„Mindig sokkal több dal születik, mint amennyi lemezre kerül”

Levélváltás Oláh Zsolttal, a Remorse gitárosával – 2. rész

2000-ben jelent meg a Sötétség című CD. Hogyan kerültetek a Hungarotonhoz? Akkoriban nem volt jellemző, hogy egy metal zenekart szerződtessen a kiadó. Milyen tapasztalataitok voltak a hazai viszonylatban nagy kiadóval? A ténykedésük közrejátszott abban, hogy a nagylemez után újabb öt évig csak demóztatok?

A tagcserék után újra előkerült Sinka Robi, aki a kezdetekkor a zenekar menedzsere volt. Ő világított a szemünkbe minden nagyobb buli előtt zseblámpával, hogy szokjuk a színpadi fényeket… 🙂 Az ő munkájának köszönhető ez a hungarotonos megjelenés. Igen sok helyre eljutottunk, rengeteg koncertünk volt, és olyan helyeken reklámozták az anyagot, amiket mi önerőből nem tudtunk volna megoldani. Viszont a CD akkoriban elég drága volt a metal zenekarok albumaihoz képest… Sosem hajtottuk nagyon az új albumokat, amit észre is lehet venni. 🙂 Az okokat nem is igazán tudom. Sok CD-t, kazettát adtunk el a koncertjeinken, de szerintem a Hungarotonnak ez azért kevés lehetett.

A Sötétség CD-ből várható újrakiadás? Azért kérdezem, mert a lemezt az egyik legnagyobb aukciós oldalon 40 euró körüli áron találtam meg, tehát mára sajnos az ezzel üzérkedők kedvelt terméke lett.

Úgy tudom, hogy lehet még kapni. Eredetileg sem volt olcsó, a mai árakhoz képest főleg nem, hiszen már a nagy csapatok is ezer forintos lemezeket adnak ki…

A 2000-es évek elejét a folyamatos tagcserék határozták meg. Emlékszel még arra, hogy kik játszottak akkoriban a zenekarban? Mi a véleményed az ebben az időszakban rögzített két demóról?

Olyan sok tagcsere azért nem volt… 🙂 Az eredeti tagságból Boci és Dzsoto (István Zsolt) még 1997-ben családot alapított. Ekkor érkezett István Péter és István Miklós. Petike ugye Dzsoto testvére. Aztán Micu (István Miklós) felesége úgy döntött, hogy nem díjazza a hétvégi koncerteket, így jött Sípos Zoli bőgőn. Ebben a felállásban rögzítettük a Sötétség lemezt. Ezek után Kollár Jóska is családalapításra adta a fejét, így az eredeti tagságból csak én maradtam. Ekkor érkezett Zoller Gabi gitáron, majd Varga Laci mint énekes, aki ma már hírös politikus ember! 🙂

Velük készítettünk egy demót 2001-ben, amin szerintem nagyon jó dalok voltak, ma is szívesen hallgatom őket. Egy kicsit más stílus…. A Tom-Tom stúdióban rögzítettük, ahol előttünk Ákos, utánunk pedig Presser dolgozott… Megtisztelő volt, de egyben egy olyan pont is, ahol elgondolkodtam… Mindig is írtam dallamosabb számokat, de úgy éreztem, nem ez a helyes út. Emiatt a csapat szétszéledt. Mondjuk úgy, hogy zenei nézeteltérések miatt. Én pedig elkezdtem keresni az ország legnagyobb thrashereit!!!

Az újabb album találóan Harc! címmel jelent meg. A nagylemezről az akkori internetes fórumokon, illetve a szaklapokban lelkes kritikák sora jelent meg. Az albumot sokan – többek között jómagam is – a legjobb magyar nyelvű thrash metal lemeznek tartják. Mi a véleményed róla ennyi idő távlatából? Kik voltak akkoriban a fő dalszerzők? Hogyan került a zenekarba két felvidéki zenész? Honnan merítettetek ihletet a szövegekhez?

Nos, igen, szóval kerestem a vérthrashereket… Lalival már ezer éve ismertük egymást, mindig megfikázta a koncertjeinket és a gitározásomat – ez még ma is így van. 🙂 Összejárogattunk riffelni az általam dobgéppel összerakott témákra, aztán buliztunk, jól éreztük magunkat. Egyszer valahogy lekerült Kálmán is egy ilyen próbára. Ő a Morass-ban dobolt, evett és gitározott, ahogy éppen kedve volt… 🙂 Megpróbálkozott a témákkal, és szép lassan ráállt a keze. Dicséretére legyen mondva, hogy akkoriban majdnem minden nap gyakorolt. Lali nyilvánvalóan az ország egyik legjobb gitárosa, de ami fontosabb, hogy nagyon egy húron pendültünk. Ez most, a Kohó lemeznél is kiderült. Olyan riffeket írt, amelyek tökéletesen passzoltak az általam írt dalokba, pedig előtte nem is hallotta azokat. 🙂 Szóval, már hárman edzettünk.

