Alábbi írásomban egy momentán inaktív csapat albumait próbálom sorrendbe állítani. Az „inaktív” jelző a Superbutt-ra érvényes, de az együttes tagjai azóta is jelen vannak a magyar zenei mezőnyben. Az Ørdøgben például jelenleg három egykori Superbutt-alapító, vagy már a korai tagságban is jelen lévő zenész játszik. Jó hír viszont a Superbutt kedvelőinek, és talán aktualitást is ad ennek a cikknek, hogy ha pár koncert erejéig is, de újra fellép a zenekar! Aztán majd meglátjuk, lesz-e valamilyen folytatás.
Az együttest Vörös András énekes hozta létre, miután távozott a kisebb nemzetközi áttörés előtt/közepén álló FreshFabrikból. Társai sem nyeretlen kétévesek voltak, hiszen a Southern Special vagy a Neurotrend semmiképpen nem nevezhető annak. A vicces szójáték alapján született zenekarnév alatt tevékenykedő srácok aztán szépen beírták magukat a magyar metal 2000-es éveibe. A nehezebb utat választva, angol nyelven írták dalaikat, és külföldön is rengeteget koncerteztek, dacolva a sokszor nem éppen ideális körülményekkel. Modern, friss zenéjükre itthon és határainkon túl is felfigyeltek. Felsorolni is hosszú lenne, hány ismert zenekar társaságában léptek fel Európa-szerte: turné az In Flames-szel és a Clawfinger-rel, közös buli többek között a Soulfly-jal és így tovább. Öt stúdióalbumuk mellett egy meghatározó, magyar nyelvű EP-t is készítettek, amit versenyen kívül természetesen meg kell említeni.
Szájon át (2007)
A négyszámos, magyar nyelvű EP-n mutatkozott be a dobok mögött Szűcs Peti, aki hozott is egy kis frissességet magával. A lemez sikeresnek bizonyult, András remek szövegeket kreált a remek dalokra. A zenekar minden bizonnyal elérte a célt: gondolom, kíváncsiak voltak, magyar szövegekkel is életképesek-e a dalaik. A válasz határozott igen! A szövegmondás ekkorra már a háttérbe szorult, emiatt sokkal metalosabb lett a végeredmény. A nyitó Szájon át a mai napig sokszor előkerül az Ørdøg-koncertek ráadásában. A Legalább fáj lendületes darab, a Menekülőre direktebb témája miatt egy kissé kilóg a többi közül, a koronát pedig a záró A hetedik teszi fel a produkcióra, ami egy egykor Hobo által is megénekelt József Attila-vers feldolgozása, csak éppen sokkal metalosabb formában. Hangulatos, a PeCsában forgatott koncertklip is készült hozzá.
5. Black Soup (2006)
A harmadik sorlemez most a sereghajtó helyre került, de ez nem azt jelenti, hogy messziről kerülendő a produkció! Inkább azt mondanám, ötödik helyezett a Fekete leves. A pontos időjelzés után két bivalyerős dallal indít a lemez, a Broken Nose és az egyik legnagyobb Superbutt-dal, a remek klipes Better Machine képében. Utána már nem sorakoznak ennyire erős dalok, talán még a Washaway-t lehet megemlíteni. A vicces rajzfilmfiguráról elnevezett Johnny Bravo verze részei a debütalbum pillanatait idézik fel bennem. Egyébként egy kis általános megtorpanás is érezhető a lemez egészén. Jó ötletek, jó témák ugyan felbukkannak, de teljes dalként a nyitó páros emelkedik ki igazán. Egy kissé átszalad rajtam a lemez. Mondjuk, a The Unbeatable Eleven szintjét eleve nehéz is lett volna hozni. Az album külföldön is megjelent, és ott is megállta a helyét, szépen teljesített. A lemez megjelenése után távozott a dobok mögül Gábor Béla.
