A régi Metal Attack/Rattle Inc. postaládájából – 3. rész

A pontos részletek már a múlt ködébe vesznek, de úgy emlékszem, ’89-’90 táján készítettünk egy listát a számunkra érdekes kiadókról, és írtunk nekik. Többen válaszoltak is, küldtek sajtóanyagot, plusz az I.R.S. Records a Black Sabbath Tyr-jét műsoros kazettán, a Def American a Slayer Seasons in the Abyss és a Danzig Lucifuge lemezét CD-n, a német Disaster pedig a két Mandator-albumot bakeliten.

A két legnagyobb kincsesbányának azonban az amerikai Megaforce és a francia Black Dragon Records bizonyult számunkra. Előbbinél Michael Mazur volt a kontaktemberünk, aki mindössze egyetlen levelet írt az elején, utána már csak a promócsomagokat kaptuk tőle olyan bandákról, mint az Anthrax, a Mind Funk, az Overkill, a Testament és a Vio-lence. Mielőtt irigykedni kezdenétek, hanganyagot soha nem küldött, viszont készíthettünk volna interjút a Vio-lence-szel, amivel viszont nem éltünk.

A Black Dragon-tól magyar nyelvű leveleket hozott a postás. Mint kiderült, összekötőnk, Agnés Desgranges félig magyar származású. Az alábbiakban megosztom veletek néhány írását. Mint láthatjátok, mondatai egy kissé döcögősek; gondolkodtam is rajta, mennyire javítsam ki őket, de aztán úgy döntöttem, maradjanak meg eredeti formájukban. Abszolút értékelendő, hogy valaki, aki kint született, és idegen nyelvi környezetben él, ilyen szinten meg tud tanulni magyarul. Ráadásul így remélhetőleg azt az érzést, hangulatot is vissza tudom adni, amit ezek a levelek olvasásukkor nyújtottak.

„Kedves Tamás,

Nagyon szépen köszönöm a Rattle Inc.-nek. Még jobban néz ki, mint az utolsó. Nagyon boldog voltunk a reklámmal, és a Flames-cikkel. Majd fogjuk látni, ki fogja venni a lemezeket ezután, és ki fog írni. Eddig nem kaptunk semmit.

Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz írni a Manilla Road-on. Az Open the Gates-től nagyon kevés maradt, és azokat tartunk az eladásnak; itt egy fél Test Pressing-et küldök, mert csak ez maradt az újságoknak. Az EP nincs vele. Manilla Road-nak jelent két nagylemez a Crystal Logic előtt, de mindenki, ők és mi, gondolja, hogy ezek nagyon rondák, így nem is akarunk ezekből hallani. De ha még is akarsz azokat a lemezeket, akkor a Manilla Road-nak kell írni, a címük a lemezen van. Gondolom, még maradt egy kicsit ezekből is, és nagyon boldog lesznek, ha mondsz nekik, hogy mit gondolsz a zenéjükből.

Végszem, mert a magyarom rosszabb és rosszabb, mindig valaki jön valamit kérdezni.

Köszönöm szépen mindennek.

Agnés”

*

„Kedves Tamas,

Köszönöm szépen a kedves leveledért, csak nagyon nehezen tudtam tégedet elolvasni, talán te sem tudsz engemet elolvasni. Mond meg, máskor tudok géppel írni. Ha te tudnál nagyobb betűkkel vagy géppel írni, ez jó lenne nekem.

Persze az a probléma, hogy nem tudunk lemezeket eladni Magyarországon, de miért nem tennél az árukat a fanzine-ban, és úgy az emberek tudnak nekünk kérni a lemezeket, és minket fizetni egyenesen. Mit gondolsz?

Kérsz dolgokat rajtam. Hát úgy kerültem Pariszban, hogy itt születtem. Magyar származású vagyok, de nagyon ritkán tudok magyarul beszélni, talán egy-két napig minden négy évben, így nagyon rosdás vagyok. A múltban már voltam Magyarországon egy hónapig nyáron, és asztán nagyon jól beszéltem, remélem, hogy vissza fogok tudni odáig menni, mert nagyon tetszett.

