Tízen Túliak Társasága

Nem szeretek év végi rangsorokat készíteni. 🙂 Egyrészt úgy gondolom, nem igazán lehet összevetni, mondjuk, egy doom-lemezt egy thrash-albummal. Másrészt az aktuális hangulatomtól függően egyszer az egyik tetszik jobban, máskor viszont a másik. Legszívesebben azt mondanám: „ebben az évben – anélkül, hogy sorrendbe állítanám őket – ez a tíz album tetszett a legjobban”. De hát a szabály az szabály, év végi Top 10-emnél ott lesznek a helyezések a lemezcímek előtt.

Nem úgy a Tízen Túliak Társaságánál. Hogy kiket hívok így? (Az idősebbek még emlékezhetnek, a ’80-as években ment a tévében ilyen címmel egy műsor kamaszoknak.) Az elmúlt hónapokban a zenei túlkínálat kapcsán hangzott el kommentként: bár évente több ezer album jelenik meg, jó, ha 30 olyan alkotás van köztük, amelyikkel a zenészek maradandót alkottak, amelyet később is szívesen előveszünk meghallgatni. Az általam megismert idei anyagok esetében is pontosan ez a helyzet: ahogy zajlott nálam a Top 10 selejtezője, és szűkítettem a kínálatot, első körben kereken 30 lemez akadt fenn a rostán. Közülük logikus módon azok tartoznak a TTT-ba, amelyek kiszorultak az első tízből.

Na, közöttük már nem állítanék sorrendet. Persze vannak, akik szorosan ott lihegnek az élmezőny nyomában, mások kevésbé veszélyeztették a topligások pozícióját. Legtöbbjük kellemes meglepetéssel szolgált, azonban olyan album is akad ezen a listán, amelyik érzésem szerint gyengében sikerült, mint a csapat azt megelőző alkotása, azonban így is ott a helye az idei év emlékezetes alkotásai között.

Nem mennék végig rajtuk egyenként, mindössze két lemez említenék meg név szerint. Éppen csak kiszorult az elitből, és így 11. a Candlemass The Door to Doom-ja. Nekem nagyon bejön a csapatba visszatért Johan Längquist orgánuma, és van néhány zseniális nóta az albumon, viszont olyan dalok is akadnak, amelyeket ezeknél jellegtelenebbnek (némileg üresjáratnak) érzek.

Az utolsó, 30. helyre pedig a két bőgős, Frank Bello és Dave Ellefson projektje, az Altitudes & Attitude idei lemezét, a Get It Out-ot rangsoroltam. Nem igazán az én zeném, túl sokszor hallom ki belőle a Foo Fighters-t, viszont el kell ismernem, hogy gyakorlatilag hibátlan dalcsokor, óriási slágerek gyűjteménye, és Bello is nagyon jól énekel rajta.

Valamennyi lemezt ajánlom meghallgatásra, nálam (természetesen a Top 10-zel együtt, amiről néhány hét múlva, kollégáimmal közösen adok majd számot) ezek az alkotások jelentik a 2019-es termés krémjét. Íme, a lista, a demokratikusság jegyében abc-sorrendben:

Acid Reign: The Age of Entitlement
Altitudes & Attitude: Get It Out
Candlemass: The Door to Doom
Cult of Sorrow: Invocation of the Lucifer
Diamond Head: The Coffin Train
Flotsam and Jetsam: The End of Chaos
In Flames: I, The Mask
John Garcia: John Garcia and the Band of Gold
Mustasch: Killing It for Life
Nebula: Holy Shit
Overkill: The Wings of War
Possessed: Revelations of Oblivion
Sacred Reich: Awakening
Septris: Legacy
Slough Feg: New Organon
Suicidal Angels: Years of Aggression
Tanith: In Another Time
Thronehammer: Usurper of the Oaken Throne
Timo Tolkki’s Avalon: Return to Eden
Warg: Dark Tales

A cikk szerzője: Coly 895 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*