4. 2 Minutes for Roughing (2001)
Kisebb, vagy nem is annyira kisebb meglepetésként hatott a zenekar bemutatkozó albuma. A jó hangzás és a dögös, groove-os dalok egy friss, üde, lendületes, modern zenekar képét mutatták. A lemezcímen (hokimeccseken használt büntetési forma, két perc durvaságért) csak az lepődik meg, aki egy cseppet sem ismeri Andrást, az ő jégkoronghoz való kötődését, rajongását. Mivel a közönség skatulyákat akar, így őket is belehelyezték egybe, és többször is a System Of A Down-t hozták fel, főleg a korai Superbutt-albumok kapcsán. A zenekar jellemzője volt Mahboubi Salim egyedi, kissé borult basszusjátéka, amely nagyban meghatározta a hangzást (és keveréskor kellően előre is volt tolva), a húzós, fogós gitártémák, valamint a rap, illetve a szövegmondás. Az első albumon talán egy kicsit több is a rap, mint amennyit én szeretek.
Jelen vannak a később is jellemző, vicces átkötések az egyes dalok között. Itt kapunk egyet a Stephen King-féle Ragyogás című filmből, ahol Jack Nicholson hangját hallhatjuk, valamint van egy magyar nyelvű átkötő betét is, Pécsi Ildikó hangjával. A lemezről kiemelkedik a nyitó Bee (Two Grams of Threat), a Lust Kills (jó kis klipje van), valamint a Losing My Way. A FreshFabrik szelleme leginkább a Johnny Goes Fishing című, igen kellemes hallgatnivalóban van jelen.
3. Music for Animals (2011)
Új bárdistákkal esett neki a következő lemeznek a Superbutt, plusz Pétert is pótolni kellett a dobok mögött. A fő dalfaragó nem kis meglepetésre a borsodi gitáros, Kovács Attila lett. Ő ugyanis inkább a durvább zenék felől érkezett (jelenleg is a Sear Bliss tagja). Fellegi Ádám dobos nevét sem feledhetjük, aki jócskán hozzátett a dalok születéséhez. Dupla albumnyi szerzemény jelent meg végül, igaz a második diszk elég vegyes, vannak magyar nyelvű tételek és három feldolgozás is. A sorlemezt nyitó Cleaver szépen megnyugtat mindenkit, hogy nincs itt baj. Az ős-Superbutt rajongóknak biztos furcsa volt a súlyos, bedurvult zene, de szerintem abszolút működött a dolog. Jó kis nóta, sőt egyike az öt kedvenc ’butt dalomnak! A Best Play szintén nagyon erős, kétlábgépes tempó, ami nem volt túl megszokott eddig a Superbutt-tól.
Az új tagokkal minden téren több metal került a zenébe, eltűntek a bohókás basszusfutamok, súlyos lemez született, megjelentek gitárszólók is, valamint látványban is hoztak újat. A koncerteken beindultak a propellerek, repkedtek a hajak, és ment a headbang. Addig ez sem volt megszokott dolog a zenekartól. De vissza a dalokhoz! Láthatóan jól állt nekik a durvulás, de persze azért, mert jók a dalok. Az angol nyelvű részről említsük meg a Natashát, valamint a már-már epikusságba hajló, jól felépített, majd’ hatperces The Murder of Socrates is nagyon erősre sikeredett, sőt, ez az album egyik csúcspontja. A magyar nyelvű számok szintén jók, de nem lettek annyira erősek, mint a Szájon át EP dalai. A Pont középre (klipjében a szőr-szörny Vörös András) és a fogós, női énekkel támogatott Túlütés (megint jégkorongos kifejezés) a magyar dalok legjobbjai. Az albumvégi feldolgozásokról annyit, hogy egyik sem az én világom, meglettem volna nélkülük.