Agnés

Paris, 14-08-90”

*

„Kedves Tamas!

Most én is géppel írom, úgy te is tudsz olvasni a leveleimet. Köszönöm szépen a 13. számnak, nagyon érdekes volt, és úgy látunk, miből beszéltek Magyarországon. Itt is van sok ilyen féle fanzinok, és jól tudnak segíteni.

SAVAGE GRACE: a két lemez velünk nagyon jól mentek, akkor az együttes gondolta, hogy csak egy Major-nak, mint például CBS fognak adni a következő lemezüket, ez már bőven két évvel ezelőtt volt, hát gondoltunk, ez nagyon jó lesz nekik, mert több pénszet fognak nyerni, és mi fogunk még egy jó számot a régibb lemezekről eladni, aztán… semmi, és amikor téléfonálok Chris Logue-nek (a banda főnökének, gitárosának – C.), mindig azt mondja, de az idő megy, és nem látunk semmit, most már kevesebb emberek emlékeznek tőlük, és kezdenek elfelejteni, milyen sajnos, gondolom, hogy nem fognak semmit csinálni most. Ez egy jó interview lenne (a címük a lemezen van).

Kapunk sok kassétát francia együttesekről, de sajnos mind nagyon rosszak, úgy nem tudunk lemezeket csinálni velük, már szép, hogy a MASSACRA-t ismersz, nekem nem jut semmi az eszembe, talán ha nézném egy pár francia fanzinokban, nevek jönnének eszemben, de azt kell mondani, hogy egyszer csak itt-ott játszanak, kevésnek van egy lemez, és nem csinálnak sokat, szegények nem nagyon tudnak, mert francia lemezek csak Franciaországon tudunk eladni, a másik országok nem akarnak őket, és itt nem adnak el sok lemezeket sem!!!

Olyan sok munkánk van, hogy nem tudom, mikor fogok jönni Magyarországig, most úgy gondolkozom, hogy jobb lenne Angolországig menni, mert sok emberek kell látnom ott, aztán Spanyolországban is, és ezek persze szükségesebbek most a Fekete Sárkánynak!!!

De talán egyszer megint gazdag leszek időben, és nagyon szívesen fogok újra jönni nálatok, mert Budapest nagyon, nagyon tetszik.

Várunk a lap 14-ot, ne felejszt!!!

Agnés

24/09/90”

*

„Kedves Tamàs!

Köszönjünk szépen a 16 számodat a SAVAGE GRACE-el, majd fogunk látni, ha valamit válaszolnak annak, de nem gondolom, úgy látszik, hogy eltűntek! Kíváncsi vagyok olvasni, mit fogtok írni MANILLA ROAD-on. Nem küldöm az új PEER GÜNT-et, mert ez csak rock, és úgy néz ki egy kicsit, mint MOTÖRHEAD, bisztosan nem lesz elég kemény nektek.

Eddig, szomorúan látom, hogy senki sem írt Magyarországtól???? Úgy látszik, nálatok úgy van, mint itt, karácsonykor nem adunk el sok lemezeket, bisztosan az emberek tartanak a pénzüket karácsonyi ennivalóért, csak aztán, amikor kapták az év végén pénzt a szülőiktől, akkor megint mennek a boltokban.

Köszönjünk szépen minden szegítségédert,

Agnés

Paris,1990. Deszember 3.”

*

Agnés több lemezt küldött, mint a többiek együttvéve: legalább hat-hét Manilla Road-ot, a két Savage Grace-t, valamint olyan, kevésbé ismert előadók aktuális albumait, mint a Dofka, a Mace, vagy a Flames. És végül mégiscsak megkaptam tőle a Peer Günt Don’t Mess with the Countryboys-át is kazettán… 🙂

Néhány évvel ezelőtt, amikor újraindítottuk a Rattle-t, Facebook-on ismét felvettem vele a kapcsolatot. Akkor az alábbiakat tudtam meg tőle:

„Igen, a Black Dragon a miénk. Még van nekünk egy pár Manilla Road cassettes, ha valaki akar azokat venni Magyarországon? Édes apám Blattner Géza volt. Most van egy kiállítás Budapesten. Ha tudjátok oda menni, az szép lenne. Én nem is voltam hivve!!! Mindig hallgatom Manilla Road-ot a kocsiban! Nem tudom Budapesten menni, de ha jössz Párizsban, akkor találkozzunk! Igen, Desgranges a férjem neve.”

