Ma már tudjuk, hogy 1984-re a metal műfaj szinte összes alstílusa körvonalazódott, kialakult. Nem feltétlenül akarok odáig visszakanyarodni, hogy minden a birminghami Black Sabbath-ig vezethető vissza, illetve, hogy konkrétan tőlük indult el, de valljuk be, nincs, nem volt és nem lesz olyan formáció, amelyre a csapat ne gyakorolt volna felbecsülhetetlen hatást.
A ’70-es évek végén felbukkant NWOBHM zenekarok után a ’80-as évek legelején egy olyan zenészeket tömörítő generáció jött létre, amelyik a lefektetett alapokat gyorsabb, durvább, akkori mércével mérve szélsőségesebb formában tálalta. Metallica, Slayer, Dark Angel, Anthrax, Exodus – a tengerentúlon létrejött a thrash metal. Azonban Európa sem akart lemaradni a zenei súlyosság terén, ahol a Venom színre lépése okozott muzikális forradalmat. Hellhammer/Celtic Frost, Destruction, Kreator, Sodom, Bathory – szinte az amerikaival egy időben bontott szárnyat az underground színtér az öreg kontinensen, csakhogy „nálunk” az együttesek továbbmentek, ugyanis a későbbi death és black metal csíráit is elvetették, és az sem képezi vita tárgyát, hogy ezek az alakulatok az elkövetkező évek, évtizedek során az adott műfajok legalapvetőbb, legklasszikusabb képviselőivé avanzsáltak.
Jól tükrözi a Bathory munkásságának jelentőségét, hogy szerkesztőségünk egyik fő kedvencéről van szó, Quorthon (R.I.P.) korai műveit alaposan dokumentáltuk már. Ebből a szériából eddig a bemutatkozó anyag méltatása maradt csak ki, amelynek most jött el az ideje, lévén a korong 35 évvel ezelőtt, október 2-án látott napvilágot. A banda megalakulásának részletezéséről e helyütt eltekintenék (amúgy 1983-ban történt), erről már szót ejtettem itt, most csak a debütáló anyag megszületésének körülményeire szorítkoznék.
Történt, hogy a svéd Tyfon kiadó ’83 végén/’84 elején egy olyan kompilációt akart piacra dobni, amelyen az akkoriban feltörekvő skandináv zenekarok képviseltették magukat egy-egy dallal. Miután azonban az egyik banda kilépett a projektből, a Bathory-nak nyílt lehetősége a nemzetközi megmérettetésre. Mindehhez hozzátartozott, hogy a Tyfon beleegyezett a Bathory szerepeltetésébe, mi több, az 1984 márciusában (egyes források szerint január 19-én) forgalomba került album (Scandinavian Metal Attack) megjelenését követően, mindenki meglepetésére, a rajongói visszajelzések 95 százaléka (szigorúan kézzel írt levelekről beszélünk) a Bathory-felvételekkel (Sacrifice, The Return of Darkness and Evil – 1984 januárjában rögzítették őket) volt kapcsolatos.
Ezzel kapcsolatban még egy adalék: a lemezt a Tyfonhoz tartozó (annak „leányvállalata”) Wave adta ki, a Tyfon tulajdonosa pedig Quorthon édesapja, később a Black Mark Productions-t életre hívó Stig Börje Forsberg (R.I.P.) volt.
A kiadó nem sokat habozott, felkérte a Bathory-t egy teljes album rögzítésére, azonban Quorthon társai, Björn „The Animal” Kristensen énekes, Jonas Åkerlund dobos (igen, a Lords of Chaos rendezője) és Frederick Melander basszusgitáros elhagyta a fedélzetet, így a helyükre Stefan Larsson dobos, valamint session jelleggel Rickard „Ribban” Bergman basszusgitáros sorakozott fel, míg a mikrofont Quorthon ragadta magához. Az új felállás első próbájára 1984. május 22-én került sor (egyben ez volt az első és egyetlen közös muzsikálásuk a bemutatkozó lemez felvételei előtt), amelynek során két nótát, a Satan My Master-t és a Witchcraft-et rögzítették (ezek a Jubileum Volume III. válogatáson láttak napvilágot). Végül 1984. június 14-én vonultak be a stockholmi Heavenshore stúdióba, hogy felvegyék debütáló nagylemezüket. (Csak a rend kedvéért: az 1985-ös Scandinavian Metal Attack II-n a Hades és a War szerepelt.)