Kriszék a Friday zenekarban pengettek, és a vendégeink voltak az egyik saját turnénkon. Utána is tartottuk a kapcsolatot, majd Krisz meghívott egy fesztiválra, ahol egy Remorse-dalt is játszottak az Álmatlanság lemezről, én pedig elmentem vendégpengetni, és Fernet-et inni Kofolával. 🙂 Igen jól összebarátkoztunk, Krisz személyében megismertem Közép-Európa egyik legfanatikusabb vérthrasherét. A Szigetre már együtt mentünk, és ott beszéltük meg vele és Gabyval, hogy a következő évben már mint Remorse fogunk pengetni. Így is lett. A Slayer után játszottunk, hajnali 4 órai kezdéssel.

A Harc! lemez nagyrészt ez én dalaimból és Lali riffjeiből állt össze. Én ugyanis komplett dalokat írok, amikbe Lajos néha belebonyolított, hogy ne legyen már bennük olyan kevés hang. 🙂 Én pedig az ő riff-orgiáit szelídítettem dalokká. Képes volt tíz percig riffelni úgy, hogy refrénnek nyoma sem volt. 🙂 Erre az egyik legjobb példa a Ha lesz még folytatás: Lajos-riff, Zs-refrén. 🙂

Ami a legfontosabb, hogy készítettünk egy háromszámos demót, és utána folyamatosan koncerteztünk, játszottuk az új dalokat és pár régit is. Vagyis a Harc! lemezfelvételére már úgy érkeztünk, hogy előtte élőben szétjátszottuk a számokat. A szövegek teljesen közösen készültek, rajtam kívül Pati, Róm Gaby és Krisz is hozott ötleteket. Úgy érzem, hogy Remorse-os témák születtek, thrasher-szövegekkel.

A véleményem pedig annyi, hogy jó időben voltunk jó helyen, és igen erős volt a csapat. Zeneileg nagyon egy irányba mentünk, ami egy jó irány volt.

Az eddigi utolsó album kiadására 2008-ban került sor. A D.Ü.H. az előző lemez irányvonalát követte, néhol még annál is durvább dalokkal. Hol készültek a felvételek? Milyen volt a visszhangja a CD-nek?

A felvételek ugyanúgy a Denevér stúdióban készültek. Lehet, hogy egy kicsit mérgesebb voltam abban az időszakban… 🙂 Sajnáltam, hogy szétesett az előző felállás (Krisz, Lali és Gaby is külföldre ment), de a magánéletem is káosz volt. Jött Igor, Söme és Vince, majd a lemezfelvétel előtt Parola, de a Remorse pályafutása mindig erről szólt: nyomjuk ezerrel, közben viszont meg kellene élni valahogy… Furcsa, de sosem került olyan ember ebbe a csapatba, akinek ez nem jelentett volna gondot.

Amennyire tudom, a lemez visszhangja elég jó volt, de változott a világ, a CD-k helyett az internet kezdett előtérbe kerülni. Viszont ez a felállás több mint tíz évig stabilan működött; igaz, hogy a koncerteken kívül mással nem is foglalkoztunk. 🙂 Bőgőfronton volt csak változás: Söme a D.Ü.H. felvételeinél szállt ki, érkezett Csabka, aki felpengette a lemezt, de sajnos túl büdös volt a western csizmája, így jött pár buli erejéig Gáti Sanyi, majd barcikáról Pecer. Azért mégiscsak megfordult egy pár ember a csapatban, vazze… 🙂

Te mint fő dalszerző melyik albumot tartod a zenekar legjobbjának?

Mivel mind a gyermekem, nem tudnék dönteni. Az In Versio nyers volt, még szalagra dolgoztunk, editálás nélkül. Büszke vagyok rá, hogy 1993-ban ezt fel tudtuk játszani. Az Álmatlanságra talán még büszkébb vagyok, ugyanezen okok miatt. Szalagra dolgozva, egy hét alatt vettük fel. Ma meg napokig kell gyakorolnom buli előtt némelyik dalt… 🙂

A Sötétség lemez stílusában egy kicsit kilóg a sorból, mégis sok olyan dal van rajta, amely talán a legtöbb emberhez eljutott, a dallamossága és persze a hungarotonos reklámok miatt. A Harc! a csillagok szerencsés együttállásnak köszönhető, A D.Ü.H, pedig a folytatása. Most talán az Álmatlanság a kedvencem, de ez mindig változik…

A 2008-as CD óta semmilyen hivatalos hanghordozóval nem jelentkeztetek, de koncerteken megmutattátok magatokat. Mi az oka a több mint egy évtizedes lemezmentes időszaknak?