Dávid Laci pedig interjút is készített a hölggyel: e-mailben küldte el neki a kérdéseit, amire Agnés angolul, kézzel írt levélben válaszolt. Mivel a kérdések útközben elvesztek, így csak a válaszok vannak a birtokunkban, de azokból, gondolom, egyértelműen kikövetkeztethető, hogy Laci mire is volt kíváncsi.

„Igen, még mindig benne vagyunk a metal körforgásában, olvassuk a fanzine-eket, és veszünk új CD-ket. A műfajt annak idején egy New Rose nevű lemezboltban fedeztük fel magunknak. Talán az Iron Maiden volt ránk a legnagyobb hatással. 1984-ben a New Rose tulajdonosa vetette fel, hogy mi lenne, ha alapítanánk egy kiadót. Ő a terjesztést vállalta magára. Hogy miért éppen ez lett a kiadó neve? Azt gondoltuk, a sárkány egy szimpatikus állat.

Az volt a célunk, hogy segítsük a fiatal és tehetséges bandákat, akik jók, de nem érdeklődnek irántuk a nagy lemezcégek. Kezdetben nem volt tapasztalatunk a zeneiparban, a vállalkozás terén viszont igen. A kiadót a férjemmel, Michel-lel indítottuk, rajtunk kívül néhány egyetemista dolgozott még a cégnél.

Mivel nem vagyunk muzsikusok, nem szakmai alapon döntöttünk: olyan bandákat szerződtettünk, amelyeknek tetszett a zenéje. Annak idején a Savage Grace volt az első, általunk leigazolt banda. Az idők folyamán összesen 56 lemezt jelentettünk meg. Egyes csapatoknak fizettük a stúdióidejét, mások viszont kész felvételeket adtak nekünk. A mai napig egy csomó demót kapunk együttesektől, sőt vannak, akik videót is küldenek nekünk.

A lemezek népszerűsítése érdekében egy csomó promóciót végeztünk, fizetett hirdetéseket helyeztünk el szakmai lapokban és turnékat is szerveztünk. A lemezeket elküldtük a magazinoknak, fanzine-eknek és a rádióknak. Abban az időben több heavy metal műsor is ment a rádióban. Egy csomó független csatorna működött, amelyek hatásosan támogatták a munkánkat. A kisebb magazinokat és rádiókat könnyű volt elérni, a nagyobbak viszont gyakran nem is válaszoltak nekünk. Egyes anyagainkat kifejezetten szerették, másokat kevésbé.

A francia metal zenei színtér jó volt abban az időben, szinte az összes bandát ismertük. A legtöbb együttes tagjaival baráti volt és a mai napig az is maradt a kapcsolatunk. A hozzánk tartozó csapatok mindenről szabadon dönthettek, mi csak tanácsokat adtunk nekik. Thrash, death és black metal-lal nem foglalkoztunk; ami igazán közel állt hozzánk, az a dallamos heavy metal. Napi 15 órát dolgoztam a cégnél, Michel-nek volt rendes állása, így ő csak este és hétvégenként tudta intézni a kiadó ügyeit.

Az internet térhódításával ma már az egész bolygót el tudod érni… ugyanakkor igazán senkit sem. Túl sok információ zúdul mindenkire. Az emberek manapság szeretnek ingyen hozzájutni a zenéhez. Nem gondolnak arra, hogy az előadónak és a kiadónak is meg kell élnie valamiből. Az ingyenes zeneletöltést lopásnak tartom.

Utálok interjút adni. Készítsetek inkább a zenészekkel! 🙂

Agnés”

Szerettem volna régi és mostani fotókat is közölni Agnés-ről és a kiadóról, de azt mondta, elfoglaltságai miatt jelenleg nem tud ilyenekkel szolgálni. Az internet sem kényeztet el bennünket ilyen téren, úgyhogy maradt a kiadó logója, a többit pedig a fantáziátokra bízom…