A Kentucky állam legnagyobb városából, Louisville-ből származó banda nagy meglepetés számomra. Megszoktam ugyanis, hogy elsősorban Kanadából bombáznak bennünket ilyen retro-érzéssel rendelkező heavy metal csapatok. Ráadásul ez már a második „merényletük” a hallójárataink ellen a Skol Records által 2014-ben megjelentetett, de most az új albummal a High Roller Records jóvoltából újra kiadott Mask of the Devil után.
Ám nem csupán a zene old school, hanem a hangzás és a lemezhossz is, amely kereken 35 perc. Mintha csak a ’80-as évek első felében járnánk: analóg hangzás, analóg módszerrel felvéve. Első blikkre az énekes amazon (Stacey Peak, alias Stacey Savage – micsoda nyers művésznév!) olyan, mintha a Cirith Ungol dalnok Tim Baker kishúga volna, legalábbis énekstílusban. Ugyanolyan hajlításokat alkalmaz, elég csak a Dark Light of the Moon-t meghallgatni. Később is érezni ezt a dalokban, de már korántsem annyira, mint a debütáló albumon, ahol nagyobb mennyiségben szabadította ránk ezt a jellegzetes – és egyáltalán nem szokványos – dallamvilágot.
Azt kell, mondjam, szövegileg is nagyon eltalálták a klasszikus érát. A címek önmagukért beszélnek (With Whips and Chains, Vengeance Is Steel, Satan’s Crown, Ready to Sin). A címadó egy igazi ökölrázós menetelés, ahol Stacey-t szigorú férfikórus ellenpontozza a refrénben. A Path of the Necromancer nagyszerűen eltalált himnusz, amely garantáltan magával ragad, ha egy kicsit is kedveled a régi idők metálját. Adam Neal és Larry Myers mindvégig nagyszerű gitártémákat hoznak az egész anyagon. Kiváló riff-fel indít a Satan’s Crown is, majd egy gonosz világ tárul elénk. Pont olyan pokoli, mint amilyet a borító hivatott ábrázolni. Annyit pörgött a CD a lejátszómban az elmúlt időszakban, hogy nagyon nehezen tudnék dalokat kiemelni az anyagból. A teljes lemezt érdemes hallgatni, mert így alkot egységes egészet.
Ízes gitárszólók, jól alapozó ritmusszekció jellemzi a produkciót. Nincs magamutogató virgázás, csak színtiszta, zsigerből jövő heavy metal! Ha mégis ki kellene emelnem egyet-kettőt a tíz tételből, akkor a rövid bevezetőt követő Dark Light of the Moon-ra és a záró Ready to Sin-re voksolnék. Míg előbbi tökéletes indítás a már említett eszelős hajlításokkal az énekben, utóbbi jó kis beindulás a lemez végén, az összes okkult gondolatot összefoglalva, amit már előtte ránk zúdítottak. Gyülekező, felebarátaim, a fenevad számának zászlaja alatt, bűnre készen!
Koszi az hogy felhivtad rajuk a figyelmet, nagyon jo kis banda. Nekem olyan, mintha a fiatal Doro enekelne valamelyik korai, nyers Grave Digger lemezen. Most neztem utanuk, jovo honapban jon az uj lemez 🙂