Tizennegyedik sorlemezét jelentette meg hazánk egyik legnépszerűbb rockzenekara. Az éppen 30. születésnapját ünneplő Tankcsapda a néhány hónapja megjelent könyvéhez hasonlóan új albumának is a Liliput Hollywood címet adta. Minden tiszteletem a zenekaré, hiszen a polcomon ugyanúgy ott van az első, még fénymásolt borítós demókazetta, mint a legutóbbi, 2014-es Urai vagyunk a helyzetnek CD is. Pályafutásukat a kezdetektől követem, bár legutóbb a 2006-os Mindenki vár valamit lemezüknek tudtam igazán örülni (albumrangsor itt).
Meglepődtem, hogy a hétfőre beharangozott megjelenés helyett már pénteken meg tudtam venni a mezőkövesdi MOL kútnál a CD-t. Elsőre tetszett a lentikuláris (térhatású, „dimenziós”) borító, ez a megoldás rendkívül népszerű volt egy időben, minden céllövölde alsó sorában egypálcás csemegének ígérkezett egy-egy lentikuláris pénztárca vagy sminktükör. A grafika viszont nem taglózott le: kb. olyan, mint egy céllövölde oldalára festett kép színvonala. Bocs. Booklet nincs, helyette kapunk egy kétoldalas posztert, a GTA (Grand Theft Auto) játékok stílusában. Mivel a poszter összehajtogatva sem fér el a CD tokjában, így kikerült a garázsom falára, legalább nem hányódik el. A külcsín sokszor meghatározza a beltartalmat, szokták mondani; reménykedtem, hogy ez esetben nem így lesz.
„Vagyok olyan szemét, hogy lopom a zenét!” – énekli Lukács a Vagyok olyan szemét című nótában (ami nem került fel a lemezre), és ezt meg is csinálták a fiúk. A nyitó A világ pusztul ugyanis Ozzy I Don’t Know című dalának riffjét csente el. Bocsánatos bűnnek tartanám, ha jó lenne a dal, de sajnos nem az. Ráadásul szerintem rossz választás nyitónótának. Egy kis Legjobb méreg-szerű bevezető után szépen beindul a dal, majd újra lelassít, ami megtöri a lendületet. Kár érte.
A Szevasz öcsém már ismerős lehet, pár hete ezzel vezették fel a lemez megjelenését. Ez a dal is jól indul, kiváló old school punk rock az első két verze, de a refrén nem az igazi, főleg a szöveg miatt, valamint a dal egy kissé katyvaszos lesz. Itt is leáll a szám, ami nem tesz jót neki. A szöveg pedig újra előhozza azt a témát, ami Lukács vesszőparipája lehet: „A sok fasz meg elemez, hogy milyen a lemez, és ugat csak, hogy micsoda celeb ez!” Hát kérem, akkor fasz vagyok, mert elemzem a lemezt? Vagy akkor is fasz vagyok, ha elemzem, de jókat írok róla? A dal legjobbja Kovács Patrícia a klipben. Viszont a MOL-t talán ki kellene hagyni. Az oké, hogy szponzor, de szerintem legyen egy határ.
A többi dalon nem mennék át egyesével, nagyjából egy színvonalon vannak. A szövegek több helyen is utalást tesznek régebbi ’csapda dalokra, néha viszont iszonyú cikis mélységekbe mennek le, és ezt sajnálom. Például: „Akinek az élet célja a robbantás, annak nem rockbandás a pólója”. Lukács egykor friss, ötletes, furfangos rímeket faragott, ezek mára sajnos több helyen is átmentek kínrímekbe. A zene sem túl ötletes, néhol túl vannak tolva az akusztikus részek, néhol pedig Sidi gitártémái sajnos egy kissé unalmasak. Nem is tudom, melyikre mondanám, hogy a lemez legjobb riffje. Lukács hangja pedig sok helyen olyan, mintha effektezve lenne.
A dalokat hallgatva többször a Hooligans jutott szembe. Leginkább az Ülj le mellém emlékeztet erre: igazi egymásba kapaszkodós, tábortűz mellett együtt-éneklős darab. Azt gondoltam, hogy az Alföldi gyerek csak egyszeri megingás, de most már látszik, hogy nem. A Tankcsapda rohamléptekkel közeledik a pályatárshoz. Ami persze nem baj, egyszerűen kicserélődik a közönség. A magamfajták, akik ezt már nem érzik a magukénak, odébbállnak, egy új generációnak adva át a helyüket.
A Megölni engem közepes tétel, Sidi gitárvinnyogtatása (nem tudom, van erre valami szakkifejezés?) idegesítő, ráadásul ez a dal is leáll, megtörik. A Gyűlölet a régi című szerzeményben hallható hörgés nagyon nem illik oda, a szövegéből pedig fentebb már idéztem. A Pattanások és szemüvegek pedig a punkot hivatott képviselni a lemezen, s a jelenlegi felhozatalban még a „simán elmegy” kategóriába tartozik. Szövegben és a hangulatban is a Prosecturát idézik meg vele. Mondjuk a szövegben maszturbálásra történő utalás nekem már sok volt.
A címadó nóta elég sótlan, simán elmegy mellettem. Az Amit a vér kíván talán a lemez egyik jobban sikerült dala, de ez is csak ebben a környezetben működik. A Hívjuk inkább úgy megint csak tingli-tanglival nyit, később pedig elég ötlettelen, egyedül Sidi szólója említhető meg benne. A záró Nincsenek szavak két elhunyt rajongóra emlékezik. Ezt nem illik elemezni, annyit jegyeznék meg, hogy Lukács szövege talán itt a legjobb.
Összességében azt tudom mondani, hogy napokig vártam a beszámoló megírásával, mert nem akartam elkapkodni. Az első hallgatás után azt írtam egy barátomnak: nem hiszem el, hogy ezt kiadták. Ezt annyiban módosítanám, hogy ez már egy nem nekem készült Tankcsapda-lemez. 0% punk rock, 100% Hooligans. Így viszont a külsőségek adnak egy éles kontrasztot az egésznek: rockmaffia, rockcsempész, Tank Force One, zord kinézet, felvarrók, dögös kiállás, a zene viszont… Ahogy Lukács énekli az Ülj le mellém című dalban: „Ez itt az illúziók világa”…
Válasz írása