A fekete romantika királyait még a ’80-as évek közepén ismertem meg. Dávid barátom kapott egy válogatáskazettát, talán osztálytársától, Kosinszky Gábortól, azon szerepelt a Walpurgis Night első három dala. Tetszettek, átvettem őket, és aztán ezek a számok indítottak arra, hogy műsoros kazettán megvegyem az akkoriban frissen megjelenő Stronger than Heaven-t, ami aztán a kedvenc Stormwitch-lemezemmé vált (arról az anyagról itt írtam).
A Walpurgis maradékát két részletben szereztem be („ahogy kell”, két másik kazetta-oldalra felvéve), így kezdetben elég mozaikos volt róla a benyomásom, ám később egységes egésszé állt össze a kép. Remek bemutatkozás volt, főleg, ha ismerjük legelső, demós szerzeményeik színvonalát (Light the Pyre, Long Boats on the Horizon stb., amelyek később különböző kiadványokon jelentek meg bónusznótaként). Kellett nekik ez a három év, ami indulásuk és az első nagylemez megjelenése között eltelt. A debütanyaggal magasra rakták saját maguk számára a lécet, és ezt a színvonalat onnantól szépen tartották is.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy bár az 1987-es The Beauty and the Beast koronggal érték el a legszélesebb tömegeket, és jutottak a csúcsra, éppen ez az album lökte lejtőre a csapatot, amely néhány gyengébb alkotást követően, 1994-ben – jó időre – fel is oszlott. Na, de még ne temessük őket, inkább térjünk vissza karrierjük kezdetére, a bemutatkozó albumhoz, amelynek időszakában – az akkori fotók tanúsága szerint – még ők is bőröket és láncokat viseltek (a színes kosztümök valamikor a harmadik lemez, vagyis ’86 környékén kerültek elő), és amikor a klasszikus felállás tagjai még eredeti nevükön szerepeltek. Azaz a Walpurgis Night-ot Andy Mück énekes, Harald Spengler (R.I.P.) és Stefan Kauffmann gitárosok, Ronny Gielsberg basszusgitáros, valamint Peter Langer dobos jegyzi.
A Baden-Württemberg-i csapat muzsikáját, gondolom, senkinek nem kell bemutatni, hiszen a ’80-as évek egyik alapcsapata, hazánkban különösen népszerű zenekara voltak. A misztikus, történelmi, sokszor okkult témák ellenére lendületes, dallamos muzsikájukból valamiféle könnyedség, vidámság sugárzik. Ugyanakkor, a hangzásból és Mück/Aldrian intonálásából adódóan talán a Walpurgis Night a Stormwitch első korszakának legkeményebb anyaga. A maga szintjén virtuóz muzsikába Lee Tarot (Spengler) itt-ott neoklasszikus ízeket visz, a keverésnek köszönhetően pedig valamennyi hangszer jól hallatszik.
Mivel alapműről van szó, a számokat külön-külön felesleges méltatni. A korongon jó és még jobb dalok sorakoznak, kiemelkedőnek a nyitó Cave of Steenfoll-t, személyes kedvencemet, a Skull and Crossbones-t, valamint a címadó nótát gondolom. De ugyanígy tetszik a Flour in the Wind gitárdallama, a középtempósan sulykoló Priest of Evil és az instrumentális (bár nem túlbrillírozott) Excalibur is, míg az utolsóként elhangzó Thunderland gyakorlatilag egy „szimpla” rock and roll, mégis kellően vérbő lezárása az anyagnak.
Ezt követően évente érkeztek az újabb remek anyagok, egészen 1987-ig, amikor is a The Beauty… sikere sejthetően elbizonytalanította a csapatot: Merre tovább? Vezet-e még út felfelé? – merülhetett fel bennük. Nem vezetett.
Leave a Reply