Március legvégén, az ausztrál Horrisonous lemezéről írt recenziómban (itt olvasható) már kifejtettem, hogy egy adott zenekar esetében szerintem hol húzódik a határ a plágium és a főhajtás között. Nyilván sok újat, eredetit egyetlen zenekar sem tud hozzátenni a már meglévő és kialakult stílusirányzatokhoz, így nem marad más, mint a régit, a jól bevált formulákat újra felhasználni és „közkinccsé tenni”.
A 2016-ban, Olympia-ban (Washington állam) létrejött Mortiferum új név a metal térképén, ezen belül is a death/doom felségvizein. Az együttest Daniel Fried basszusgitáros, Alex Mody dobos/énekes (megjegyzem: a Nature’s Best Windland Smith Rice International 2009, vagyis az év fiatal fotográfusa díjat nyerte el), Chase Slaker gitáros és Max Bowman gitáros/énekes hívta életre. Ők négyen jelentették meg a 2017-es Altar of Decay demót (mindamellett más formációkban is érdekeltek, ahogy az jelen korunk földalatti mozgalmában dívik), azonban a 2018-ban közzétett KTDF Promo MMXVIII anyagon már Tony Wolfe basszusgitáros játéka volt hallható.
Ez az összetételű kvartett került aztán az undergroundban jó névnek számító Profound Lore Records-hoz, és készítette el bemutatkozó nagylemezét, a Disgorged from Psychotic Depths-et. Miután adott egy dobos/énekes, nem nehéz kitalálni, hogy a muzsikusok nagy becsben tartják az Autopsy munkásságát, különös tekintettel a Severed Survival és Mental Funeral albumokra. Szintén adott a morbid, groteszk hangulat, a dalok struktúrája is megkérdőjelezhetetlen, azonban ők terjengősebben, hosszabban fejtik ki azokat, mint Mr. Reifert abszolút meghatározó csapata, hiszen a hat tételt 36 percben vezetik elő.
Ilyetén módon illik megemlíteni a Pungent Stench és az Asphyx nevét is: a szerzeményekben harmóniák, dallamok ütik fel a fejüket (Inhuman Effigy), rövid átvezetéssel is találkozunk (Interlude /Anamnesis/), de nem lepődnék meg, ha a kultikus Winter és Sorrow életművével is tisztában lennének. A szintetizátorok kizárólag hangulatfokozó jelleggel bújnak meg a háttérben, semmilyen extra szerepet nem szánnak a billentyűsöknek, kizárólag ott és akkor lépnek be, amikor feltétlenül szükség van rájuk. Hangzás tekintetében is teljesen verseny- és életképes a produkció, magyarán kitűnően sajátította el a fiatal csapat a jól bevált receptet.
Függetlenül attól, hogy semmi forradalmian újat, „falrengetőt” nem vonultat fel ez az alkotás, a műfaj rajongóinak mindenképpen ajánlom a bandát és a lemezt a figyelmébe. Nagyon remélem, hogy rövidesen újra hallunk felőlük, mert a Disgorged from Psychotic Depths egy igazán megsüvegelendő teljesítmény.
Ígéretesnek tűnik.