„A fogadtatás minden képzeletünket felülmúlta”

A dánszentmiklósi alapítású Needless zenekar hosszas előkészületek után idén hozta ki bemutatkozó lemezét, ami szó szerint letaglózza a gyanútlan hallgatót. Az előzményekről, a Heresy című kiadványról, illetve a csapat körüli aktualitásokról beszélgettem a banda két tagjával. Kérdéseimet Bárány Tamás gitáros és Forczek Ádám énekes válaszolta meg.

Tizenöt éves zenekar vagytok, de csak most jelent meg az első nagylemezetek. Mi a magyarázat? Manapság a csapatok jelentős része demózás nélkül vág bele az albumkiadásba. Ti a klasszikus sorrendet követve, egy demó, egy EP és egy 2017-es dal rögzítése után jelentkeztetek az első teljes értékű hanganyaggal. Szerintetek manapság van még jelentősége az egyes formátumoknak?

Tamás: Először is szeretnénk megköszönni a lehetőséget, és üdvözöljük a Rattle Inc. olvasóit! 2004-es alakulásunk idején 15 éves srácok voltunk. Pár hónappal azelőtt tettem szert az első gitáromra. Az akkori próbák pedig a dobosunk, Zoli szobájában zajlottak. A dob szólt magában, én egy hifibe dugtam a gitáromat, Ádám pedig mikrofon híján a levegőbe üvöltözött. A hangzást és a minőséget nehezen tudom leírni, de sejthető, hogy nem volt az igazi. Ez a hozzáállás volt jellemző a zenekarra kb. négy-öt évig.

Nagyjából ebben az időben kezdett mozgolódni Monoron egy pár főből álló egyesület, akik rockbulikat szerveztek, mi pedig hatalmas mellénnyel vágtunk bele az élő fellépésekbe. Valahol megmaradt egy-két setlist-em, hogy miket játszottunk, de ez a legjobb esetben is egy pár System Of A Down, Nirvana vagy Ramones szám béna prezentálását jelentette. Meglepő módon sem minket, sem az akkori fiatalokat nem érdekelte ez a jó pár hiba, ugyanis rettentő ritkák voltak felénk a koncertek (most pedig sajnos még ritkábbak). Nagyjából 2007 táján álltunk elő az első saját számokat tartalmazó setlist-tel. A 2009-es Earthborn demó négy nótája a mai napig hűen tükrözi azt a szintet, ahol a zenekar tartott hangszeres, illetve dalszerzői tekintetben.

Az ez után következő években pedig minden bekövetkezett ahhoz, hogy a banda ne tudjon működni. Én majdnem egy évre Angliába költöztem, aztán volt pár hónap Németország is, valamint, hogy kerek legyen a kép, egy évre fel is oszlottunk. 2014-ben kezdtünk megint próbálni, és ennek az eredménye lett a 2015-ös The Dark Spirit of Ages. Ezt számtalan gitáros-csere követte, mire visszataláltunk Botihoz (Fogl Botond), aki már a DSoA számain is dolgozott velünk anno, így a nagylemez dalainak 90 százaléka az elmúlt egy év kemény munkájának eredménye.

Ádám: Szerintem a metalban még mindig van létjogosultsága az albumformátumnak, bár ez ma már nem olyan mérvadó, mint, mondjuk, 20 évvel ezelőtt. Egyre jellemzőbb, hogy a zenekarok a single formátumot erőltetik. Tény, hogy az emberek – az internetnek hála – percről-percre egyre nagyobb és sokszínűbb ingercunamit kapnak az arcukba. Ebből fakadóan manapság egyre nehezebb egy zenekarnak elérni azt, hogy felfigyeljenek rá, ugyanis rettentően nagy a kínálat, és ez a metalra is igaz. Rengeteg jó anyag jön ki, így hatalmas a túlkínálat. Ezért sokan a single-t választják, mint biztonsági játékot, és úgy próbálnak meg érvényesülni.

Mi is megpróbáltuk ezt, de aztán inkább kockáztattunk, és maradtunk az albumnál. Úgy gondoljuk, hogy a zenénk annyira rétegműfaj, hogy megvan az a potenciális közege (bár szerintem egyre kevesebben), akik megveszik a CD-t, vagy újabban megint a bakelitet. Hazaviszik ezeket, beteszik a hi-fibe, egy sör mellett végighallgatják, és közben a booklet-et olvasgatják. Az atmoszféra és a szövegkoncepció szintén fontos része a zenénknek. Ezek, trendek ide vagy oda, szerintünk még 2019-ben is csak albumszinten tudnak igazán jól működni.

