Házigazdaként nyilván teljesen más szemmel látom a szombati rendezvényt, mint annak vendégei, de ez is egyfajta nézőpont (a kulisszák mögül), ti pedig, gondolom, kommentben majd hozzáteszitek a magatokét. 🙂
Ahogy a Rattle Inc.-t is elsősorban magunknak írjuk, úgy a rendezvényeinket is a saját szórakoztatásunkra, okulásunkra hozzuk tető alá, és örülünk, ha ezzel másoknak is a kedvére teszünk. Minthogy eddig csak köszönő és elismerő üzeneteket kaptunk, úgy gondolom, a mostani olvasótalálkozónk, ami sorrendben már a nyolcadik volt, nem sikerült rosszul. Többen jöttünk össze, mint eddig bármikor, és bár ez a felfokozott érdeklődés mindenekelőtt a fellépő Slogan zenekarnak szólt, remélem, mi is hozzá tudtunk valamit tenni a buli sikeréhez.
2016. december 20-án újraindult lapunk harmadik születésnapját ünnepeltük ezen az estén, amihez egy remek partnert sikerült találnunk Valachi Attiék személyében, akik ráadásul egy egészen különleges meglepetéssel készültek: a jelenlegi kvintett mellett két egykori tag, Valachi László énekes és Márkus „Messer” Attila basszusgitáros is színpadra lépett. Sőt, most szombaton annak is tanúi lehettünk, aminek az együttes történetében még sohasem: több dalban is egyszerre állt a reflektorok fényében a két frontember, Rön és Laci. (Sőt, a két bőgős is, hiszen egy idő után Messer a dobcucc mellé húzódott vissza, várva, hogy ismét rá kerüljön a sor.)
Na, de ugorjunk vissza a „film” elejére, hiszen az est a már megszokott pódiumbeszélgetéssel indult. Négy zenész, Juhász Rob, Horváth Endre és a Valachi testvérek válaszoltak kérdéseimre (egy idő után pedig a nézőtérről Messer is csatlakozott hozzájuk). Szimpatikus volt, hogy a legfontosabb témákkal kapcsolatban mindannyian elmondták a véleményüket, és hogy bár egy „meg nem értett” zenekar tagjai ültek mellettem, láthatóan mindannyian elfogadták, hogy alkotói függetlenségük megőrzése milyen kompromisszumokkal jár, és hogy a felvezetőmben velük kapcsolatban említett humor továbbra is jellemző rájuk.
Jó híreket is halhattunk tőlük, de ezekről, ahogy sok minden másról is, a beszélgetésünkből készülő cikkben (interjúban) olvashattok majd részletesen. Ami viszont meglepett, hogy a pódium-performansz végén a közönség részéről egyáltalán nem érkeztek kérdések. Talán túl sokan voltuk… Többen is régi Slogan-es emlékeket elevenítettek fel, ahogy egyébként az egész estére erősen rányomta bélyegét a nosztalgia.
Ezután Zozzie zavarta le – törzsolvasónk, Bodnár Zsófi segítségével – a tombolasorsolást. A Metal Ör Die Records, a Slogan, valamint Sipy kollégánk és Zozzie felajánlásainak köszönhetően (bocs, ha valakit kihagytam volna a felsorolásból!) bakelit lemez, számos CD, pólók és hátfelvarró talált perceken belül gazdára. Apropó, felvarró: ha nem is mutatkozott irántuk túl nagy igény, végre sikerült közszemlére tennünk az egykori Hunky Punky üzlet meglepő épségben megmaradt készletét, szám szerint hat „darázsgatyát” és kereken negyven hátfelvarrót.
Mielőtt még a zenészek a húrok közé csaptak volna, Messer szólaltatott meg egy régi Slogan-fanatikust, aki máig őrzi a csapat Forgotten Moods-kazettájának dedikált példányát. (Vannak még köztetek ilyenek? Gondolom, igen.)
A zenekar jól szólt élőben, és különösen a régi nóták hamar beindították a csapat évtizedek óta hűséges rajongóit. Az új album dalai pedig a fiatalabbakat: hat-hét tizenéves srác ugrálta, pogózta végig mellettem az olyan dalokat, mint a megújult Béke, szeretet, anarchia, a Kapukód vagy a Vöcsök. A koncert után meg is említettem Endrééknek, hogy mennyire vevő az ifjabb generáció a produkciójukra. „Ja, a fiaink és a barátaik voltak azok” – válaszolták. 🙂
Na, de amikor Robiék rákezdtek a Slayer-től a Hell Awaits-re, az öreg thrasherek pulzusszáma is megemelkedett. A másik csúcs számomra az Art of Ego tökéletes prezentálása volt, plusz, amit már említettem, a katarzishoz nagyban hozzájárult a régi Slogan-muzsikusok csatlakozása a jelenkori felálláshoz. Tényleg történelmi pillanat volt. Ami pedig már csak hab a tortán, hogy a fiúk ebben az egy órában tényleg maximálisan odatették magukat – beszéljünk akár a ritmusszekció precíz és komplex alapozásáról, Juhász Rob szigorú riffjeiről vagy az énekesek nagy átéléssel előadott produkciójáról.
Endriske pedig ez alkalommal is csúcsformában volt: eksztatikus grimaszai, táncmozdulatai a zene maximális átéléséről tanúskodtak. Ahogy Rön, úgy ő is lelépett a „küzdőtérre”, elvegyült az első sorok nézői között, ezzel is elmosva a határvonalat a zene teremtői és befogadói között. Az egész buli nagy élmény volt, mindannyiunk nevében köszönet érte a Slogan-nek!
Miről nem írtam még? Volt finom szülinapi tortánk, ami az utolsó morzsáig elfogyott. Ami pedig külön öröm számomra, hogy szerkesztőségünk tagjai közül kilencen is megjelentünk az eseményen. Végül is a mi szülinapi partink volt… Első ízben jött össze, hogy egyszerre volt jelen egy ilyen rendezvényen soproni, hévízi és mezőkövesdi kollégánk. Köszi, hogy eljöttetek!
Érdekes volt látni, hogy a bulink este 11 után hogyan oldódik bele a Robot kazamatarendszerében tartott egyéb zenés társasági programok forgatagába, hogyan lesz körülöttünk egyre több az ismeretlen arc. Képletesen, mintha nem elvágták, hanem szépen lekeverték volna a koncertet záró szám végét, kapcsolták volna fel szép fokozatosan a világítást és széledtek volna szét észrevétlenül az est résztvevői…
Leave a Reply