„Ameddig mozogni tudok, addig a dobolást sem hagyom abba”

Levélváltás Nagyfi Zoltánnal, az Omen zenekar dobosával – 2. rész

A Jelek turné után, egy élő album kiadását követően három évre eltűntetek, és csak 1997-ben jelentkeztetek új lemezzel. Az Idegen anyag akkoriban megosztotta a rajongótábort. A vegyes fogadtatás oka egyértelműen a dalok szövegvilága volt. A zenei alapokba szerintem ezen a lemezen sem lehet belekötni, illetve ez az album tartalmazza a méltatlanul elfeledett Híd című dalt is. Mai fejjel mit gondolsz erről a lemezről? Elhibázottnak érzed a dalszövegeket?

A Jelek megjelenése után valóban volt egy kisebb szünetünk, addig ugyanis minden évben kiadtunk egy-egy lemezt. A dalszerzőkre és a szövegírónkra, Horváth Attilára (aki egyébként a kedvenc szövegíróm) is ráfért egy kis pihenés. Dolgozgattunk a dalokon, és a kész hanganyagot el is küldtük Attilának, de ekkor nála nem jöttek a szövegötletek. Így, mivel a zenei rész sem volt kész, húztuk-halasztottuk a lemez megjelentetését. Közben eltelt két év, de Attila még mindig nem állt készen. Gondolkodtunk, hogy ki lehetne az új szövegíró, és Müller Péter Sziámit választottuk. Mindannyiunknak nagyon tetszettek a dalszövegei.

Semmiképpen nem tartom elhibázottnak az Idegen anyagot, az a másik kedvenc lemezem. Úgy gondolom, hogy a zenei stílusban és a megszólalásban is haladtunk a korral, másmilyen volt, mint az azt megelőző lemezek. Úgy gondolom, hogy ha valaki mai fejjel meghallgatja azt a lemezt, tapasztalhatja, hogy Péternek nagyon komoly gondolatai voltak, szóval mindenkinek ajánlom ezt az albumot!

2003-ban ismét meglepő fordulat történt, az új énekes ugyanis egy akkori médiaszereplő lett. Hogyan került hozzátok az új énekes? Az ő személye nyitott-e új kapukat a zenekar előtt? Egyetlen nagylemez után miért ért véget az együttműködésetek?

Már az Idegen anyag lemezt is abban az időszakban rögzítettük, amikor itthon az élő zene sajnos beleállt a földbe. Nagyon sok zenekar megszűnt, vagy szüneteltette a fellépéseit, mi azonban nem adtuk fel. Az addig megszokott művelődési házak helyett elég gyenge, rock kocsmáknak hívott helyszíneken is játszottunk akkoriban. Ez a helyzet 2000-re felőrölte a zenekart, közben Kalapács Józsi színházi előadásokban, rockoperákban szerepelt. A koncertdátumokat egy idő után már nem tudtuk egyeztetni, így megváltunk Józsitól. Tulajdonképpen abbahagytuk az Omen-t. 2000-től 2003-ig szünetet tartottunk. Akkor döntöttünk a folytatás mellett.

Közben Lajcsi és Józsi megalapította a Kalapács zenekart, így új gitárost is kellett szereznünk. Az egyik barátunk, Daczi Zsolti csatlakozott hozzánk. Az Okival készült lemez szerintem nem sikerült rosszul, de a közönség az ő személye miatt elfordult tőlünk. Okival egy lemezre terveztünk, de ha sikeres lett volna az együttműködés, valószínűleg folytattunk volna vele a dolgot. Megint egy jó nagy szünet következett, ismét énekest kellett keresnünk. Végül egy közös barátunk, Gubás Tibi lett az énekesünk, akivel Zsolti már játszott a Tirana Rockers nevű zenekarban. Tibivel két lemezt is kiadtunk.

