. A London Bridge Is Falling Down című gyermekdalon alapuló intrót követően (habár a banda szerint a téma a Halloween III: Season of the Witch című film Happy Happy Halloween-jéből származik) berobbanó, mára ikonikussá, a metaltörténelem egyik abszolút klasszikusává nemesedő Ride the Sky-jal kezdődő album azt jelzi, hogy Hansen-ék komplexebben, sokrétűbben, összetettebben állnak a dalszerzéshez, mint az akkori speed csapatok bármelyike. Már itt muszáj megjegyezni, hogy Markus Grosskopf radírozó futamai tökéletesen kidomborodnak, hangszerét nem keverték el/le a süllyesztőbe, tulajdonképpen a basszustémák a riffekkel egyenértékűek.
Gyakorlatilag non stop gyorsvonatként halad az album, itt-ott lassabb témákkal (Reptile, Gorgar) fűszerezve, míg a Guardians-ban némi Iron Maiden-hatás mutatkozik meg. Phantoms of Death, Metal Invaders, Heavy Metal (Is the Law), How Many Tears (benne a középkori jellegű betétekkel) – az ultimatív, hibátlan metal alkotás gyöngyszemei. Ez az a korong, amely ugyanúgy szólt a dallampártiakhoz, mint a sebesség-orientált rajongókhoz, egyik tábor sem találhatott rajta fogást.
A kilenc dalcsodából hármat Hansen, hármat Weikath jegyzett, a többi hármon pedig testvériesen megosztoztak. Az már más lapra tartozik, hogy a lemez megjelenését követően Kai Hansen feladta az éneklést, hogy csak a gitározásra koncentrálhasson. A banda alapvetően Ralf Scheepers-t (Tyran’ Pace) nézte ki magának, mint új frontembert, ám ő visszamondta az ajánlatot, és a régóta fennálló pletykákkal ellentétben sohasem lépett fel a Helloween-nel.
Cél: Új szintre emelni, változatosabbá tenni az addig bejáratott, megismert paneleket.
Koncertek: 1986. február 1.-től szeptember 7.-ig népszerűsítették élőben a lemezt, elsősorban hazájukban, ezt spékelték meg négy holland, két belga, egy angol és egy dán koncerttel.
Folytatás: Tudjuk jól, hogy igazából Michael Kiske csatlakozásával érték el népszerűségük csúcsát, a Keeper of The Seven Keys 1-2. hozta meg számukra az áttörést. Számomra a Live in the U. K. volt az utolsó, igazi Helloween-kiadvány. Tudom, ez legyen az én bajom.
Hatás, konklúzió: A maga nemében nincs párja a műnek, senki és semmi nem tudja megszorongatni, de még a nyomába érni sem. Hatott-e az alkotás a Hammerfall-ra, a Stratovarius-ra, a Nocturnal Rites-ra, vagy a Stormwarrior-ra? Hogy a viharba ne! Egy örök példamutató és irányt adó klasszikus, amelyet lehetetlenség lefőzni vagy megismételni. Ez talán még az egykori elkövetőknek sem sikerült.
’88 Kisstadion, brutál sz@r hangzással…de az érzés, az élmény…az örök…
Nagyon sokáig ez volt az első számú kedvenc Helloweenem a mini-albummal együtt. Én ezt a korszakot csak Ride the Sky korszaknak hívom a mai napig.
Tiszta energiabomba mindegyik szám. Egyszerre kemények, vadak, dinamikusak, gyorsak (kivéve a 2 középtempós szám), de mégis dallamosak – dallamosak? Olyan fogós dallamokkal rendelkeznek, hogy egyből megragadnak az agyban. Még az ikergitár-szólók meg a riffek is fogós dallamosak, és léggitározásra késztetik az embert.
Ha a lemez erőmű lenne, akkor legalább 3 Paksi Atomerőműnek felelne meg. 🙂
Sokan hasonlították az akkori kritikákban egy felturbózott Iron Maidenhez. Mintha a korai kemény Thrash Metalt játszó Metallicát kereszteznénk a Maidennel. És valljuk meg őszintén: ebben van is igazság: mind a Maiden, mind a Metallica a legnagyobb, legjelentősebb, és zeneileg legprofibb zenészekből álló Metal zenekarok (voltak már akkor 1985/86-ban is). Egy kezdő zenekar első nagylemezét hozzájuk hasonlítani és velük párhuzamba hozni a legnagyobb dícséretnek és elismerésnek számított már akkor is, és még ma is. És ez a lemez tényleg ugyanabban a ligában játszik mint a Maiden és a Metallica klasszikus hőskorszakbeli lemezei – és velük teljesen egyenrangú.
Őszintén bevallom, hogy nagyon sokáig a Helloween visszatérése alatt nem a Keeper lemezkhez való visszatérésre vágytam, hanem a Ride the Sky korszakhoz.
Keménységben a Jerichoval a Dark Ride és a 7 Sinners vannak egy csoportban – keménységben, de nem sebességben. Azok már lassabbak (érdekes, hogy a 7 Sinners lemeznek a Speed Metal nótái csupán maxikra kerültek csak fel, illetve bónusz változatként kerültek fel digi-pack meg japán kiadásra). Egy Escalation 666 vagy egy Mirror Mirror Doom Metalja, lassú málházos vészterhes hangulata van olyan kemény mint a gyors Ride the Sky. Vagy az Are You Metal? közepén hiába van egy blast beat (igen, blast beat egy Helloween számban!!!), de a szám egésze mégsem olyan gyors mint a Ride, de a lassabb tempó ellenére mégis ugyanolyan kemény. A Deris korszakbeli legkeményebb számuk sajnos nagylemezre nem került fel: Madness of the Crowds (csak maxira meg japán bónuszként). És számomra ez ugyanolyan nagy kedvenc mint a Ride, a Guardians, a Heavy Metal the Law, Metal Invaders vagy a How Many Tears.
Ezt csak azért említettem meg, mert a Tökfejeknek csak ez a 2 lemeze ért fel keménységben (keménységben, de nem sebességben) a Walls of Jerichohoz.
Egy örök klasszikus, ami megváltoztatta a zenei világot és megmutatta, hogy lehet nagyon kemény és energikus zenét játszani fogós dallamokkal és maximális hangszeres tudással. És a Metal keményebb stílusait megilleti ugyanaz a zenei elismerés mint más zenei stílusokat.