Living Death: Vengeance of Hell (1984)

Így, 35 év távlatából elmondhatjuk, hogy a német metal színtérnek a ’80-as évek első felében felbukkant képviselőit a pár évvel korábban kialakult NWOBHM-mozgalom kihívóiként aposztrofálhatjuk. Ahogy Angliában, úgy Németországban is temérdek banda jött létre ugyanazon időben. Az is hasonlóság a két szcéna között, hogy nem volt centralizált, hiszen mindkét államban országszerte „terjedt el a vírus”, és az is törvényszerű volt, hogy elsősorban a nagyobb városokban indult be a metal-körforgás. London, Birmingham, Hamburg, Düsseldorf, majd gyakorlatilag mindkét ország teljes területét lefedte.

A Scorpions és az Accept sikerei, áttörése bebizonyította, hogy Németországban is van igény a kemény megszólalású zenékre, abszolút élet- és versenyképes a felhozatal, a teuton csapatoknak is van keresnivalójuk a szcénában. Különösen az Accept bizonyult megtermékenyítő hatásúnak, amelynek gyors dalai (Breaker, Burning, Fast as a Shark, Losers and Winners) tulajdonképpen egy új irányzat, a speed metal alapjait fektették le.

Az 1980-ban, Velbertben alakult Living Death az Accept-iskola egyik leglelkesebb tanulójaként tűnt fel. Az együttest Dieter Kelch basszusgitáros Reiner Kelch és Frank Fricke gitárosokkal, Thorsten „Toto” Bergmann énekessel és Frank Schubring dobossal alapította meg, és első lépésben, 1983-ban egy háromszámos demóval jelentkeztek. Ez volt az az időszak, amikor például Hamburgban a Running Wild, illetve a Grave Digger kezdte el egyre komolyabban venni ténykedését, Düsseldorfban a Warlock és a Warrant bukkant fel, Herne-ben létrejött az Avenger (később Rage-ként lettek ismertek), Wattenscheidben a Steeler bontott vitorlát stb.

A demót követően azonban tagcsere történt, ugyanis Frank Schubring Harald Lutze-nak adta át a stafétát, a bemutatkozó lemezen viszont már egy Eric nevű arc dobolt, kizárólag session jelleggel. (Elméletileg így öten készítettek egy pre-production demót 1984-ben). Pálya- és honfitársaikkal ellentétben a csapatot a belga Mausoleum Records szerződtette le (ők adták ki a Warlock-tól a Burning the Witches debütalbumot is), akik 1984 második felében dobták piacra a Vengeance of Hell-t. A felvételekre azon év májusában/júniusában, a bochumi Wahn stúdióban került sor, mégpedig Axel Thubeauville producer és Ralf Hubert zenei rendező segítségével, míg a keverésért Axel, Ralf és Frank Fricke feleltek. (Nem tartom kizártnak, hogy Hubert akkoriban fűzte be Frank Fricke-t és Reiner Kelch-et, hogy később csatlakozzanak hozzá a Mekong Delta-ba.)

Úgy vélem, ez (volt) az első, vegytiszta german speed metal korong, már csak azért is, mert itt nincsenek lassulások, lassabb témák, tempók, mint a Warlock, a Running Wild, a Grave Digger stb. bemutatkozó anyagain; egyazon fordulatszámon pörögnek, robognak végig a szerzemények. Na, jó, három kivétel azért akad: a mai napig nevetséges Night Light (én azóta sem tudok vele mit kezdeni), az instrumentális Labyrinth és a fenyegető hangulatú címadó tétel. Utóbbi nagyjából megelőlegezte a folytatást, ami például a Screaming from a Chamber-ben manifesztálódott a Metal Revolution korongon. Valamint a Riding a Virgin-ben lassítanak még, ebben galoppozós témák ütik fel fejüket.

You and Me, Living Death, My Victim, Heavy Metal Hurricane, Hellpike – kell-e hozzájuk különösebb kommentárt fűznöm? Nem hiszem. A gyors speed tekeréseket fogós dallamokkal szövik át a muzsikusok, a nóták felépítésében az „egyszerű, de nagyszerű” elve érvényesül, és ennek eredményeként egy korszakalkotó, klasszikus album született meg. Toto hangja abszolút a zenekar védjegyévé vált, mintha torkában Udo Dirkschneider és King Diamond hangszálai keverednének, totálisan egyedi orgánuma kiemelte a Living Death-t az akkori zenekarok tengeréből. Ellenben nem túl acélos hangzás párosult a végeredményhez, ettől függetlenül a csapatnak sikerült felhívnia magára a figyelmet, és akkori sztenderdekhez mérten egész jó eladásokat produkáltak.

Ezt követően már egy másik dobossal, Andreas Oberhoff-fal vették fel a Watch Out maxi-t és a Metal Revolution albumot, az Atomic Steif-fel készült Back to the Weapons EP-vel, illetve a Protected from Reality-vel viszont már a thrash-piacot célozták meg, és azokkal a kiadványokkal sem tévedtek. Úgy gondolom, hogy eddig tartott a csapat diadalmenete, a World Neuroses technikás megközelítésének (ezen Frank Fricke mint Fred szerepelt) már semmi köze nem volt a klasszikus Living Death zenei világához, majd az 1991-es, lényegesen megváltozott tagsággal rögzített Killing in Action megjelenése után be is dobták a törölközőt.

Az viszont elvitathatatlan, hogy korai időszakukkal (1987-ig) kultikus népszerűségre tettek szert, ugyanakkor egy nagyon alulértékelt formációról van szó, ahogy azt Sipy kollégánk egy korábbi cikkében (itt) kifejtette. „Papíron” a csapat napjainkban újra aktív, de ez legyen meglepetés…

A cikk szerzője: Dávid László676 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*