Sarke: Gastwerso (2019)

Már jó néhány hete tervezem ennek a cikknek a megírását. Annál is inkább indokolt az iromány létrejötte, mert most – némileg rendhagyó módon – nemcsak a címben szereplő lemez miatt szeretnék szót kérni, hanem egyfajta tiszteletadásnak is szánom ezeket a sorokat a banda munkássága előtt. Nálam ugyanis egyértelműen ők nyerték el „AZ IDEI ÉV MEGLEPETÉSCSAPATA” díjat. Jóllehet, a legfrissebb album már a hatodik a 2009-es debütálásuk óta, én csak most találkoztam velük, illetve a zenéjükkel. (Itt szeretnék újfent köszönetet mondani „MetalBéci” barátomnak, akit akár metalzenei dealer-emnek is nevezhetek. Mint jó néhány másik idei újdonságot, ezt az anyagot is az ő ajánlására hallgattam meg körülbelül egy hónapja. KÖSZI, BÉCI!)

A Sarke-ről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy néhány másik, nevesebb bandában játszó zenész közös projektjéről van szó. A tagok közül talán a legismertebb Nocturno Culto a Darkthrone-ból, aki itt csak énekel, a gitáros Steinar Gundersen (ICS Vortex, Satyricon), a banda alapítója, basszerosa és egyben névadója pedig egy Sarke művésznevű fazon (Thomas Berglie).

Bár az új albumot hatan rögzítették, ma már csak négy muzsikus, Sarke, Gundersen, Nocturno Culto és Anders Hunstad billentyűs alkotja a csapatot

A zenéjük műfaji meghatározása elé mindenképpen odakívánkozik az „újító”, más szóval „avantgárd” jelző. Aztán hogy ezt ki mivel egészíti még ki (black, dark, vagy a tököm tudja, milyen metal), azt mindenki döntse el maga. De tény, hogy ez a zene mind hangulatában, mind muzikalitásában már első hallásra is eltér a szokványos trendektől. Különösen igaz ez az új lemezre. Legfőbb hatásként a Celtic Frost jut eszembe róluk. Főleg a korábbi lemezeiken jó pár szám igencsak hajaz a legendás svájci trió produkcióira, ami elsősorban a T. G. Warrior-osan hörgő énekhangnak és szövegverselésnek köszönhető. De ez nálam ebben az esetben abszolút pozitívumnak számít. Mivel Tom mester mostanában nem halmoz el bennünket új zenékkel, így számomra kellemes meglepetés volt ez a szellemiségében és művészi mivoltában is hasonló muzsika, amit a Sarke játszik.

A Gastwerso-n elég jelentős szerep jut a szintetizátornak. A Mausoleum című dal például pont a szintis díszítéseknek köszönhetően számít nálam a lemez egyik csúcspontjának. De a két nótában (Endles Wait, Cribs Hand) is feltűnő, kiváló női ének is igencsak megdobja az anyag művészi színvonalát. Mint az majd látható is lesz, év végi Top 10-es listámon is stabil helyet kapott ez a rendhagyó album. Semmilyen eget verő zenei megoldásokra nem kell számítani, itt inkább az egyszerű, de mégis megragadó témáknak jut a főszerep. Ötletesek és egyáltalán nem egysíkúak az új lemez dalai. Ebben a tekintetben a 2016-os Bogefod és a 2017-es Viige Urh szerintem sokkal több Celtic Frost-os részt tartalmaz, és talán pont ezért ezeket egy kicsivel többet is hallgatom, mint az új anyagot. Egyszerűen zseniális lemezek! A hozzám hasonló, egykori CF-fanoknak szerintem kötelező hallani a norvégoknak legalább az utolsó három albumát! 🙂

Nem szaporítva tovább a szót, a Sarke tehát mostantól a kedvenc bandáim egyikévé avanzsálódott. Egy kissé pikáns, nem a megszokott ízekkel bíró ínyencfalatokra számítson, aki belekóstol ebbe a muzsikába. Jó étvágyat hozzá! UFF!

A cikk szerzője: Sipy53 további cikk
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*