Nemrég azt olvastam, hogy a kilencvenes évek eleje óta a csillagászok körülbelül kétezer új exobolygót fedeztek fel, és tartanak nyilván. Az exobolygók olyan planéták –tőlünk mindössze pár ezer fényévnyi távolságban –, ahol a feltételezések szerint a földihez nagyon hasonló életkörülmények jöhettek létre.
Ez talán segít egy kicsit a rejtély megfejtésében, merthogy a Tool tagjai ezek valamelyikéről jöttek, vagy onnan származnak, erre nagyobb összegben mernék fogadni. By the way, a zenekar története is ekkortájt kezdődött, vagy talán ez is csak véletlen egybeesés?
Tizenhárom év telt el a 10,000 Days óta, talán ez sem véletlen a Tool „magasan teszünk (erre) a világra” attitűdjének ismeretében. Köztudott, hogy Ámerikában a 13-as szám sok helyen nem is létezik, vannak hotelek, ahol nincs 13. emelet, ugyanakkor az angol abc 13. betűje az M. Hunter S. Thompson egy korai, a hippi és az ízi rájder mozgalom kialakulását részletesen leíró könyvéből derül ki. A tizenhármas szám így az M betűnek, és azon keresztül a marihuánának felel meg a lázadás szubkultúrájában.
De az is simán elképzelhető, hogy ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Marie a tízezer nap szenvedés után angyalszárnyain eljusson oda, ahová eredendően is igyekezett, feloldozást adva az előző lemez döbbenetes depressziójából. Akárhogyan is nézzük, ennyi idő telt el azóta. A Tool pedig, bár sokan már nem is hitték, hogy lesz folytatás, az idei évben egy brutál turnéval és a Fear Inoculum címet viselő lemezzel tért vissza. Valahonnan…
Öntörvényű, a vizuális végtelent folyamatosan Fibonacci-spirálokba álmodó, furcsa, bizarr lényekkel benépesített és a mindenki által ismert zenéből kialakított univerzum az övék. Nagy segítségük a zenekar ötödik tagja, Alex Grey, aki ezt a vizualitást teszi láthatóvá az erre fogékony földlakók számára. Aki akár egy koncertjükön is megfordult már valaha, szembesülhetett a látvány és zene olyan szintű egybefonódásával, amelynek interpretálása kevesek kiváltsága.
Hallgatom az új lemezt, ízlelgetem, de kiköpni nem tudom. Neo-nak lehetett ilyen érzése, amikor a Mátrix elkezdte magába szippantani. Igazság szerint már régóta megvan ez az érzés, de a Fear Inoculum-ot hallgatva döbbentem rá, hogy az eddigi kiadványok spirálszerűen forgó karjai micsoda csapdát készítettek elő.
Tizenhárom évnyi csend után megvilágosodásszerű pörölycsapás a visszatérés.
Ennyi időbe telik egy zenekarnak újratölteni (Mátrix reload)? Meredeknek tűnő megoldás, viszont a végeredmény ismeretében akár még ajánlanám is kiégett, a továbblépést bizonytalan léptekkel keresgélő zenekarok számára. Igaz, egy ilyen tökéletes lemezhez sok minden szükségeltetik, talán még némi szerencse is, de bárki bármit mond, ezzel az anyaggal a Tool rettenetesen nagyot alkotott.
Véletlenül sem mennék bele a számok egyenkénti értékelésébe, ugyanúgy értelmetlen, mint Justin Chancellor, Danny Carey, Maynard James Keenan vagy Adam Jones teljesítményét méltatni. Elképesztő, gigászi alkotás, valahonnan az űr végtelen mélyéből, amelyhez fogható nagyon ritkán születik.
13
Leave a Reply