IV. Metal-X-Mass Évzáró Underground Fesztivál Karcagon

Idén is egy jó kis metal zúzdával búcsúztatja az évet az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Metal-X-Mass. A december 21-i bulin négy zenekar is fellép: a Decadence, a Vale Of Tears, a Ciszvagydesz és a Vissza. A helyszín a karcagi Hemó Club, a belépő pedig szerény 1000 Ft. Kapunyitás 18 órakor, az első koncert rá egy órával kezdődik.

Az est Facebook-eseménye: https://www.facebook.com/events/511061592793237/

Néhány szó a buli főszereplőiről, jórészt a saját tolmácsolásukban:

Decadence

A karcagi Decadence zenekar idén ünnepelte 20. születésnapját. Az év eleji tagcserét követően a tagság megszilárdult, és már belekezdtek a következő lemezanyag munkálataiba. 2017-ben jelent meg a banda harmadik nagylemeze Téveszmélet címmel. Programjuk nagy részét – a megszokott feldolgozások mellett – ennek az albumnak a dalai teszik ki.

Vale Of Tears

„Az elmúlt időszak rengeteg tagcseréje és koncertmentes időszaka után külön öröm számunkra, hogy ismét Karcagon, hazai közönség előtt léphetünk fel. Tesszük ezt abból kifolyólag is, hogy az utóbbi hónapok aktív próbái után ízelítőt adhatunk készülő, negyedik lemezünk dalaiból. Természetesen terítéken lesznek a régi dalok is. Rengeteg impulzus adja az üzemanyagot az új szerzemények írásához. Reméljük, hogy hamarosan megfelelő formába tudjuk önteni érzéseinket, élményeinket, hogy minél többször élőben és lemezen is tálalhassuk nektek igazi metal dalok és atmoszféra formájában.”

Ciszvagydesz

„A stílusunk az alter, pop, metal vonalon mozog, egy baráti megjegyzésből kifolyólag JazzStoner-t játszunk. Azóta van 14 nótánk, és több koncertet tudhatunk magunk mögött.”

Vissza

„Ebben az évben, feloszlásunk 10 éves jubileuma előtt tisztelegve állt talpra a Vissza -10 projekt, amelynek keretében a régi és az újabb idők dalaiból prezentál egy keresztmetszetet a klasszikus felállás.”

A cikk szerzője: Rattle Inc.160 további cikk
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*