A korábbi felvételeket terjesztettétek valamilyen formában, vagy csak saját részre rögzítettétek azokat a dalokat?

Tamás: Az Earthborn előtti dalokat is felvettük házilag, de szerencsére nem nagyon terjesztettük.

Ádám: Ha jól emlékszem, az Earthborn talán csak pár tucat, házilag nyomtatott CD-n jelent meg. A DSoA-ból viszont már nyomtunk egy nagyobb adaggal. Mindezek előtt házi felvételek készültek, amelyek nagyon gyerekcipőben járó próbálkozások voltak, így azokkal nem is ijesztgetnénk senkit.

A zenekar egy háromezer fős Pest megyei községből származik. Jelenleg is mindannyian a településen éltek? Milyen a dánszentmiklósi metal élet? A helyiek tudnak a zenekar létezéséről? Hol és milyen gyakran tudtok próbálni?

Tamás: Ez egy érdekes dolog. Egy nagyjából háromezer fős kis faluról beszélünk, ahol mindenki ismer mindenkit, szóval szerintem sokan tudnak a létezésünkről. Viszont a zenénk nem éppen a populáris műfajok közé tartozik, ezért tudnak is rólunk, meg nem is. Mindig meglepődöm, amikor valaki a faluból megjegyzi, hogy meghallgatta a számainkat, és tetszettek neki.

Ádám: Jelenleg már nem ugyanazon a településen élünk, a tagok össze-vissza élik a hétköznapi életüket, de szerencsére még Pest megyén belül. Nehezen ugyan, de össze tudjuk hangolni a próbákat, amelyek már sok éve Budapesten vagy Cegléden zajlanak, jobb esetben heti/kétheti rendszerességgel. Csak tippelni tudok, hogy hányan hallgathatnak Dánszentmiklóson metal zenét, de lehet, hogy ezt az egyik kezemen meg tudom számolni. Annyit biztosan tudok, hogy a falu polgármestere is figyelemmel kísér bennünket, és tetszik neki, amit csinálunk. Érdekesség amúgy, hogy gyerekként az első találkozásom a metallal szintén a tőle kapott, másolt Metallica-, Guns N’ Roses- és Iron Maiden-kaziknak volt köszönhető, még ’96 környékén.

A korábbi demó és EP ellenére eddig nem hallottam a zenekarról, így teljesen váratlanul ért ez a vitán felül nemzetközi szintű lemez, amihez ezúton is gratulálok! Mennyi munka van a kiadvány mögött? Ki a fő dalszerző a csapatban? Kinek köszönhető az album megszólalása?

Tamás: Köszönjük az elismerést! Mint említettem, a lemez az elmúlt egy-két év termése, de rengeteg munka volt vele. A számok hosszú ideig íródnak, és gyakran kerül sor kisebb-nagyobb változtatásokra is. Néha szó nélkül cserélünk ki témákat, akár gitárszólókat is, máskor pedig egy napig veszekszünk egy cintányér-beütésen. Fő dalszerzőt nem tudnék említeni, Botonddal rengeteg riffet hozunk, de Ádám sem marad meg csak a dalszövegeknél. Mindenki ugyanúgy beleszól a másik hangszeres részeibe, témáiba.

Ádám: Az album megszólalása a gyulai No Silence Stúdió és Simon „Simi” István hatalmas érdeme. Csak ajánlani tudjuk őt mindenkinek. Úgy gondoljuk, hogy nagyszerű munkát végzett, és tényleg meg tudtuk vele valósítani mindazt, amit a Heresy-re megálmodtunk.

A borítót külön meg kell említenem. Kinek köszönhető ez a látványos kép, és mire utaltok vele? Sajnos a booklet-et még nem láttam, abban is hasonlóan kidolgozott rajzok szerepelnek?

Ádám: Sajnos booklet-et nem készítettünk a digipack-hoz, csak a borító van hozzá, ami egy német művész, Maximiliam Wagner keze munkája. Ő elsősorban black metal zenekaroknak alkot, ezt a képet pedig – nagy szerencsénkre, mert rengeteg művészt megnéztünk – a régebbi munkái között találtam egy And Justice For Art nevű oldalon keresztül, amely fiatal metal borítóművészek munkáinak ad nagyobb felületet. A lemez tematikusan több kort és hiedelmet ölel fel, a zenénk és a szövegvilágunk pedig azoknak egyfajta spirituális kivetülése. Így egy hangulatában erős, kevésbé direkt alkotást választottunk, amire ha ránéz az ember, akkor konkrét gondolatok helyett inkább az érzéseken van a hangsúly.

