Fates Warning: Night on Bröcken (1984)

Szeretem ezt a rovatot. Szeretek régi lemezekről megemlékezni, különösen úgy, hogy az adott hanghordozó megjelenésekor még csak köszönőviszonyban sem voltam a heavy metallal, azt sem tudtam, hogy „eszik-e vagy isszák”. Aztán nagyjából 1987 környékén én is csatlakoztam, és azóta életem meghatározó „elemévé”, amolyan életérzéssé vált ez a stílus.

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a thrash metal vagy az US power metal nem alakulhatott volna ki a Brit Heavy Metal Új Hullámának (NWOBHM) aspiránsai nélkül. Az összes, a ’80-as években elindult, és valamilyen szinten komoly népszerűségre szert tevő „kemény kötésű” banda, például a Metallica, a Megadeth, a Slayer vagy az Anthrax mind-mind az európai szigetországból önmagába szívott hatásokat formálta önmaga képére. Ahogy tette ezt az 1982-ben, a connecticuti Hartfordban létrejött Misfit nevű zenekar is. Ez így önmagában még semmit nem mond, de ha hozzáteszem, hogy a csapat két évvel később már Fates Warning név alatt adta ki debütáló nagylemezét, már értelmet nyer a történet.

Joe DiBiase basszusgitáros, Steve Zimmerman dobos, Victor Arduini és Jim Matheos gitárosok, valamint John Arch énekes a „kallódó ember, aszociális egyén” név alatt hozták össze zenekarukat, és készítettek egy ’83-as próbatermi felvételt, valamint egy ’84-es demót, majd névcserére kényszerültek, gondolom, New York-i pályatársuk, Glenn Danzig együttese miatt. Ettől függetlenül az „új csapat” 1984-es demója még Misfit név alatt futott, azonban a Metal Blade Metal Massacre V. és a Roadrunner The Metal Machine válogatására már mint Fates Warning kerültek fel a Soldier Boy-jal.

Amit mindenképpen fontos tudni a bemutatkozó lemezről, hogy alapvetően egy demó, az első albumhoz készült, feljavított hangminőségű felvétel. Jim Matheos utálja ezt a korongot. Mindez azonban semmit nem von le az anyag érdeméből, még akkor sem, ha a megszólalása nem feltétlenül falbontó. A felvételekre hazai pályán, East Hartfordban, a The Gallery Recordings stúdióban került sor, mégpedig Doug Clark zenei rendező, illetve Bill Metoyer és Brian Slagel keverősök értő kezei alatt.

A címben felbukkanó Brocken/Bröcken avagy Blocksberg a Harz-hegység és egyben Észak-Németország legmagasabb pontja. A csúcs és környéke része a Harz Nemzeti Parknak. Különleges éghajlati adottságokkal és ennek megfelelő növény- és állatvilággal rendelkezik. Esetünkben azonban nem ez a fontos, hanem az, hogy a helyet folyamatosan a boszorkányokkal társítják (Walpurgis Night), a leghíresebb ilyen utalás Johann Wolfgang von Goethe Faustjában szerepel. A hivatkozás az eredeti frontborítón vált nyilvánvalóvá, de azt a terjesztés előtt leselejtezték. (Valljuk be, egy meselemezhez jobban illett volna.)

Mind akkori, mind mai füllel hallgatva az anyagot, az is nyilvánvaló, hogy a csapat Amerika válasza volt az Iron Maiden-re. Ennél közelebb senkinek nem sikerült kerülnie a Vasszűz munkásságához, és úgy gondolom, a csapat ennek tudatában inkább kihúzta magát, mintsem hogy szégyenkezett volna miatta. John Arch egy az egyben Bruce Dickinson-t idéző hangjától kezdve Jim Matheos és Victor Arduini riffjein, szólóin keresztül a Joe DiBiase/Steve Zimmermann alkotta ritmusszekció játékával bezárólag (a basszus uralja a hangzást) minden a Piece of Mind album szeretetéről szól (a Powerslave ezzel a koronggal egy időben, ugyancsak szeptemberben látott napvilágot), amit az is jól jelképez, hogy a korai időszakban rendszeresen játszották a Flight of Icarus feldolgozását.

Iron Maiden „worship” ide vagy oda, a Buried Alive, a Kiss of Death, a Damnation vagy a Soldier Boy egy klasszikus, örök érvényű korongot eredményeztek, ahogy egy epikus hangvételű szerzemény (Night on Bröcken), valamint egy instrumentális darab (S.E.K.) is helyet kapott az albumon. Fontos megjegyezni, hogy a dalszerzés oroszlánrészét az Arch/Matheos páros vállalta magára, Victor Arduini mindössze két nóta megkomponálásában működött közre.

Egy évvel később a The Spectre Within azonban már „más húrokat pengetett”: azzal az anyaggal lépett rá a csapat a komplexitás útjára, és vált a később formálódó, kialakuló progresszív metal irányzat egyik alapcsapatává, zászlóshajójává. Ami viszont biztos és elvitathatatlan, hogy Matheos-ék a későbbiekben tekintélyt parancsoló diszkográfiát építettek fel.

A cikk szerzője: Dávid László683 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

2 Comments

  1. Kedves Laci!

    Jó kis cikk! 🙂
    Alapvetően mindenben egyetértek, viszont úgy vélem, a Savage Grace Master of Disguise lemeze méltán nevezhető egy 45-ös fordulaton pörgő Iron Maiden korongnak. Ők azzal legalább olyan közel kerültek az angol alapcsapat muzsikájához.
    Illetőleg az első Liege Lord témáit, gitárharmóniáit és basszusjátékát is nehezen tudom elvonatkoztatni Harrisnak és zenekarának munkásságáról.

    Üdv;
    János

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*