Úgy gondolom, hogy a zenekar újjászületésének a 2006-os A hetedik nap című lemez tekinthető. Akkoriban szolgáltattatok igazságot a 2003-as lemez dalainak is, hiszen az új énekes, a Tirana soraiban megismert Gubás Tibor újra felénekelte a Tiszta szívvel album dalait. Tibit hogyan fogadta a rajongótábor? Miért távozott rövid idő múlva ő is a csapatból? Milyenek az emlékeid a vele készült két nagylemezről?

Fontos megemlítenem, hogy az újjáalakulás után Vörös Gabi barátomat hívtam basszusozni Ács Andris helyett. Gabival, ahogy már említettem, korábban játszottam együtt az Ossian-ban és a Szekeres Tamás Project-ben is. Gubás Tibit sajnos a közönség nem fogadta el az Omen énekeseként, aminek az okát máig nem tudom. Az egyik kedvenc énekhangom a Tibié, számomra érthetetlen volt a közönség reakciója. Ezzel a helyzettel nem tudtunk mit kezdeni, megint szünetre kényszerültünk, újra énekest kellett keresnünk. Ez az időszak igen viszontagságos volt, miután Tibi távozott, volt egy-két olyan évünk, amikor a zenekar jövője is bizonytalanná vált. Majd erőt vettünk magunkon, meghirdettük, hogy énekest keresünk. Annak idején fel is tettük a honlapra a jelentkezőket. Végül Korira (Koroknai Árpád) esett a választásunk. Úgy gondolom, hogy az ő bevétele remek döntés volt, könnyen tudtunk vele együtt dolgozni, igazi baráti kapcsolat alakult ki köztünk.

A 2012-es Nomen est Omen album tehát újabb tagcseréket, egyben egy ismételt énekes-váltást hozott. Az album bónusza egy itthon rendhagyónak minősülő, áthangszerelt dalgyűjtemény volt. Szerinted jó ötlet volt extraként kihozni a Szimfonik című anyagot? Az új lemez mellett elegendő figyelmet kapott ebben a formában? Nem lett volna szerencsésebb önálló kiadványként jelentkezni ezzel az albummal?

A 2012-es lemez kiadása előtt sajnos egy hatalmas tragédia is ért minket a gitáros Daczi Zsolt halálával. Személyében egy nagyon jó barátot veszítettünk el. Zsolti a betegsége során is mondogatta, hogy az Omen-nek tovább kell működnie, még az új gitáros kiválasztásában is segített. A választás végül az akkor akelás Szijártó Zsoltira esett. Vele készítettük a 2012-es albumot. Nagyon szeretem Zsolti játékát. Eddigi pályafutásom során egyébként a hazai gitárosok színe-javával sikerült együtt muzsikálnom.

Úgy gondolom, hogy a Nomen est Omen egy igen komoly anyag lett, amiben Korinak is nagy része volt. A bónusz Szimfonik albumot Derzsi Gyuri barátunkkal közösen készítettük. Régóta terveztünk egy ilyen kiadványt. Amikor a Metallica megcsinálta a maga verzióját (S&M – 1999), már akkor elgondolkodtam rajta, hogy egy ilyen lemezt nekünk is össze kell majd hoznunk. Korival és Derzsi Gyurival sikerült ezt megvalósítanunk. Nagyon örülök ennek a kiadványnak is.

A csapat negyedszázados jubileumát négy éve egy kiváló lemezzel ünnepeltétek meg. Gördülékenyen ment a dalszerzés az új gitárossal, Nagy Mátéval?

A rögös úton továbbhaladva, a Nomen est Omen után egy újabb gitáros-váltást kellett leszerveznünk, mivel Zsolti a Kárpátiába távozott. Nagy Máté személyében egy nagy tudású, fiatal arc került közénk. Vele és Korival készült a jubileumi lemezünk, Huszonöt év címmel. A közönség nagyon jól fogadta a CD-t. Kori összesen tíz évet töltött velünk. Tudni kell róla, hogy évtizedek óta a P. Box-ban is énekel. A koncertezés beindításával egyeztetési problémák merültek fel a két zenekar között, Kori végül úgy döntött, hogy a P. Box-ot választja, amivel megint nagy csapás érte a bandát.