Ejtsünk néhány szót a dalszövegekről is! Ki a szövegíró, miről szólnak a Heresy dalai? Van valamilyen szövegi koncepció a dalok mögött?

Tamás: Ez teljes mértékben Ádám asztala.

Ádám: Az alapgondolat az volt, hogy az emberiség bármennyire is igyekszik, mindig ugyanazokba a gödrökbe esik vissza. Ez már az EP környékén megfogalmazódott bennem, és erre több szöveg is épült már nálunk. Most annyiban más a történet, hogy mindezt hiedelmeken, vallásokon és filozófiákon keresztül mutattam be. Ezek, mint tanmesék, nyújtanak egy-két intő példát az emberi természet igazi lényegére. Ez pedig nem feltétlenül gondolati sík. Érzelmileg is babonáink, félelmeink és felépített képzeteink rabjai vagyunk, és ez az egész életünkbe beleivódik. Ebből felszabadulni pedig sosem sikerült igazán, amióta világ a világ.

A legnagyobb metal enciklopédia is bajban van a zenétek meghatározásakor. Ti milyen stílusba sorolnátok a Needless-t? Egyáltalán van jelentősége a kategorizálásának?

Tamás: Szerintem a thrash/death mint meghatározás teljesen megfelel útmutatóként annak, aki még nem hallott bennünket. Attól, hogy a dalokban felbukkannak modern, groove vagy akár black-es elemek, még nem kerülünk ki a meghatározás alól.

Ádám: Érdekes dolog ez, mert amióta kijött az album, mi is csak a fejünket kapkodjuk a jelzőkön. Az albummegjelenés után sokan a „dallamos death metal”-t aggatták ránk, mint zsánert, megint mások a „blackened thrash”-t, mostanában pedig a „progresszív metal” is felmerült a jelzők között. Mi egy ideje már nem görcsölünk ezen. Amióta saját nótákat gyártunk, megvan ez a hibrid jelleg is, hogy sok helyről hozunk egy csomó motívumot. Sokféle zsánert szeretünk, és ezt a rajongást valahogy a zenénkbe is sikerült belevinni a magunk sajátos interpretálásában.

Az albumot bandcamp-oldalatokon lehet meghallgatni, de szerzői kiadásban, limitált példányszámban, CD-n is megjelent. Mik az eddigi tapasztalatok? Érdemes volt fizikai formában is kiadni a nagylemezt? Kiadókeresésen nem gondolkodtatok?

Tamás: Mindenképpen érdemes volt, annak ellenére, hogy a fizikai hordozó kihalóban van. Sokan hallgatnak bennünket a bandcamp-en kívül is. Nekem még mindig furcsa, hogy van, aki kazettát követel tőlünk.

Ádám: Sőt, már a bakelites megjelenés felől is érdeklődtek. Ezeknek még nem érezzük annyira az idejét, hogy fektessünk is beléjük. Hosszú út előtt állunk, és jelenleg sokat dolgozunk azon, hogy minél több emberhez elvigyük a Heresy-t. Viszont Tomihoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy érdemes volt fizikai formátumban is kiadni a lemezt. A mai napig jönnek megrendelések, és már csak egy-két darab digi maradt készleten, valamint értesüléseim szerint a disztrónál (Total Darkness Propaganda) is szépen fogy az album.

A kiadón is gondolkodtunk, sőt, mielőtt megjelentettük a lemezt, összeírtam több tucat potenciális kiadót, és felvettem velük a kapcsolatot. Jó páran adtak is ajánlatot, közöttük egy-két viszonylag komolyabb cég is, mint például a svéd GMR Music Group vagy az angol Hostile Media Records. Az előbbi olyan együttesekkel dolgozott együtt, mint például a Candlemass, az utóbbi istállójába pedig többek között a Bloodshot Dawn tartozik. Volt, ahol nem éreztük úgy, hogy jól járnánk, máshol pedig anyagi megfontolásból voltunk kénytelenek úgy dönteni, hogy nem fogadhatjuk el az ajánlatot. Több helyen pedig az európai turnémúltunkat hiányolták, és ezért ők utasítottak vissza. Így osztottunk-szoroztunk, és maradt a szerzői limitált kiadás, a terjesztésbe pedig a bandcamp mellett a Total Darkness Propaganda is besegít.

