Törzsolvasónk, Gyenes Tamás vetette fel az ötletet, írjunk olyan együttesekről, amelyektől teljes lemezek helyett valamilyen okból csupán válogatásokat hallgatunk. Mivel ez rám meglehetősen jellemző, álltam a kihívás elébe, és végiggondoltam, esetemben melyek ezek a csapatok, és miért elégszem meg tőlük csupán néhány számmal vagy egy best of-összeállítással.
Azt gondolom, nincsenek tipikus válogatásbandák, akiket mindenki ilyen formában hallgatna. Inkább azt mondanám, mindegyikünknek megvan a maga érdeklődési területe, kedvenc irányzatai, és azoktól a zenekaroktól szerzünk be csupán egy-egy koncert- vagy best of-albumot, amelyek ennek a körnek a határán helyezkednek el, és amelyekre valami miatt (például mert alapbandák, vagy mert másoktól jót hallottunk róluk) kíváncsiak vagyunk. És mert megelégszünk azzal, hogy néhány szám erejéig belekóstoljunk a világukba, vagy egy dalcsokor révén kapjunk átfogó képet a munkásságukról.
Így aztán simán előfordulhat, hogy amelyik csapattól nekem csupán néhány dal szerepel a gyűjteményemben, másnak a kedvenc zenekara, és nem is érti, hogyan érhetem be ennyivel a „legnagyobbaktól”. 🙂
Már a ’80-as évek közepén, a kazettás magnós korszakban is előfordult, hogy az átvétel során – mert nem annyira tetszettek, vagy egyszerűen csak hely hiányában – lehagytam dalokat az egyes lemezekből. Ez azonban nem ugyanaz, mint eleve válogatni egy nagyobb életműből. Az internetes zeneletöltés lehetősége és az mp3 fájlok megjelenésével, kezdetben sűrűn előfordult, hogy csak olyan oldalakat találtam, ahonnan számonként, ömlesztve lehetett beszerezni az egyes előadók anyagait. Mivel új volt a dolog, mohón vetettem rá magam erre a forrásra, és mentettem, amit csak tudtam, ami érdekelt. Kitől több, kitől kevesebb nótát sikerült így megismernem, és noha lehet, hogy ilyen módon komplett lemezek is a birtokomba kerültek, sok előadó számait máig így ilyen „összevisszaságban” őrzöm.
De hogy konkrét példákat is említsek, a kétezres évek első évtizedében így ismertem meg az Anathema, az Evanescence, a Finntroll, a Godsmack, a Lacuna Coil, a Live, a Misfits, a Mississippi Bones, az Opeth vagy éppen a The 69 Eyes munkásságát, ám egyikük sem vált akkorra kedvencemmé, hogy komplett albumaikat is beszerezzem. A Bad Religion, az H-Blockx, a Madder Mortem vagy a Vixen esetében viszont eljutottam oda, hogy egy-egy kedvcsináló kompiláció hatására e csapatok stúdiólemezeire is kíváncsi lettem.
E téma kapcsán egy újabb kategória a Gigászok Klubja. Érdekes, hogy sokáig több alapbanda estében is beértem egy vagy két koncertlemezzel. A Journey-től máig csupán két élő albumot hallgatok, az AC/DC-től az If You Want Blood… lemez mellett a ’80-as években csak néhány kósza számom volt, utóbb viszont készítettem magamnak egy bő válogatást a Bon Scott- és a Brian Johnson-korszak legjobb dalaiból. Ugyanez igaz a Kiss-re is, akik esetében az Alive II koncertalbum volt a kiindulási alap, majd ahelyett, hogy beszereztem volna a legjobbnak gondolt stúdióanyagaikat, a teljes diszkográfiából egy legalább négy CD-nyi válogatást állítottam össze. 🙂 Azóta persze már újabb stúdió- és koncertalbum is került be tőlük a gyűjteményembe.
„Illik őket ismerni, akár még szeretni is”, úgyhogy a ’80-as években a rádióból vagy máshonnan felcsipegetett dalaik után azért csak összekapartam egy kisebb-nagyobb best of programot olyan klasszikusoktól is, mint az Aerosmith, Alice Cooper, Bon Jovi, a Whitesnake és a Rush. De ide sorolnám a még régebbi alapvetések közül a King Crimson-t, a Nazareth-et, Rory Gallagher-t, a Status Quo-t, a Yes-t és a ZZ Top-ot, illetve Ronnie James Dio első komolyabb zenekarát, az Elf-et, amelyeknek közös jellemzője, hogy egyetlen teljes lemezem sincs tőlük. Sőt, bármilyen felháborító, a Saxon-tól és a Venom-tól sincs, utóbbiaktól is beértem egy-egy erős kompilációval.
Hasonló a helyzet a punk nagyjai, a Sex Pistols (tőlük csak a The Great Rock ’n’ Roll Swindle filmzenealbumot birtoklom), a Ramones, a The Clash és a Toy Dolls esetében is. És bár lehet, hogy irányzatuk legnagyobbjai közé tartoznak, a Poison és a Foo Fighters is csak egy ütős „setlist”-ig jutott nálam.
Gyenes Tomi említett olyan bandákat, akiket lehet, hogy önmagukban nem néznénk meg élőben, egy fesztiválon vagy egy több-fellépős esten viszont igen. Nálam ilyen volt például a közelmúltban a Crowbar vagy az Obituary, és mivel egyik csapat sem tartozik a kifejezett favoritjaim közé, koncertjükre az előző bulijaikon játszott dalokból készített válogatással melegítettem.
Nálatok milyen együttesek tartoznak ebbe a „válogatás-zenekar” kategóriába?
Leave a Reply