Feasting On Darkness: Six Feet Above You (2019)

Minőségi, instrumentális death metal
EZT HALLANI KELL!

Ugye, milyen bizarr! Mármint az „instrumentális” szó használata a death metal stíluson belül. És a furcsa, kissé rendhagyó és éppen ezért figyelemfelkeltő dolgok itt nem érnek véget e formációval kapcsolatban. A zenekarnév mögött ugyanis (ha minden igaz) egyetlen személy rejlik. Ilyen sem sűrűn van, bár előfordult már. Hogy ki az illető, vagy, hogy mi a neve? Gőzöm sincs! De hallva, amit csinál, az nálam az abszolút király kategória a műfajon belül! Nem tudom, hogy a lemezzel kapcsolatos minden munkálatot egyedül csinált-e a srác (ide értve a zeneírást, a feljátszást és a stúdiómunkálatokat is), de a végeredmény szerintem zseniális! És EZ A LÉNYEG!!!

Soha nem fordult még elő, hogy első meghallgatás után cikket írjak egy tök ismeretlen együttesről. Most ez is megtörténik. Ezt a zenét hallgatva olyan adrenalin-löketet kaptam, mint kb. tíz f@szverésen összevetve. 🙂 Talán a tavalyi Anaal Nathrakh lemez első meghallgatásánál tapasztaltam hasonlót. Számonként estem újabb és újabb ámulatba. Már az első pillanattól érződött, hogy az alkotója zsigerből érzi a műfaj lényegét, jól ötvözve az old school részeket a technikásabb vagy helyenként progresszívnek is mondható elemekkel, nem feledkezve meg a stílushoz illő „dallamokról” sem.

A dalok szerkezetét és komplexitását a Chuck Schuldiner-féle tökéletesség jellemzi. Tömény halálfém-formát öltve rengeteg riff és ötlet zúdult rám a hangfalakból. Nincs üresjárat. Precízen ki van dolgozva minden apró részlet. A lemez megszólalása, mint nálam a legfőbb szempont, KITŰNŐ! Jó, egy hangyaf@sznyival lehetne hangosabb. 🙂 Na de ezért van a VOLUME gomb, nem igaz?! Az arányokat és a hangszerek hangzását tekintve viszont szerintem hibátlan a cucc. A gitárhang néha szinte már csikarja a dobhártyámat (persze csak a megfelelő hangerőn). A néhány helyen felbukkanó szintis kórusok (Into Hell We March vagy a záró Addicted to Insanity) adnak egy kis black-es ízt ezeknek a számoknak, ami szerintem teljesen rendben van így. Az albumon hallható 12 nóta hossza átlag 3-4 perc körül mozog, szó sincs tehát monoton, egyhangú döcögésről. Rengeteg a ritmus és az ütemváltás is.

Örülök, hogy a Possessed és az Vltimas alkotta duó, kiegészülve most a Feasting On Darkness-szel, immáron triumvirátussá bővülve vezetik az év végi Top 10-es listámat. Most leginkább ezek a bandák bizonyítják számomra, hogy a death metal irányzaton belül igenis van még lehetőség és potencia.

A végére hagytam még egy témát, konkrétan azt, hogy vajon hiányzik-e az ének az albumról. Mire idáig értem az írással, már majdnem kétszer lement az egész anyag, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy így is teljes mértékben működik a produkció. Ez így jó, ahogy van! Szerintem a death metalnak ebben a komplexebb ágában, amit a Feasting On Darkness is képvisel, mindig is a zenei részeken volt a hangsúly. Rengeteg DM-bandát ront el pont az érthetetlenül és irritálóan röfögő énekhang! Ez a gond itt fel sem merülhet.

Befejezésül: ezt az albumot elsősorban a metal riffek szerelmeseinek ajánlanám. Itt egy csaknem 40 perc hosszúságú, kompromisszummentes rifforgia hallható a halálfém jegyében. De ez senkit ne rettentsen el. Bárki tehet egy próbát vele, az extrém metal vonal kedvelői számára pedig KÖTELEZŐ ANYAG. Uff!