A stúdió egy nyolcsávos, házilag összeeszkábált felvevő rendszerrel rendelkezett, azonban a zenekar rövid gyeplőre engedett költségvetése okán a felvevőt fél sebességre állították, hogy minden ráférjen a mesterszalagra. Ráadásul gyorsan kellett dolgozniuk, így a munkálatokra nagyjából 32-56 óra alatt került sor. Megjegyzem, az európai metal undergroundban, megelőzve az amerikait, ekkoriban történt az a bizonyos áttörés, amelyet az alábbi kiadványok fémjeleznek: At War with Satan (Venom – 1984. április 16.), Vengeance from Hell (Living Death), Sentenced to Death EP (Destruction – 1984. november 10.), Apocalyptic Raids EP (Hellhammer – 1984. március 7.), majd Morbid Tales EP (Celtic Frost – 1984. november). Ennek azért van komoly jelentősége, mert a metal extrém felségvizein evező, annak később meghatározó szerepet betöltő együttesei ekkoriban még javában demóztak, legyen szó a Morbid Angel-ről (R.I.P. Richard Brunelle), a Master/Death Strike-ról, a Mantas/Death-ről, a Massacre-ről, a Genocide/Repulsion-ről, vagy a Possessed-ről.
Míg Quorthon azt állította, hogy a felvételek előtt nem hallották a Venom-ot, és sokkal inkább a Black Sabbath, a Motörhead és a GBH inspirálta őket, ezzel ellentétben Jonas Åkerlund szerint ezen időszak alatt kizárólag a Venom befolyásolta a munkásságukat. Ezzel nincs is értelme vitatkozni, hiszen a lemezen 27 percen keresztül hallható muzsika egyértelműen a brit trióra vezethető vissza, különösen a lassú részekkel kombinált Sacrifice és a Seventh Gates of Hell-re hajazó Raise the Dead.
Felesleges különösebb elemzésekbe, okfejtésekbe belemenni, a sejtelmes, fenyegető Storm of Damnation intró után berobbanó Reaper, a Necromancy, az In Conspiracy with Satan, az Armageddon és a War a zenei minimalizmus abszolút mintapéldái, egyben a későbbi thrash és black metal hullám kialakulásának legfőbb katalizátorai. (Ahogy a rövid Outro is a bandát körülvevő misztikumot szimbolizálja.) A pontatlanul feljátszott számok és a rossz minőségű hangzás ellenére a lemezt egy sötét, titokzatos hangulat itatja át, a Bathory-ra jellemző titokzatosság, a világtól való elzárkózás egy az egyben tapasztalható a végeredményen.
Egészen biztosan hatottak a korai Sodom-ra, ahogy a gitárhangzás, a riffelés a későbbi Destruction sound-ját és játékát határozta meg, igaz kiforrottabb, profibb megközelítésben. Egyedül a megszólalásról nincs értelme érdemben nyilatkozni, a maga idejében nyers, kaotikus, vad hangzás párját ritkító volt (a feljátszásra szánt időtartam önmagáért beszél, ahogy a folyamatosan kalapáló, primitív dobok is); a Bathory első albuma e tekintetben sem „kelt birokra”semelyik, akkoriban boltokba kerülő metal kiadvánnyal.
Ettől függetlenül a későbbiekben kibontakozó thrash és black metal színtérre megtermékenyítő hatást fejtett ki ez az album, ahogy abba is érdekes belegondolni, hogy négy-öt éven belül (a Blood, Fire and Death korongtól, de különösen a Hammerheart-tól számítva) milyen fejlődési görbét írt le Quorthon pályafutása. Mert ha anno nincs ez a lemez, akkor valószínűleg black és thrash szcéna sincs, legalábbis nem abban a formájában, ahogy akkor megszerettük és megismertük.
Leave a Reply