A Bloody Kisses és az October Rust lágyabb tónusai után Peter Steele úgy vélte, hogy egy kicsit újra szigorúbbra kell venni a figurát. Nagy kedvencem az említett két album, de tény, hogy ezeken sokkal dallamosabb és befogadhatóbb lett a zene, mint az első két nagylemezen, valamint egy kissé a szövegvilág is módosult. Steele-ék úgy játszottak gótikus metal-t, hogy a doom metal, a hardcore, a heavy metal jegyeit sem nélkülözték, de a felsoroltakon ezek már egyre kevésbé mutatkoztak meg, ellenben teljesen egyénivé vált a Type O Negative muzsikája, köszönhetően Steele jellegzetes énekének, valamint a rengeteg billentyűnek, hangulati betéteknek és a különleges dallamoknak.
A World Coming Down megint egy kicsit más irányba mozdult el, de alapvetően nem változott meg a zene, csak egy picit több lett a doom metal, kevesebb a pátosz, és a szexista (mind a szövegi, mind a muzikális) témák is elmaradtak. A Bloody Kisses, és főleg az October Rust hatalmas sikert hozott a zenekar életében, ebbe egy picit az MTV is belejátszott, mivel néhány videoklipjük rendszeres vendége volt a zenei csatornának. A World Coming Down már nem tudta túlszárnyalni a két sikeres kiadvány lemezeladási eredményeit, ennek ellenére egy remek album született meg a kvartett jóvoltából, nekem ugyanakkora kedvencem, mint a nagy áttörést hozó duó.
Talán Steele is úgy vélte, hogy egy kicsit sok lett a szirupos gótikus romantikából, ezért módosított a képleten, és komorabb témákat kezdett el feszegetni, amelyek korábban, valamint a Carnivore együttesben is megvoltak. Most a halál témaköre került a középpontba, ehhez illesztette a zenét is. Akkoriban nem volt túl jó passzban, sokat panaszkodott az interjúkban, hogy az élet értelmetlen, túl sok közeli rokona, barátja halt meg a közelmúltban, és ez mély nyomokat hagyott benne. Persze, aki ismerte Steele-t, nem volt biztos benne, hogy ezt teljesen komolyan gondolta, mivel nem lehetett tudni, mikor ironizált, és mikor mondott valamit őszintén. Ám az tény, hogy ha magát a lemezt nézzük, nagyon beletrafált a dolgok közepébe, mivel minden tényezőt figyelembe véve egy rendkívül tartalmas anyaggal találhatjuk szembe magunkat, amely váratlan dolgokat sem nélkülöz.
Az egyik (vagyis több) érdekes jelenség, hogy három átkötő nóta – Sinus, Liver és Lung – egy-egy halálos betegséghez köthető, az első a kokainhoz, a második az alkohol által okozott májbajhoz, a harmadik pedig a dohányzás káros hatásához. Ezek mind csak zörejek, hangok, amelyekkel szurkálja a zenekar a hallgatót. A legnagyobb meglepetés viszont a lemez végén van, ami nem más, mint egy Beatles-egyveleg: a Day Tripper (Medley), ami három dal a gombafejűektől egybegyúrva, a Day Tripper, az If I Needed Someone és az I Want You (She’s so Heavy). Eleve szimpatikus, hogy ezek a Beatles-dalok nem a legismertebbek, túl nyilvánvaló lett volna egy mega-slágert feldolgozni. Én nem igazán kedvelem a liverpooli bandát, de a Type O Negative szerintem remek munkát végzett, teljesen rendben van a cucc.
De a kezdő dalnál lepődtem meg először, amint beindult a White Slavery-úthenger. Iszonyatosan vontatott, málházós dal, amely tele van jobbnál-jobb zenei témákkal. Érdekes kettősség jellemzi a nótát, szinte agyonnyomja az embert a zene súlya, közben viszont a remek dallamok feloldozást is hoznak. Tulajdonképpen ez a formabontó szerkezet az egész lemezre jellemző: a mázsás riffeket, lassú tempókat ellenpontozza Peter éneke, amely ugyan mély és fájdalmas, de mégis kellemes, elbódító. Ilyet csak a Type O Negative tud(ott). Mindig értetlenül álltam azelőtt, hogy miként tudta ez a zenekar így vegyíteni a komor hangulatot a dallamossággal, amiből így egy teljesen egyedi atmoszféra jött létre.
Az Everyone I Love Is Dead tulajdonképpen egy „szokványos” Type O’-dal, remek refrénnel, pesszimista hangulattal. Klip is készült hozzá, az egyik slágere a lemeznek. A másik „klipesített” nóta az Everything Dies, ami nem sokkal vidámabb, Steele időnként már szinte szenvedve énekel. Tényleg volt baja az élettel… Pedig jó szám, a másik slágergyanús szerzemény – ha lehet ilyenről beszélni. A Who Will Save the Sane? is tele van remek melódiákkal, doom metal jegyekkel, de azért nem ez a lemez legjobbja. Ott van viszont az All Hallows Eve és a Creepy Green Light, amelyeket személy szerint az album legjobbjai közé sorolok, különösen az előző a nagy kedvencem. Kell-e mondanom, hogy milyenek a dalok zeneileg? Csigalassúságban vonszolt melódiák á’la Peter Steele. Nem lehet elmenni a Pyretta Blaze mellett sem, ebben Kenny Hickey (gitár) alakít nagyot, de a nagyszerű refrén megkoronázza mindezt, kiemelve azt a részt, amikor csak a dob és az ének szól.
Direkt a végére hagytam a címadó nótát, ami a maga több mint 11 percével egy csoda. Számomra mindenképpen. Nem csak a lemez legjobbja, hanem az egyik favorit Type O Negative dalom, annyira kedvelem. Ha azt mondtam, hogy ez a lemez a lassú és brutál súlyos témák, valamint a dallamos vokál keveréke, akkor erre a nótára ez hatványozottan igaz. A refrén ciklikusan ismétlődő sorok folyama, ami szépen lassan felőrli, vagy teljesen elbódítja az embert (kinél hogy hat). A dal közepén teljesen megáll minden, csak Peter suttogja, hogy „Yeah, I know that my world is coming down”, majd ismét a súlyos riffek örvénye kíséri a remek refrént. Sőt, a nóta legvégére még borzalmasabbá válik a helyzet, Peter önmagából kikelve zúdítja ránk nagy „uhh” kiáltásait, amihez a zene is kőkeményen asszisztál.
Különleges zenei folt volt a Type O Negative a metal térképén, dark/gót batyujával a hátán nemcsak a fémzene rajongóit győzte meg, hanem sok darker is kedvenceként emlegette. Tudom, mert nem kevés ismerősöm van, aki ehhez a szubkultúrához vonzódik, és Steele-éket nagyon kedvelte/kedveli, mondjuk, a The Cure mellett. Peter Steele egy karakteres frontember volt, mélyen búgó hangja védjegye volt a zenekarnak, de ha kellett, a magasabb tartományokban is otthonosan mozgott. Apropó, az együttes többi tagja is szívesen háttérvokálozott a dalokban, lásd World Coming Down, ahol még egy kis gregorián-szerű betét is felüti a fejét. Steele a halálával óriási űrt hagyott maga után, szerencsére a World Coming Down-t még követte további két remek nagylemez.
Leave a Reply