Egy ilyen színvonalú lemez után adja magát az a kérdés, hogy vannak-e külföldi terveitek. Milyen az eddigi szakmai visszhang?

Ádám: Meglepő módon még mindig foglalkoznak a lemezzel, és még most is sok helyről kapunk kritikákat, amelyek alapvetően pozitívak, sőt. Volt, ahol nemzetközi szintű lemezekkel teli listára tettek fel bennünket, és olyan is előfordult, hogy egy wisconsini metal rádión hetekig ott voltunk a toplistások között. A YouTube-on vloggerek foglalkoztak a lemezzel, de angol metal magazinban is jelent meg rólunk kritika. Szóval a fogadtatás minden képzeletünket felülmúlta. Mondanom sem kell, hogy a bandában emiatt mindenkinek fülig ér a szája. Külföldi terveink is vannak: bár lassan, de szervezünk egy pár kinti koncertet is. Ezek közül az első a csehországi Agressive Music Fest lesz jövő nyáron, ahol már biztosan fellépünk.

Milyen gyakran tudtok koncertezni?

Ádám: Szerencsénkre az album megjelenése óta egyre több koncertmeghívást kapunk. Dolgozó emberekként sajnos nem mindegyik lehetőséggel tudunk/tudtunk élni, de igyekszünk a lehető legtöbb helyen ott lenni, és nevet szerezni magunknak, főleg a fővárosban, a hazai zenei élet, és egyben a metal központjában.

Hogyan sikerül egyeztetni a zenekari aktivitást a hétköznapokkal? Ki mivel foglalkozik a csapat mellett? A zenélésen kívül is összejártok?

Tamás: Nos, ez az egész zenekarosdi legnehezebb része. Mindenki kötött munka terén, sajnos töredéknyi időnk marad arra, hogy ezzel is foglalkozzunk. Ebből kifolyólag, ha a zenélésen kívül találkozunk, akkor is mindig a banda a téma.

Ádám: Mindannyian éljük a szokásos hétköznapi húszasok és harmincasok életét: munka és hajtás nyolc órában vagy több műszakban, aztán jön a család, a barátnők, a maradék időben pedig a Needless.

Felsorolnátok a kedvenc lemezeiteket, illetve a fanatikusoknak ajánlanátok néhány további titkos favoritot is?

Tamás: Nehéz ügy… Sokakat meglephet, de a kedvenceim inkább más stílusokból valók. Volt idő, amikor a Nirvana In Utero lemezét erőszakkal sem lehetett volna kiszedni a hifi-mből, de sokféle zene hatott rám az évek alatt. Titkos kedvencnek mondhatnám a görög Hail Spirit Noir-t, akiket itthon kevesen ismernek, és akiknek Oi Magoi albumát rengetegszer végighallgattam. Vagy a norvég Kvelertak-ot, akiknek a legközelebbi koncertjén biztosan találkozhattok velem. De nagy kedvenceim, a Soundgarden és az Alice in Chains mellé a Voivod vagy a Burzum is simán befér.

Ádám: Ez nálam is nehéz kérdés. Rendszerint figyelemmel szoktam kísérni az újdonságokat, és persze vannak a top metal favoritok, amelyek évek óta mindig vissza-visszakerülnek a lejátszómba, de a műfajon kívül is van kedvencem szép számmal. Titkos favoritnak talán a Vuvr „Pilgrimage”, illetve a Lykathea Aflame „Elevenfris” című lemezét mondanám, amelyek ugyanúgy hatottak rám, mint a nagyobb és ismertebb kortársaik a műfajon belül. Nem olyan rég pedig újra bekerült a lejátszómba a Fear of God „Within the Veil” lemeze is. Egy igazi rejtett gyémánt a mai napig. Az egész albumnak van egy másvilági hangulata, amit csak tetéz Dawn Crosby hihetetlenül egyedi hangja. Páratlan énekesnő volt, furcsa és sokszor felzaklató megoldásokkal operált, amelyeket azóta sem hallottam senki mástól. Legyen neki könnyű a föld!

Van valami, ami kimaradt, de fontosnak tartotok megemlíteni?

Ádám: Érdemes minket követni a megszokott internetes platformokon, ugyanis hamarosan új klippel érkezünk, amelyet újfent a No Total Films stábjával készítettünk az On a Journey Sublunaris című számunkra.

Köszönöm a válaszokat! A szakmai elismerések mellett sok sikert kívánok a lemezhez!

Tamás: Mi is köszönjük a lehetőséget!

Nameless

About Rattle Inc. 294 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*