Sziasztok!
Néhány infót szeretnék megosztani veletek az előttünk álló időszakkal kapcsolatban.
A már megszokott módon, december 24-25-26-án, valamint december 31-én és január 1-jén szünetet tartunk, hogy ti és mi is teljes figyelmünket a családnak, az ünneplésnek, a hétköznapoktól való visszavonulásnak szentelhessük. Természetesen a kettő között is jelentkezünk új tartalmakkal.
Pillanatnyilag a 401. albumszavazós játékunk fut, és bár bőven lenne még ötletünk zenekarokra, az érdeklődés ezek iránt már messze nem akkora, mint kezdetben, a „nagyok” kapcsán. Éppen ezért úgy gondoltuk, ideje váltani. Méghozzá olyan módon, hogy innentől (már december 30-tól) elkezdjük keresni az egyes évek legnépszerűbb albumait, kezdve 1979-cel, és onnan haladva szép sorban a jelen felé. Egyrészt nem lesz könnyű dolgotok, hiszen egyetlen zenekarnevet és albumcímet várunk tőletek, másrészt dehogynem: ha felállítjátok magatoknak hármas, ötös, tízes listátokat, annak az első helyezettjét nevezzétek meg nekünk. Ezek mindegyike egy pontot kap, és a legtöbbször említett album lesz a győztes. Mivel valószínűleg mindenkinek van kedvenc lemeze egy adott évből, remélhetőleg minden alkalommal sok voks érkezik, és a végeredmény tényleg hűen tükrözi majd a „közízlést”. Ez lesz a hétfőn induló, és csütörtök hajnalban véget érő szavazás.
A hét másik játékában (csütörtök reggeltől hétfő hajnalig) pedig arra keressük a választ, hogy melyik egy adott album három legjobb nótája. Nyolc-tíz dal közül kell majd rangsorolnunk a számunkra leginkább tetsző szerzeményeket. Népszerű anyagok, klasszikusok kerülnek terítékre, és a játék nagy előnye, hogy nem kell hozzá ismerni a teljes diszkográfiát.
Egyelőre ezeket az újításokat tervezzük. Január 2-án pedig szerkesztőségünk tagjainak – az ebben az esztendőben megjelent, szerintünk legjobb lemezeket tartalmazó – Top 10-es listáit is közzétesszük. Természetesen a ti kedvenceitekre is kíváncsiak vagyunk, amelyeket ez alatt a poszt alatt, kommentben oszthattok majd meg velünk.
Továbbra is tartsatok velünk! Reméljük, 2020-ban is tudunk majd érdekes információkkal, szórakoztató cikkekkel szolgálni számotokra. Addig is kellemes ünnepeket kívánunk, sok jó zenét a karácsonyfa alá és szilveszterre!
Metal rulez!
Leave a Reply