2. You and Your Revolution (2008)
Csak az szorította le nálam a dobogó tetejéről ezt a kiérlelt, remekül összerakott albumot, hogy az első helyezetten több az azonnal működő, fogós sláger. A lemez felvételei részben Svédországban zajlottak, Jocke Skog Clawfinger-billentyűs vezetésével, részben pedig itthon, Varga Zoltán irányítása alatt. A végeredmény hallható is, szép munka! Egységes, erős album, azonnal megismerhető Superbutt-jegyekkel, Szűcs Peti pedig a Szájon át EP után itt is bizonyítja, hogy meghozta a zenekarba a frissességet. A nyitó Last Call-ban a Clawfinger énekese, Zakk Tell is vendégszerepel. Húzós, lendületes, jó választás nyitódalnak. A klipjében már nem az albumot rögzítő gitárosok szerepelnek, hanem az ez utáni korszak tagjai. A Figure szintén lendületes szerzemény, klipjében András jól megveri önmagát. 🙂
A folytatás a rövid, velős, sötét hangulatú In Vain képében szintén erős, az egyik kedvencem a lemezről. Ezen az albumon a 6:3 című borzasztó filmből is kapunk egy kis szösszenetet, mint dalok közötti átkötést. Az egyik legjobb refrént a pörgős, szinte punkos With Nails-ben sütik el. A lemezt záró páros remek: a Gone Far őrült basszustémákkal operál, a Blisters kapkodósabb, de tök frankó refrénje van, teljesen odaillik egy jó záródalnak, hogy az ember jó szájízzel vehesse ki a korongot a lejátszóból. A lemez elkészülte után, szépen sorban távoztak a korai időktől jelen lévő gitárosok. Szűcs Szabika nyilván megsokszorozódott hangmérnöki teendői, Szentpéteri Zsolt és Salim pedig egyaránt családi okok miatt.
1. The Unbeatable Eleven (2003)
Ezennel el is jutottunk a győzteshez! A Superbutt harmadik albuma Moldova György Ferencvárosi koktél című könyvéből kölcsönözte a címét. Ha szereted a könnyed, humoros írásokat, akkor olvasd el. Ha emellett szereted a focit is, akkor pedig mindenképpen! Előtte, utána pedig hallgasd meg ezt a 11 számos (micsoda meglepetés) albumot. A borító ötletes, a tokban pedig egy valódi szöget is találunk. A lemez a gigasláger Pioneer-rel nyit, ami a legismertebb Superbutt-szerzemény, és amihez jópofa klip is készült, Koncz Gábor színművész szereplésével, aki szépen sorban kiüti a ringben a zenekar tagjait. A dal szép karriert futott be, viszonylag gyakran feltűnt a zenei tévék műsorán. Ha jól tudom, a slágert Szenti írta, ezúton is gratula hozzá!
A másodikként érkező Split Milk engem mindig totál az Alice In Chains-re emlékeztetett, ami már eleve nem lehet rossz! A Fishmachine szintén remek szerzemény, András kap egy kis női vendégénekes támogatást, a dal pedig egy remek elszállós részt. A Bonestar érdekes, zaklatott szám, ennek ellenére működik, a klipje pedig valahol súlyos és beteg. Emlékszel a betoncipős Joe De Miro-ra? Na, ezt a kedves kérdést is megidézik a Bud Spencer-Terence Hill-féle …És megint dühbe jövünk című filmből. De a dal – (Joe De Miro’s) Concrete Shoes – önmagában is jó, nemcsak a filmbetétről maradhat emlékezetes. Az Eat My Brains egy pattogós, punkos őrület, Superbutt-módra. A Victory refrénje is tetszik, a záró Our Country-ban pedig az Ignite- és Zoli Band-énekes, Téglás Zoli vendégszerepel.
Mint említettem, a zenekar jelenleg inaktív, az egykori tagok közül Vörös András, Szentpéteri Zsolt és Mahboubi Salim az egyre jobb lemezeket készítő Ørdøg tagja, mint ahogyan Szűcs Péter is a kezdetektől az Ørdøg tagja volt, de ő mostanában a Téglás Zoli-féle Zoli Band-ben tűnt fel. Kovács Attila a Sear Bliss-ben gitározik, Prepelicza Zoltán az Apey And The Pea tagja, Práznek Tamást pedig az Éjjel-nappal Budapest című tévé-realityben láthatjuk. A többiekről nincs infóm. A Superbutt üde színfoltja volt a magyar mezőnynek, friss, modern metaljuk sok rajongót vonzott hazánkban.
Leave a Reply