Fates Warning: Night on Bröcken (1984)

Szeretem ezt a rovatot. Szeretek régi lemezekről megemlékezni, különösen úgy, hogy az adott hanghordozó megjelenésekor még csak köszönőviszonyban sem voltam a heavy metallal, azt sem tudtam, hogy „eszik-e vagy isszák”. Aztán nagyjából 1987 környékén én is csatlakoztam, és azóta életem meghatározó „elemévé”, amolyan életérzéssé vált ez a stílus.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a thrash metal vagy az US power metal nem alakulhatott volna ki a Brit Heavy Metal Új Hullámának (NWOBHM) aspiránsai nélkül. Az összes, a ’80-as években elindult, és valamilyen szinten komoly népszerűségre szert tevő „kemény kötésű” banda, például a Metallica, a Megadeth, a Slayer vagy az Anthrax mind-mind az európai szigetországból önmagába szívott hatásokat formálta önmaga képére. Ahogy tette ezt az 1982-ben, a connecticuti Hartfordban létrejött Misfit nevű zenekar is. Ez így önmagában még semmit nem mond, de ha hozzáteszem, hogy a csapat két évvel később már Fates Warning név alatt adta ki debütáló nagylemezét, már értelmet nyer a történet.

Joe DiBiase basszusgitáros, Steve Zimmerman dobos, Victor Arduini és Jim Matheos gitárosok, valamint John Arch énekes a „kallódó ember, aszociális egyén” név alatt hozták össze zenekarukat, és készítettek egy ’83-as próbatermi felvételt, valamint egy ’84-es demót, majd névcserére kényszerültek, gondolom, New York-i pályatársuk, Glenn Danzig együttese miatt. Ettől függetlenül az „új csapat” 1984-es demója még Misfit név alatt futott, azonban a Metal Blade Metal Massacre V. és a Roadrunner The Metal Machine válogatására már mint Fates Warning kerültek fel a Soldier Boy-jal.

Amit mindenképpen fontos tudni a bemutatkozó lemezről, hogy alapvetően egy demó, az első albumhoz készült, feljavított hangminőségű felvétel. Jim Matheos utálja ezt a korongot. Mindez azonban semmit nem von le az anyag érdeméből, még akkor sem, ha a megszólalása nem feltétlenül falbontó. A felvételekre hazai pályán, East Hartfordban, a The Gallery Recordings stúdióban került sor, mégpedig Doug Clark zenei rendező, illetve Bill Metoyer és Brian Slagel keverősök értő kezei alatt.

A címben felbukkanó Brocken/Bröcken avagy Blocksberg a Harz-hegység és egyben Észak-Németország legmagasabb pontja. A csúcs és környéke része a Harz Nemzeti Parknak. Különleges éghajlati adottságokkal és ennek megfelelő növény- és állatvilággal rendelkezik. Esetünkben azonban nem ez a fontos, hanem az, hogy a helyet folyamatosan a boszorkányokkal társítják (Walpurgis Night), a leghíresebb ilyen utalás Johann Wolfgang von Goethe Faustjában szerepel. A hivatkozás az eredeti frontborítón vált nyilvánvalóvá, de azt a terjesztés előtt leselejtezték. (Valljuk be, egy meselemezhez jobban illett volna.)

Mind akkori, mind mai füllel hallgatva az anyagot, az is nyilvánvaló, hogy a csapat Amerika válasza volt az Iron Maiden-re. Ennél közelebb senkinek nem sikerült kerülnie a Vasszűz munkásságához, és úgy gondolom, a csapat ennek tudatában inkább kihúzta magát, mintsem hogy szégyenkezett volna miatta. John Arch egy az egyben Bruce Dickinson-t idéző hangjától kezdve Jim Matheos és Victor Arduini riffjein, szólóin keresztül a Joe DiBiase/Steve Zimmermann alkotta ritmusszekció játékával bezárólag (a basszus uralja a hangzást) minden a Piece of Mind album szeretetéről szól (a Powerslave ezzel a koronggal egy időben, ugyancsak szeptemberben látott napvilágot), amit az is jól jelképez, hogy a korai időszakban rendszeresen játszották a Flight of Icarus feldolgozását.

Iron Maiden „worship” ide vagy oda, a Buried Alive, a Kiss of Death, a Damnation vagy a Soldier Boy egy klasszikus, örök érvényű korongot eredményeztek, ahogy egy epikus hangvételű szerzemény (Night on Bröcken), valamint egy instrumentális darab (S.E.K.) is helyet kapott az albumon. Fontos megjegyezni, hogy a dalszerzés oroszlánrészét az Arch/Matheos páros vállalta magára, Victor Arduini mindössze két nóta megkomponálásában működött közre.

Egy évvel később a The Spectre Within azonban már „más húrokat pengetett”: azzal az anyaggal lépett rá a csapat a komplexitás útjára, és vált a később formálódó, kialakuló progresszív metal irányzat egyik alapcsapatává, zászlóshajójává. Ami viszont biztos és elvitathatatlan, hogy Matheos-ék a későbbiekben tekintélyt parancsoló diszkográfiát építettek fel.