Az idei lemezzel tehát ismét egy új énekest avattatok…

Igen, Kori távozásával újra meg kellett oldanunk az énekes-kérdést. Ezúttal azonban, „jó szokásunkkal” ellentétben nem vártunk annyit, mint a korábbi alkalmakkor. Molnár Péter Stula lett az új énekes, akit elsősorban a Mobilmániából lehet ismerni. Az új, Halálfogytiglan című albumunknak rendkívül jó a fogadtatása, aranylemez-várományos.

Jövőre lesz 30 éves a csapat, így adja magát a kérdés, hogy szerinted meddig fogjátok még csinálni a zenekart? Nyugtasd meg az olvasókat, hogy nem tervezitek a nyugdíjba vonulást! 🙂

Valóban, így, hogy 30 éves a zenekar, óhatatlanul megfordul az ember fejében, hogy meddig tudja, illetve meddig akarja tovább csinálni. A magam részéről úgy gondolom, hogy ameddig mozogni tudok, addig a dobolást sem hagyom abba. 🙂 Így, 50 felett az ember ízületei már nincsenek túl jó állapotban, de mindig újult erővel állok a következő koncert elébe…

Van már valamilyen tervetek a jubileumra? Ünnepi albumról nem merlek kérdezni, mivel sajnos nem a ’90-es évek elején járunk, hogy évente hallhassunk újabb Omen-szerzeményeket…

Ünnepi albumról nem merek beszélni, de akár még az is összejöhet… Jubileumi koncerttel viszont készülünk, meglepetésvendégekkel, akiknek a személye annyira mégsem lesz meglepetés. 🙂

Hivatalos DVD-je ez idáig nem jelent meg a csapatnak. Vannak esetleg ilyen irányú terveitek?

Szerintem mi vagyunk az egyetlen metal banda az országban, amelyiknek még nincs ilyen kiadványa. Ezt nem tudom, hogy sikerült összehoznunk. 🙂 Jelenleg arról beszélgetünk, hogy legalább a 30 éves jubileumi bulit rögzítsük, és az jelenjen majd meg valamilyen módon, koncert-kiadványként. Remélem, hogy ezt meg tudjuk valósítani.

Mennyiben más ma az Omenben zenélni, mint az első lemez idején, vagy a kétezres évek elején? A korábbi felállások közül melyiket tartod a legerősebbnek? Melyik korszakot tekinted a csúcspontnak, illetve mikor volt a legnehezebb a zenekar működtetése?

Nagy különbséget nem érzek az egyes időszakok között. Azt hangsúlyoznám, hogy mindenkit, aki megfordult a zenekarban, a barátomnak tartok, és remélhetőleg ők is ugyanígy vannak ezzel. Tulajdonképpen most is úgy érzem magam, mint a legelején. A rögös út viszont valóban rögös volt… Tény, hogy a legjobb korszak az alakulástól 1997-ig terjedő időszak volt. A mostani felállást is nagyon szeretem, és Korival is imádtam együtt muzsikálni. A legnehezebb korszaknak pedig az 1997-től 2005-ig tartó időszakot tartom.

Rajongóként figyelemmel követed még az új megjelenéseket? Mik az aktuális kedvenceid?

Bár elég konzervatív ember vagyok, azért az új bandákat is figyelemmel kísérem. A fiatal hazai csapatok közül az Apey & the Pea és a Leander Kills tetszik igazán, a külföldi csapatok közül pedig a Five Finger Death Punch, illetve a Gojira. Zenében egyébként mindenevő vagyok. 🙂

Zoli, köszönöm az interjút! Eseményekben gazdag jubileumi évet kívánok a zenekarnak, illetve ez által nekünk, rajongóknak is! 🙂

Nameless