Atomic – Szombathely, Végállomás Klub, 2019. december 14.

Nem tudom, mikor játszhatott utoljára az ország nyugati felében az Atomic, talán még maguknak a zenekar tagjainak is mélyen kellene kutatniuk az emlékezetükben, hogy megadják a választ. Egy biztos: nem ebben az évezredben volt. 🙂 De mindegy is, mert a lényeg, hogy most itt vannak! Az Akela turnéjával jutottak el Szombathelyre. Az est folyamán fellépett még az Innistrad zenekar is, én azonban csak a miskolci csapat produkciójára fókuszálnék. Műsoruk gerincét 1994-ben megjelent nagylemezük, a Slashing Victory adta. 25 éves jubileumi program. 🙂 Nézzük hát, milyen is volt!

Lipi

Rövid átszerelés, majd beállás után 21 óra magasságában gerjednek a hangszerek, az erősítők és hoppá, szédületes nyitással kezdődik az aprítás: a New Inquisition a Who Hasn’t Been Back demóról! Az addigra szép számmal összegyűlt közönség is beindul. Ha már van egy a közelben, következzen a The Border. A színpad előtt őrült villázás, repkednek a rőzsék. Akusztikus felvezetés, kimért riffelés, a refrénre már száguldó, majd ritmusváltásokkal megtördelt Forced Infuriated. Óriási kedvencem, itt is letaglózó! De nincs idő a pihenésre, már indul is a Slashing Dreams. AARRRGGHH! Mániákus sika, talán a leggyorsabb riff a lemezen. Élőben még jobban gyalul!

Perényi Dénes

És még ezt is lehet fokozni! A Glowing Embers/Resumption kettőssel száguld tovább a zenekar. A közönségben megy a mosh, együtt éneklik, üvöltik a refrént, a szövegeket, együtt lélegeznek a zenével, tudják, hogy mire jöttek. Óriási! A kettes lemezről jön a zúzósabb Idle Drops és a …down, amelyek eltérő stílusuk ellenére is passzolnak a programba. Monoton, ám erősen bólogatásra késztető ritmusok. Nyak nem maradhat szárazon. Zárásként ismét egy kis pörgés: Spin. Ütős végszó! A közönség még hallgatná, de elköszönnek a fiúk.

Gyurcsán Szabolcs

Remek program, remek előadás volt. Sikerült erre az 50 percre visszarepíteniük bennünket az időben, felidézni a 25-30 évvel ezelőtti időszakot, korszellemet. Úgy látszott, minden jelenlévő kitűnően érezte magát. Köszönöm, köszönjük az Atomic-nak ezt az élményt! Remélem, megmarad a lendület és a kitartás a zenekarban, és még sokáig láthatjuk őket a színpadon. A mai este is bizonyította, hogy ott van még a helyük! „Aki nem volt itt, az ráb…ott!”

Atomic Attila

Szilágyi Tamás
About Rattle Inc. 292 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*