Ennek a cikknek az ötlete onnan jött, hogy meghallgattam a Vixen Live & Learn című albumát, és feltűnt, hogy milyen érett hangja van rajta „Janet Gardner”-nek. Az idézőjelből nyilván sejtitek, hogy nem ő énekel a lemezen. 🙂 Nem vagyok jó ismerője, nagy rajongója a zenekarnak, legjobb korongjukról, a Rev It Up-ról van meg néhány szám, plusz ez a már említett negyedik, utolsóként megjelent nagylemez. Azt azért persze tudom, hogy az első két anyagot (Vixen – 1988, Rev It Up – 1990) a klasszikus négyes – Janet Gardner énekes, Jan Kuehnemund gitáros, Share Pedersen basszusgitáros és Roxy Petrucci dobos – készítette. Megjegyzem, közülük csupán Kuehnemund volt ott az együttes 1980-as indulásánál.
A második album megjelenését követő esztendőben a csapat zenei nézetkülönbségek miatt feloszlott. ’97-ben a dobos, Petrucci indította újra az Egyesült Államok második (?) legnépszerűbb csajbandáját, Gardner-rel, viszont Kuehnemund és Pedersen nélkül. Így jelent meg az 1998-as Tangerine album, miközben a gitáros Drawing Down the Moon nevű projektjén dolgozott, a bőgős pedig feleségül ment a The Dogs D’Amour dobosához, Bam-hez (akinek eredeti családneve Ross, és onnantól Share is ezt a vezetéknevet használja), sőt együtt is játszott vele előbb a Bubble nevű zenekarban, majd pedig az újrainduló TDD-ban.
Hogy az egykori zenésztársak nem baráti körülmények között váltak el egymástól, az is mutatja, hogy Kuehnemund sikeresen perelte Petrucci-ékat a névhasználat miatt. Az együttes ennek eredményeként 1992-ben ismét feloszlott, és csak az új évezredben hallatott ismét magáról. Share Ross kivételével újra együtt volt a nagy csapat, viszont csak egy turnéig, annak is csupán a feléig jutottak, ugyanis a menedzsmenttel való viták miatt ismét megbomlott az egység. Egyedül a gitáros maradt a fedélzeten, ő szervezte újjá a Vixen-t, és így lehet, hogy a 2006-os Live & Learn-ön nem Gardner, hanem Jenna Sanz-Agero énekel.
A többiek közben a korábbi Vixen-gitáros Gina Stile-lal összehozták saját zenekarukat, a nem túl fantáziadús nevű JSRG-t (JanetShareRoxyGina), amikor pedig Kuehnemund 2013-ban rákban elhunyt, úgy döntöttek, hogy az ő emlékére továbbviszik a Vixen nevet. És nem tudom, ki volt az a két dudás, aki az évek során nem fért meg egy csárdában (Gardner és a gitáros, vagy Kuehnemund és a dobos Petrucci), mindenesetre a sors fintora, hogy ebben az évben Janet is távozott a csapatból, utóda Lorraine Lewis lett. Ha netán mostanában készül új lemez, azon már sem Gardner, sem Kuehnemund nem fog szerepelni…
Na, és akkor ez után a „rövid” felvezető után jöjjön a lényeg: milyen zenekaroknál történt hasonló, hogy zenei összeférhetetlenség miatt előbb az egyik, majd a másik (esetleg mindkét) főkolompos kiszállt, és a csapat nélkülük készített lemezt?
Kapásból három ilyen eset jutott eszembe. A legkorábbi a Deep Purple-é, amelyből (azt követően, hogy 1969 júliusában létrejött a zenekar klasszikus felállása) előbb az énekes Ian Gillan-t fúrta ki a gitáros Ritchie Blackmore, majd maga a gitáros is a kapukon kívül találta magát. Mint tudjuk, az 1974-es Burn és Stormbringer albumok már David Coverdale-lel és Glenn Hughes-szal készültek, az egy évvel későbbi Come Taste the Band-en pedig Tommy Bolin játszik a hathúros hangszeren (azaz se Gillan, se Blackmore). A csapat 1984-es, a klasszikus felállásban történő újraindulása a happy end reményével kecsegtetett, ám a törékeny összhangot csupán szűk egy évtizedig sikerült megőrizni, Blackmore ’93-ban végleg távozott az együttesből.
Az ugyancsak brit Venom nagy hármasa – Cronos, Mantas és Abaddon – a banda első négy lemezén játszott együtt. Elsőként Mantas távozott (nélküle készült a ’87-es Calm Before the Storm), majd amikor visszatért, Cronos lépett le; őt három album (Prime Evil – 1989, Temples of Ice – 1991, The Waste Lands – 1992) erejéig kellett nélkülözniük a rajongóknak. Majd ismét szent volt a béke: a ’97-es Cast in Stone-t újra a klasszikus trió jegyzi, viszont, hogy teljes legyen a kép, ezt követően Abaddon dobbantott, és az ezredfordulón készült Resurrection-ön már Cronos öccse, Antton püfölte a bőröket. A „családi vállalkozás” viszont Mantas-nak nem lehetett ínyére, mert a lemez megjelenését követően – Abaddon-hoz hasonlóan – ő is végleg távozott a Venom-ból.
A csikicsukira még egy példát tudnék említeni, méghozzá a kanadai Exciter-ét. A csapat első három albumát a Dan Beehler – ének, dob, John Ricci – gitár és Allan Johnson – basszusgitár nevével fémjelzett klasszikus felállás készítette. Az 1986-os Unveiling the Wicked-en és a két évvel későbbi Exciter-en viszont Brian McPhee játszik Ricci helyett. A rá következő Kill After Kill-re visszatért az eredeti gitáros, ezen a korongon viszont a bőgős Johnson nem szerepel. A ’97-es The Dark Command-tól kezdve aztán az Exciter-lemezeken a régi hármasból már csak Ricci játékát halljuk. 2014–2018 között újra együtt voltak az alapítók, friss anyagot azonban nem készítettek. Tavaly aztán a bárdista ismét lelépett, így kérdés, születik-e új anyag, s ha igen, milyen felállásban.
Ti tudtok hasonló sztorikat mondani, amikor egy zenekar előbb az egyik, majd a másik meghatározó embere nélkül készített lemezt?
Leave a Reply