A barátságos, körülbelül 150 ezer lelket számláló Regensburgig kellett autókáznunk, hogy megnézhessük ifjúkorom egyik germán kedvencét. Az Airport klubba lépve jólesően tapasztalta kis társaságunk, hogy ez egy igencsak hangulatos helyszín. A másik, ami hamar feltűnt, hogy bizony ebben a teremben csupán három magyar lesz ezen az estén – mi magunk.
Akadt még cirka három angol és egy finn nemzetiségű egyén is. Ők a trióban fellépő vendégzenekar, az Asomvel voltak, illetve a velük lévő, merchandise-t felügyelő hölgy. A hideg kövön mezítelen lábbal tartózkodó csaj (friss tetoválás volt a lábfején, amire nem akart sarut húzni) elmesélte, hogy az együttes nevét egy okkult könyvből vett, meglehetősen mámoros pillanatban félreolvasott boszorkánynév ihlette.
A britek az idén megjelent, World Shaker címre keresztelt lemezüket mutatták be a Sinner speciális vendégeként a mintegy 90-100 fős közönség előtt. A két angol úriember a bandában az énekes-basszusgitáros Ralph és a gitáros Lenny Robinson. Hozzájuk csatlakozott még a fiatal finn dobos, bizonyos Jani Pasanen, aki messzebbről amolyan fiatal Dave Mustaine-nek látszott. A koncertjüket követő közös fotózkodás során kiderült, hogy közelebbről is a vörös Megadeth-főnök alteregója. 🙂
Az Asomvel három nagylemezzel és két EP-vel rendelkezik, bár már 26 éve a pályán vannak. Nem titkoltan mind zenében/hangzásban, mind megjelenésben a klasszikus Motörhead-et igyekszenek megidézni, de saját dalokkal. A jól eltalált keverésű koncertjükön a teljes új anyagot előadták, abban a sorrendben, ahogy az a lemezen szerepel, valamint a ráadásban egy régebbi dalukat. Nem emelnék ki címeket, egységes, energikus előadásuk roppant szimpatikussá tette őket. Előbbieket csak megerősítette bennem az a közvetlenség, amelyet a műsoruk után tapasztaltam a részükről a dedikálás és fényképezkedés során. Sztárallűröktől mentes, mosolygós, jókedvű fickók, akik lelkesen, szemmel láthatóan szerelemből zenélnek a mai napig.
Miközben velük diskuráltunk, a Sinner számára elkészült a színpad. A német közönség – velünk együtt – nagy ovációval fogadta a veterán heavy metal bandát, akik egy rövid intró után bele is csaptak a húrokba. A Coming Out Fighting csendült fel elsőként 1986-ból, amely meg is adta a jelenlévőknek, amit vártak. Az új album nyitódalával, a Shine On-nal folytatódott a műsor. Az est folyamán első alkalommal ekkor eresztette ki igazán hangját az együtteshez az idei év elején csatlakozott énekes hölgy. Az itáliai Velencéből „importált”, 24 éves Giorgia Colleluori-val Sinner-ék megütötték a főnyereményt. Úgy vélem, az évek óta stagnáló zenekarnak hatalmas lökést adott az igazi rock-torokkal megáldott lány csatasorba állítása. Fiatalos lendülete, előadásmódja, nem utolsósorban csinos megjelenése és remek hangja egyaránt emelte az est fényét.
Ezután régi kedvencem, a Bad Girl hangzott el az 1985-ben kiadott Touch of Sin című remekműről. A közönség boldogan énekelte Mat Sinner-rel a refrént. Az új albumról másodikként elhangzó szám a Lucky 13 volt, az ifjú olasz hölgy ismét remekelt benne. Danger Zone! A másik nagy favoritom a Sinner életművéből. Mat és Giorgia duettben dalolva új megvilágításba helyezte ezt a nagyszerű szerzeményt. Számomra mindenképpen az egyik csúcspontja volt az estének. Az új albumon megismert Fiesta y Copas hangjairól csak elismeréssel tudok nyilatkozni. Alex Beyrodt szólómunkájára nem lehet panaszunk, a fémhangverseny során mindvégig kitűnően pengetett a hathúroson, ahogy azt a Primal Fear-ben, a Voodoo Circle-ben és a Silent Force-ban is teszi.
Born to Rock! Ezt még magam is teli torokból üvöltöttem Mat-tel (és persze a publikum többi lelkes tagjával). 34 éve ismerem a nótát, de most első alkalommal láthattam/hallhattam élőben. A számomra ismeretlen Son House nevű zenekar dalának, a Death Letter-nek a feldolgozása következett a sorban, amely egy roppant feeling-es blues nóta. Nem a kedvencem az új albumról, élőben mégis nagyon hasított Giorgia érzelem-gazdag előadásában. Itt Tom Naumann gitáros is megcsillogtathatta tudását, amit nyilván nem szükséges bemutatni a Sinner és a Primal Fear rajongóinak.
Az általam meglehetősen Thin Lizzy „ízűnek” tartott Tequila Suicide alatt sem ült le a buli. A kevésbé sikerült Dangerous Charm lemezről előhúzott nyitódal, a Concrete Jungle szintén jól megállta a helyét élőben, amit Markus Kullmann ízes/vicces dobszólója követett. Ő is igazi showman a bandában, kitűnően beilleszkedett a rövid idő alatt, amióta itt püföli a bőröket. A Dangerous Charm-ról előkerült még a Knife in My Heart, kellemesen pátoszos előadásban. Billy Idol Rebel Yell-je nekem mindig is jobban tetszett a Sinner interpretálásában, és ez a véleményem most sem változott meg. A dal alatt Matt bemutatta a zenekar tagjait, és a közönséget is sikeresen megénekeltette. Csaknem százan üvöltöttük vele egyként a refrént!
Germany Rocks. Talán nem köveznek meg a fanatikus Sinner-hívők, ha kijelentem, ez a leggyengébb szerzemény a Coming Out Fighting albumon. Ennek ellenére örömmel konstatáltam, hogy az olasz lánnyal előadott változat piszok jól sikerült, csak gratulálni tudok hozzá. Így kell új életet lehelni egy kissé unalmas zeneszámba! Giorgia továbbra is a reflektorfényben, hiszen érkezett a Led Zeppelin Rock ’n’ Roll-ja, ami az ő jutalomjátéka. Nagyon érzi ezt a blues/rock ’n’ roll vonalat, igazán óriásit énekelt újfent!
A ráadásban a friss anyag címadója, a Santa Muerte középtempóra épülő dallamai kényeztették hallójáratainkat. Hangulatos, kitűnő este zárult a regensburgi klubban, még az általam gyengébbnek tartott szerzemények is reneszánszukat élték ebben a zenekari felállásban. És, ha már ők nem jöttek el hozzánk, hát mi ruccantunk el hozzájuk az utánozhatatlan miliőjű Bajorországba. 🙂
Leave a Reply