Az elején már részletezett dolgok: öregszünk, időhiány, és hogy megakadt a kreatív folyamat. Annak viszont örülök, hogy továbbra is hívnak bennünket fesztiválokra, talán mert megbízható koncertbanda vagyunk… 🙂

Szorosan kapcsolódik a zenekarhoz az Ózd melletti községben, Arlón évente megrendezett Rockparty. Mikor indult, és hány alkalmat ért meg ez a rendezvénysorozat? Egyedül szervezted, vagy voltak segítőid? Várható még újabb fesztivál?

Eddig 23 buli volt, a tavalyi elmaradt a kemping átépítése miatt. 1991-ben volt az első, amit nagyrészt egyedül szerveztem, csak a technikai dolgokban akadtak segítőim. A jövő még kérdéses, éppen a napokban beszélgetünk róla.

Egy régi interjúban említetted, hogy a lemezmentes időszakokban szinte mindig készültek új dalok, amelyek nem lettek stúdióban rögzítve, így lényegében a csapatnak annyi „elveszett” lemeze van, mint ahány ténylegesen megjelent.

Igen, ez így van. Szerencsére mindig sokkal több dal születik, mint amennyi lemezre kerül, talán majd ha nyugdíjas leszek, ezeket is felveszem. 🙂 Próbatermi és dobgépes verzióban amúgy mind fel van véve.

A végére néhány személyes kérdés. Kisgyermekes, dolgozó családapaként a Remorse mellett esetleg más hobbira is jut időd?

Igen, mindig is aktív embernek tartottam magam. Tizenöt éves korom óta megy a zenekarosdi, mellette aktívan sportoltam is. Asztaliteniszben az NB III-ig jutottam. A munka és a zenekar mellett öt évig jártam fősulira. Ez az időszak úgy nézett ki, hogy hétvégenként suli Egerben, onnan koncert, majd vissza Egerbe, átöltözés, aztán suli vagy vizsga. Bírtam a kiképzést… 🙂 Jelenleg horgászversenyekre járok, a munkám mellé kell egy kis kikapcsolódás. 2017 januárja óta az Ózdi Muzeális Gyűjtemény vezetője vagyok. Időnként ez is elég pörgős dolog tud lenni… 🙂 Viszont a családom az első, és nagyon élvezem, hogy ha ilyen idősen is, de van egy kislányom és már egy kisfiam is. Igyekszem a lehető legtöbb időt velük és a párommal tölteni.

Rajongóként követed még az újabb thrash-csapatokat? Mi volt az az utolsó friss thrash-anyag, amire felkaptad a fejed?

A külföldi csapatok közül a Havok volt az, ami nagyon betalált nálam. A dob félelmetes náluk. Itthon pedig az Archaic-os thrashvérek tolják nagyon jól; másképp közelítenek a dalokhoz, mint mi, de profi a végeredmény. A friss dolgokkal viszont egy kicsit le vagyok maradva. Nagy főhajtás jár a Moby Dick-nek is; hihetetlen, hogy még ma is ilyen intenzitással nyomják.

Van abszolút kedvenc albumod?

Death Angel: Act III., Exodus: Bonded by Blood, Megadeth: Rust in Peace, de mondhatnám az összes régi klasszikus thrash-lemezt. Az Annihilator-t hallgatva mindig el akarom adni a gitárjaimat… 🙂 Viszont sok kedvenc lemezem van, ami nem thrash: C.O.C.: Blind, D.A.D.: Riskin It All, Extreme-albumok, Beatles. Van bőven jó zene…

A mai magyar thrash csapatok közül kikre érdemes odafigyelni?

Sajna nem vagyok már teljesen képben. Esetleg az olyan fel-feltámadó régi bandákat ajánlanám, mint a Beyond vagy az Atomic. Várom, hogy hátha lesz egyszer Bedlam-buli is a demós dalokkal… 🙂

Van esetleg valami, ami kimaradt, de fontos megemlíteni?

Kálmán a magyarországi Fingosok Facebook-csoport elnöke. 🙂 De a legfontosabb a köszi mindenkinek, aki valaha segítette a munkánkat, volt valamelyik bulinkon, hallgatja a dalainkat és a thrashvérünkké vált. Ezer köszi, és reméljük, hogy lesz még folytatás… Rock

Nameless