Már régóta tervezem, hogy írok valamelyik Cult Of Luna anyagról; leginkább a Vertikal és a Mariner volt célkeresztben, ám végül úgy alakult, hogy a most megjelent A Dawn to Fear albumot fogom bemutatni. Évekig kerülgettem a svéd együttest, általában jó lemezkritikákkal találkoztam, emiatt állandóan fókuszban voltak nálam, de valamiért mégsem hallgattam meg tőlük semmit. A sok tökölődés után végül a 2013-ban megjelent Vertikal nagylemezről olvasott pozitív lemezismertető lett a vízválasztó. Itt döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, belevágok a projektbe, szóval ez volt az első kiadványuk, amit megismertem tőlük. Bele is csaptam a lecsóba, mert igaz, hogy ezután felkutattam a korábbi műveiket is, viszont eddig a pontig ezt tartom a csúcsalkotásuknak, de mindegyikre büszke lehet a zenekar.
A kétezres években is létrejöttek új stílusok a metalban; a Neurosis, Isis által lefektetett alapokból sok zenekar tovább építkezett, és különböző elnevezések születtek ezek kategorizálására. Hosszú lenne felsorolni mindet, mert annyi ilyen kifejezés kering a köztudatban, de mindenképpen megemlítendő a post-metal, a sludge vagy az experimental címke. Nos, a Cult Of Luna is ezen a környéken keresendő, de szerintem az élmezőny csapatai nem szeretnének semmilyen skatulyába tartozni, így őket sem gyömöszölöm be egyik fiókba sem; csak azért emlegetem a stílusokat, hogy legyen valami fogalmunk a zenét illetően, nehogy valaki azt higgye, hogy könnyed hard rock zenét játszik a banda. Bizony, a Cult Of Luna mára egy teljesen egyéni és nívós zenét megalkotó együttes, mindenképpen a „topligába” tartozik, és ezt többszörösen alátámasztja nyolcadik stúdiólemezük, az A Dawn to Fear is.
A Cult Of Luna nem egy „fukar” zenekar, lemezeik hossza túllép az egyórás játékidőn, és ez a mostanival sincs másképp, mivel 79 percben élvezhetjük a muzsikát. Tudom, sokaknál ez már kiveri a biztosítékot, mert túl hosszúnak tartják, de én azt mondom, ha izgalmas és változatos dalokkal van teli az adott album, felőlem jöhet. Jelen esetben sem tiltakozom, mivel az új kiadvány is bőven túlmutat az „unalmas”, az „ötlettelen” vagy a „fárasztó” jelzőkön. Persze, kinek mi tetszik, biztosan rengeteg embernek megfekszi a gyomrát ez a muzsika, mert a svéd banda által képviselt elborultsággal beoltott hosszan adagolt súlyosság nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozhat a nem kellően edzett füleknek.
Itt nincs dallamos ének, de még megjegyezhető refrénekkel is csak kósza hírmondókként találkozhatunk, ellenben vannak rekedt üvöltések, szigorú vokáltémák, depresszív ének, amelyek ismét csak nem a dallampártiaknak kedveznek. Szintén hiánycikknek számít a – kissé pejoratívan: tipikus – heavy metalos riffelés és szólómunka, viszont kapunk helyette rövidnek semmiképpen nem titulálható dalokat (átlagolva 10 perc), amelyekben rendkívül változatos zenei ötleteket valósítanak meg a svédek. Ennek a zenének a sava-borsa nem abban keresendő, hogy együtt énekelem, dúdolom a sorokat az énekessel, és közben magamból kivetkőzve rázom az öklömet és a fejemet, hanem hogy elmélyedek a hangfolyam hallgatása közben, és ennek következményeként egy másik dimenzióban bukkanok fel – ami biztosan nem hasonlít a mennyországhoz.
Tudjuk, hogy fent, északon a téli időszak sötét és zord, nagyrészt ennek köszönhető, hogy a svéd, norvég, finn, dán, izlandi bandák komor hangulatú és/vagy durva metal muzsikával rukkolnak elő. A Cult Of Luna sem kivétel ez alól, de ők nem azt a fajta black metalba ágyazott epikus, folkos, szimfonikus fémet tolják, ami a legtipikusabb Skandináviában, hanem egy egészen más hangulatot ragadnak meg zenéjükkel. Nyomasztó, rideg és nehezen emészthető ez a nyolc tétel is, de teljesen más oldalról mutatják be „nyomorúságukat”, mint a fentről jövő együttesek zöme.
Valójában létezik egy kialakult Cult Of Luna-féle zenei világ, amely teljesen egyedi és utánozhatatlan, és ezt most is elénk tárják. A képlet nagyon „egyszerű”: végy két gitárost, akik ontják magukból a hangulatos témákat, amely alá egy remek ritmusszekció adagolja a muníciót, erre az egészre pedig Johannes Persson üvölti rá az összemberiség felgyülemlett fájdalmát és dühét. Haha, ez ilyen egyszerű lenne? Igen is, meg nem is. Valamennyire az, mert vannak az együttesnek olyan „kész” panelelemei, amelyeket csak egymáshoz kell illeszteni, és megvan a nóta. Csakhogy ezeket a „tömböket” meg kell formázni, ki kell munkálni, kezelésnek kell alávetni – ez a kemény dió, mivel az egységeken belül kellő változatosság uralkodik, és itt dől el minden. Az elemek rendezése nem bonyolult folyamat, legtöbbször egy szellősebb elvont résszel kezdődik a sor, majd egyre jobban bekeményedik a dal, sorra kúsznak be a rétegzett hangfolyamok és az ének, így építve fel a monstrumot. Aha, mondom én, hogy nem nehéz ez. Dehogynem. Igaz, hogy ez a bevett munkafázis „rutinszerűen” jellemző a zenekarra, de rengeteg finomság árnyalja a képet, és ezektől lesz kerek a mű. És ez a „habarcs” is, amivel összeillesztik, nyakon öntik az egymáshoz rakott elemeket, jól elő van készítve. Például, Thomas Hedlund dobos változatos, technikás játéka is egy ilyen alkotója a kötőanyagnak, amelytől sziklaszilárd lesz az építmény, de a finoman adagolt billentyűs aláfestés (Kristian Karlsson) is elősegíti a tartósságot. Nagyon értenek az „építkezéshez” a tagok, meg kell hagyni.
Néha a fiúk nem bonyolítják túl a témákat, mondhatni, egyszerű pengetések lappanganak a számokban, ám ezek mégis remekül működnek, mivel árad belőlük a ködös atmoszféra, és mire eljutnánk oda, hogy elgyötörten megváltásért könyörögnénk, rögtön búvópatakként tör fel egy meglepő muzikális rész, de ha egy idő után ettől is megborulnánk, a folyamat részeként jön a segítség egy újabb fordulat képében. Emiatt sosem fullad unalomba egyetlenegy dal sem, pedig az ilyen típusú dalszerkezetek könnyen csapdába csalhatják az alkotókat. Óriási elismerés a Cult Of Luna zenekarnak, hogy kikerülték a buktatókat.
Nálam biztosan ott lesz az év végi listámon ez az album, továbbra sem tudok csalódni a svédekben, az A Dawn to Fear fajsúlyos mivolta ellenére is kitűnő munka. A Vertikal még mindig egy nyúlfarknyival vezet, de ez is ott van a nyomában.
Leave a Reply